Közhely, hogy a nemzeti identitás kinyilvánításának, a közösségi önérzetet erősítő gesztusok megtételének aligha van jobb terepe a sportnál. A tömegeket vonzó sportrendezvények – azon túl, hogy maga a játék is kiváló alkalmat szolgáltat az azonosulásra vagy épp az ellenséges távolságtartásra – ideális helyszínei az önazonosság szimbolikus megélésének. A meznek identifikáló szerepe van: a nagyközönség számára jelzi az azonosulás követendő „irányát”: mondhatni innen tudjuk – az igazi, kifinomultabb disztingváló képességgel rendelkező sportmegszállottakat kivéve –, hogy ki(k)nek kell szurkolni; hogy kik a „mieink” és kik a „mások”, akiket még akkor sem kedvelünk, ha esetleg láthatóan jobban játszanak a sajátjainknál.
Ez így nagyon egyszerű és magától értetődő – éppen ezért képes zavart okozni, ha a helyzet bonyolultabb és a szerepek némileg összekuszálódnak. Ha a mez által jelzett „hivatalos” identitás mögül előbújik egy másik, az államilag szentesített rituálék mögé rejtett, a sportdiplomáciai színfalak révén pedig folyamatos fedésben lévő azonosságtudat.
Így számíthat skandallumnak, ha a román jégkorong-válogatott tagjai egy román-magyar mérkőzésen teli torokból énekelik… a magyar himnuszt.
Ez persze a jóindulatú és – nem tagadom – kissé tudálékoskodó verzió. A román sajtó most hörög: Románia hokiválogatottja, amelynek 26 tagjából 24 magyar nemzetiségű (a fennmaradó kettő közül pedig az egyik ukrán), ezúttal megmakacsolta magát, és a székely fiúk nem hogy a román nemzeti himnusz eldalolására nem voltak hajlandóak, de az anyaországiakkal versengve énekelték a magyarság nemzeti imáját és – naná – a székely himnuszt. Ráadásul mindezt azután, hogy a 16 éven aluliak válogatottjának magyar tagjai megverték egyetlen román társukat, aki – erősen rossz arányérzékről téve tanúbizonyságot – lerománozta őket december elsején. Akármit is gondoljunk a székely kamaszfiúk tettéről, fontos hozadéka volt, hogy szó szerint elemi erővel vágta az efféle gesztusokra hiperérzékeny román közvélemény képébe: reális törés van a „hivatalos”, állami identitás és a vállalt identitás között. Azt, hogy az önérzetes székely gyerekek nem kívánják vállalni a böjécii nostri[1] álszent módon megkonstruált státusát. Nem az odamondogatás kényszere miatt használom a jelzőt: a román politikai nemzetfogalom ugyanis meglehetősen szelektív módon működik (sajnálattal jegyzem meg, többnyire a magyar is). Vagyis amikor az országnak dicsőséget hozó teljesítményről van szó, akkor Bölöni rögtön „a mi Loţink” lesz, az Olaszországban vagy Franciaországban kolduló román állampolgárok azonban „büdös cigányok”, akikhez semmi közünk.
Hát ezért rendkívül fontosak az olyan, a média révén széles tömegek ingerküszöbét elérő megnyilvánulások, amelyek a magyarkérdést, az erdélyi magyarok kulturális-etnikai különállásának problémáját élesen, hidegzuhanyszerűen dobják be a köztudatba, a politikától elvileg távol eső dimenziókban is. Amit a válogatott hokislegények tettek, az a polgári engedetlenség primér formája – függetlenül attól, mennyire volt tudatos vagy szervezett. Gesztusuk egyenértékű a spanyol fociválogatott javíthatatlan katalán nacionalistájának, Puyolnak a győztes vébédöntő utáni zászlólengetésével. És végülis mit tudnak kezdeni velük? Feloszlatják a román nemzeti hokiválogatottat? Ha ezt a fajta figyelemfelkeltő demonstrációt programszerűvé lehetne tenni minden erre alkalmas területen, az – enyhe túlzással – legalább annyit használna a székelyföldi autonómia ügyének, mint a gyakran kényszerpályán mozgó kisebbségi politika.
Székely fiúk, még végül (újra) megszerettetitek velem a jégkorongot.
[1] Románul nem értő olvasóinknak: „a mi fiaink”.
reflektorium.wordpress.com 
2011. december 19. at 12:33
“Így számíthat skandallumnak,
ha a román jégkorong-válogatott tagjai
egy román-magyar mérkőzésen
teli torokból énekelik… a magyar himnuszt.”
A magyar himnuszt nem lehet teli torokból énekelni,
csak eldalolni, egy imáról lévén szó .
2011. december 19. at 12:53
Temetjük bánatunk, trombitaszóval,
tanáraink, szegényen halnak.
Az utca két oldalán, más a világ.
Egy ami biztos – Vár a család.
http://sk-szeretemkolozsvrt.blogspot.com/2011/09/himnuszok-rossz-idoben-kormoran.html
2011. december 19. at 16:26
[…] kétszáz éves dühöngése tündöklése meghozta az eredményét: még józan, mértéktartó erdélyi magyar blogok is a “média révén széles tömegek ingerküszöbét elérő […]
2011. december 19. at 16:27
Ha jól értem, esment – és finoman szólva markáns módon – nem értünk egyet:
2011. december 19. at 18:09
És akkor én most erre mit mondjak? Ettől nekem nem lesznek álmatlan éjszakáim.
2011. december 19. at 19:23
Nem gondoltam volna, hogy a polgari engedetlenseget szimpatikusnak talalod;)
2011. december 19. at 20:07
Ervin, a polgári engedetenséget olyan esetekben találom szimpatikusnak, amikor számomra rokonszenves cél érdekében gyakorolják 🙂
2011. december 19. at 20:16
Meg a vegen megrendelem neked Karacsonyra Thoreaunak „A polgari engedetlenseg iranti kotelesseg”-et.
2011. december 20. at 10:38
Azt ne tedd. Mert már megvettem neki, hehe.
2011. december 19. at 20:28
#1. Épp milyen cél érdekében polgáriengedetlenkedtek a fiúk? Mert nem kifejezetten derült ki.
#2. Ha pl. egy fogadáson vagy egy bálon vagy, és úriembernek tartod magad, nem feltétlenül azzal fejezed ki a polgári engedetlenségedet, hogy pl. bemondod a megafonba, hogy a házigazda olyan kövér, mint egy disznó (még akkor se, ha amúgy az), mert egyszerűen nem illik. Remélem, nem esik nehezedre megtalálnod az analógiát.
2011. december 19. at 21:03
Kesztió, rossz a logikád. Itt a házigazdák maguk a székely fiúk voltak, ők alkotják ugyanis a vendégfogadó csapatot. A vendégek nagyon is illedelmesen viselkedtek, a házigazdák pedig megtisztelték őket azzal, hogy elénekelték a himnuszukat. Hmm?
2011. december 19. at 20:56
Ez nem polgári engedetlenség. Nincs bene egy szál törvény- vagy szabálysértés sem.
2011. december 19. at 20:57
Helyes. Úgyis már rég el akarom olvasni.
2011. december 19. at 20:58
Mármint ez Ervinnek szólt Thoreau-ügyben.
2011. december 19. at 21:03
Kesztió, az égvilágon semmiféle analógia nem vonható.
2011. december 19. at 21:52
De lásd, kedves Kesztió, hogy nem akarom elbagatellizálni az ügyet, hát igyekszem “érdemben reagálni”.
Először is, nem győzök eléggé hálás lenni az elcseszett házigazdás hasonlatodért, mert alapvető koncepcionális különbségekre világít rá. Mégegyszer: a székely fiúk nem vendégek saját hazájukban, ellenkezőleg, ők szereztek dicsőséget az országnak – ha nem tűnt volna fel – azzal, hogy jól elpáholták a magyar csapatot. Ez a logika egy lépésre van attól a román nemzetállami attitűdtől, miszerint mi “román földön élünk” és “román kenyeret eszünk”, tehát kvázi vendégek vagyunk az országunkban és nem mi magunk vagyunk az ország.
Nem véletlenül hivatkoztam az egyébként (autonómia szempontjából) sokkal jobb helyzetben lévő katalánokra: ők ugyanis szó szerint sportot űznek ebből a fajta (általad mindközönségesen parasztságnak titulált) demonstrációból. Pontosan azért, mert tudják, hogy pl. egy focivébénél jobb publicitási felületet aligha találhatnak saját nemzeti önérzetüknek a spanyoltól elkülöníthető kinyilvánítására. Puyol vagy Xavi demonstratív zászlólengetése azt üzeni a világnak, hogy Spanyolország sportteljesítményében nekik is szerepük van, és ők – amellett, hogy Spanyolország dicsőségéért is fociznak – “katalánságukban” szeretnék megélni a sikert, melyben oroszlánrészt vállaltak. Ha te nem hiszel az ilyen típusú identitás-megjelenítésben, a te dolgod; vitatkozni nem fogok veled, nem értünk egyet, és kész.
Azt viszont, hogy nem jártál jégkorongpálya és -öltöző környékén, borítékolom. Halvány fogalmad nincs ennek a világnak az íratlan szabályairól. Én, “honosodott” gyergyói lévén, kamaszkoromig kijártam hokimeccsekre, egykori ismerőseim közt több hokis akadt. Ezért hát tudom, hogy a büntetésnek az a formája, amelyben szegény román gyereket részesítették, egyáltalán nem számít rendkívülinek ebben a közegben. Nem azért bántak el így vele, mert román volt, hanem mert ez a konfliktusok lerendezésének – tiltott ugyan, de – bevett formája. Nem azt mondom, hogy ez helyes, csak azt, hogy nem kell etnikai tényező legyen a dologban, ahhoz, hogy ilyen eset megtörténjen. És ha már az elemi tiszteletről beszélsz: meddig tekintjük még természetesnek azt, hogy ha egyetlen, a többségi nemzethez tartozó személy tartózkodik huzamosan egy közösségben, akkor nem neki kell erőfeszítéseket tennie a többiek nyelvének elsajátítására, hanem fordítva? Ja, mert hogy ez az állam nyelve. Nem akarlak újfent gyanúba hozni a román államnacionalizmussal, de ez az ő érvelésük.
2011. december 20. at 01:05
Milyen szerencse, PAZS, hogy példálózó kedvembe találtál. Na, akkor lássuk csak.
Apropó, vendégek.
Úriember és asszonya érkezik hozzád vendégségbe.
Ha kedves és figyelmes vagy az asszonykával, az alapvető udvariassági gesztus.
Ha saját feleségedet tüntetően hanyagolod, de az asszonykára valósággal rámászol, az enyhébb esetben is vaskos bunkóság.
(Ennél szemléletesebben és szájbarágósabban ejsze el sem tudnám magyarázni…)
Nálunk viszont az, hogy a felcseperedett kislányt tulajdon apukája avatja be a nemi gyönyörök rejtelmeibe, a szexuális felvilágosítás lerendezésének – tiltott ugyan, de – bevett formája.
(Hoppá! Jól, látom lelki szemeimmel, hogy erre viszont már nagyon felvontad a szemöldököd? Ja, hát csak vicceltem. Eltérően a huncut székely hokislegényektől, akik gondolom maximális komolysággal használták ki a „három az egy ellen” formulában rejlő lehetőségeket.)
2011. december 20. at 01:48
Kesztió, én nagyon igyekszem, de teljes komolysággal mondom, hogy ebből a virágnyelven előadott zagyvaságból, ami a vendég asszonyára való rámászástól a családon belüli erőszakig meg a vérfertőzésig kalandozik, egy büdös szót nem értek. A nagyon is konkrét gondolatmenetemre semmit nem válaszoltál, de jössz itt a dakota példabeszédekkel. Én ehhez fáradt és álmos vagyok.
2011. december 20. at 02:05
Lehet, hogy tényleg annyira más világokban élünk? De azért megpróbálom:
Magyarázat: Ha a román csapat tagjaként – bizonyára tiszteletből – nemhogy nem fütyölöd ki a vendégek himnuszát (jelen esetben a magyart), de egyenesen velük dúdolod (ha történetesen ismered), az alapvető udvariasági gesztus.
Magyarázat: Ha a román csapat tagjaként saját himnuszod akkordjai alatt tüntetően összeszorítod az ajkad, esetleg fintorogsz, de a vendégek himnuszát (jelen esetben a magyart) majdhogynem provokatívan harsogod, az enyhébb esetben is vaskos bunkóság.
Remélem, tudtam segíteni… 😛
2011. december 20. at 02:18
Arra mondjuk kíváncsi vagyok, hogyan lehet megállapítani, hogy egy himnuszt egyszerűen nem énekelnek (mint ahogy gyakran a többségi játékosok sem) vagy pedig “tüntetően”, “összeszorított ajakkal” nem énekelnek. Elég komikusnak tűnik számomra ez a kép, ha elképzelem.
A saját himnuszukat pedig igenis énekelték – mármint a székelyt –, de abból is botrány lett.
2011. december 20. at 01:19
Amúgy, komoly(abb)ra véve a szót:
Székelyföldnek valószínűleg soha nem lesz akkora autonómiája, hogy teljesen függetlenedjen Romániától. De még ha ez valamilyen csoda folytán meg is történne, akkor is számolni kellene a nem elhanyagolható, saccra legalább 25% román „kisebbséggel”.
Namármost, ha te kurva jó „autonómiareklámnak” tartod, hogy a fiúk tüntetően le se szarják azt az identitást, aminek a színében léptek pályára, azaz, amit képviselnek, de az ellenfélét jól láthatóan, majdhogynem provokatív stílusban teszik magukévá, biztos nem bíznám rád a cégem marketingjét.
De ez a kisebbik baj: ugyanis azok, akik a majdani autonómia felől döntenének, ugyancsak nem bíznák az önrendelkezést olyan forrófejű, elszállt alakokra, akik evidens módon pont ugyanolyan (sőt, még durvább) pökhendiséggel állnának hozzá a székely autonómiában „rekedt” románokhoz, mint ahogy a mostani többség hozzánk.
2011. december 20. at 12:29
Nem értek egyeseket! Magyar vagy? Ha magyar vagy akkor miért támadod a székely fiukat akik magyarként éreznek? Miért véded a románokat? Hány román tette szová a blogjában hogy nem helyes a december 1-i ND megnyilvánulás Csikban! Miért pártolja mindig egy egy magyarul beszélő ember a románt ha magyartársa éppenséggel magyarnak érzi magát! Én is azt vallom mindenki énekelje azt a himnuszt amelyiket a magáévának érez! Kedves hozzászoló te melyiket érzed magadénak? Az hogy éppen román mezben játszanak, Trianonnak köszönhető! Trianon is azért volt mert volt köztünk olyan akik a bevándorlókat védte eladta a lelkét!!
2011. december 20. at 15:17
Kedves „hozzászoló”!
Ha már szóba jött Trianon, elég érdekes kérdés, hogy Trianon „mért is volt”.
Nos, lehet vitatni, de nekem meggyőződésem, hogy Trianon – közvetlenül vagy közvetve – olyan, hozzád hasonló egybites lángelméknek köszönhető, akik számára vagy
0. Nagy-Románia, elnyomott magyar kisebbséggel,
1. Nagy-Magyarország, elnyomott román kisebbséggel.
Mivelhogy egy bit értéke csak 0 vagy 1 lehet, az a priori nem férhet a fejükbe, hogy esetleg lenne egy harmadik lehetőség is, a többnemzetiségű állam.
Az ilyen ember csakis trianonokban és bécsidöntésekben képes gondolkozni, számára az örökös harc lételem, és el se tudja képzelni, hogy nemcsak véres harcok árán, de okos kompromisszumokkal is élhető, szerethető hazát lehet építeni.
De nem. Ti továbbra is a nemzetállamok és a nulla összegű játékok bűvöletében éltek, és nem jön elhinnetek, hogy azt a román himnuszt, amelynek az égisze alatt játszodhatnak a bősz-székely jégkorongosaink, egy romániai magyar ember magáénak érezheti. Ha már román színekben játszunk, ugye, nem magyarban.
És ez PAZS-nak is szól:
Pont, ahogy a cikkben írtam, teljesen normális, sőt, értelmes, vagány emberek agyában azonnal bekattan valami, ha nemzeti kérdésre kerül szó. Hirtelen elfelejti, mit jelent az úriemberség, udvariasság, sportszerűség, és azt is, hogy bár minimális tiszteletet illik mutatni azon jelképek irányába, melynek színeiben játszunk – és nem utolsósorban a szurkolók irányába is. Mert attól ugye ti is kiakadnátok, ha pl a magayr válogatott játékosai fintorogmnának a magyar himnusz alatt.
Ja, hogy az magyar. értem…
2011. december 20. at 18:21
Kesztio ami a minimális tiszteletet illeti igenis megadtuk: Felállva tisztelettudóan végighallgattuk a román himnuszt is.
Egyelőre tőlünk székelyektől ennél többre nem telik de amennyiben teljesüljenek az 1918. december 1-jén a magyar közösségnek tett gyulafehérvári ígéretek, vagyis biztosított lesz a Székelyföld autonómiája és nem csupán másodállampolgárként tekintenek ránk román nemzetiségű honfitársaink, meggyőződésem hogy ez esetben “műnk” székelyek is szívesen végig énekeljük majd a román himnuszt is.
Addig is azonban érjék be azzal hogy megnyertük nekik a mecset. Általunk 14 év után először a román “nemzeti” válogatott győzelmet
aratott Magyarország folott.
2011. december 20. at 19:39
Kedves Aszi, ezek szerint te ama “botrányválogatott” egyik csapattagja vagy? Csak azért kérdem, mert azt írod, hogy “megnyertük nekik a meccset.”
2011. december 20. at 21:52
Drága Kesztió, nem provokáció gyanánt, hanem teljesen komolyan kérdezem: te a magadénak érzed az aktuális román himnuszt? Nem azt kérdem, hogy tisztelettel vagy-e iránta, hanem hogy gyorsabban kezd-e kalimpálni valamelyik szívbillentyűd, ha meghallod? Akár kissé pityókos állapotban, de elénekled-e párás tekintettel, hogy “deşteaptă-te, române, din somnul cel de moarte, la care te-adânciră barbarii de tirani” (akik, tájékoztatásul, mi volnánk)? Magunkénak érezni valamit ezt (is) jelenti.
És még valamit, mert látom, hogy folyton igyekszel beleszorítani valamilyen sötét nacionalista skatulyába (annak ellenére, hogy “normális, sőt értemes” ember vagyok, ezen azért kuncogtam egy sort), amellyel szemben megfogalmazódhat a te magasabbrendű liberalizmusod. Jól figyelj, nem mondom még egyszer, mert nem hiszem, hogy bárkinek is magyarázkodnom kéne, és nem izgat, hogy hiszel nekem vagy sem. Egyáltalán nem vagyok románellenes. Bánsági család sarja lévén, felmenőim közt több nemzetiség tagjai is előfordulnak, tán románok is. Valamelyest ismerem és szeretem ennek a nemzetnek a kultúráját, olvasom az irodalmát és kortárs román szerzőket fordítok, nem is keveset. A román mentalitás több eleme egyenesen rokonszenvesebb, mint a magyar. Interetnikus és interkulturális közegben élek, és izgalmasnak találom (leszámítva a román nyelvű bürokráciát, mert azt magyarul is halálosan utálom, nemhogy egy másik nyelven).
Ettől még nem értem, miért kellene elfogadnom, hogy az interetnikus viszonyok aszimmetrikusak. A szétfolyó, az identitásokat relativizáló multikulturalizmus helyett abban hiszek (értsd: azt tartom kívánatosnak), hogy erős, közösségi keretben is megélhető identitások kölcsönös türelemmel és érdeklődéssel éljenek egymás mellett. Ha úgy tetszik: a svájci modell híve vagyok. Ami nyilván nehezen valósítható meg nemzetállami keretben, természetes terepe a többnemzetiségű, szimmetrikus nemzetiségi viszonyrendszert építő, önálló Erdély lenne. Annak a himnuszát magaménak tudnám érezni, asszem. Sajnálom, de az Ébredj, románt nem. Nem azért, mert bajom van a románokkal, hanem mert egyszerűen nem nekem szól. Nem lehetek annyira részeg, hogy párás legyen tőle a tekintetem. Az amerikai himnuszt is tisztelem, de nem az enyém. Ilyen egyszerű. Vagy ilyen bonyolult.
2011. december 20. at 23:15
Hát ha már a fiuk nem kívánták magukat beskatujázni a “böjécii nostri” szerepkörbe joggal tekinthetek rajuk a sajátunkként, mégha nem is vok a csapatuk tagja.
Ám nem bánnom legyen igazad kedves Szántai János.
Kesztio neked meg ajánlom figyelmedbe újabb írásomat: “A székelyek és a román himnusz” címmel
http://terrasiculorum.wordpress.com/2011/12/20/a-szekelyek-es-a-roman-himnusz/
2011. december 21. at 08:15
Nos, ha Nagy-Románia többnemzetiségű államként jött volna létre, úgy, ahogy az a Gyulafehérvári Határozatok helyes alkotmányjogi olvasatából következne, akkor biztos, hogy nem a “Desteapta… ” lenne a himnusza. Akkor a közös haza berendezése azt a problémát is felvetette volna – és a megoldást is kikényszerítette volna -, hogy mi legyen Románia “közös himnusza”. A közös (többnemzetű, föderatív stb.) államok csak akkor működnek jól – értsd: a politikai közösségük csak akkor működőképes ! – ha szimbolikus javaik (himnusz, zászló stb.) is közösek. Innen nézve a kényszeres szellemi vergődés azon, hogy miképp neveljük magunkat, hogy tisztelni, sőt – horribile dictu ! – szeretni tudjuk a mostani román himnuszt – teljesen hiábavaló. Aláhúzom: akkor, ha elfogadjuk a többnemzetű kiindulópontot, amit kesztió is elfogadni látszik.
2011. december 21. at 09:01
Kedves PAZS,
nagyon olyan érzésem van, minha picinykét fekete-fehérben látnád a dolgokat.
A magyar himnusztól valóban jóval könnyebben megroggyan a magunkfajta emberek térde, mint a romántól – ez főleg az én esetemben nem is annyira különös, amikoris 20 éven keresztül többek között a szilveszter éjjel egy órás magyar himnusz jelentette a kevés kapcsok egyikét a bolygó élhetőbb, szerethetőbb felével.
Csakhogy.
Ha a román zászlót és a román himnuszt az én tiszteletemre húznák fel, miközben ott állok a dobogón, hidd el, hogy pont úgy potyognának a könnyeim, mint pl. a Noua Dreaptă propagandatitkárának (tényleg, milyen hülye beidegződés, hogy a legvadabb nacikat hisszük igazi hazafiaknak… 😀 ) Még akkor is, ha amúgy kiskanállal eszik a magyarokat a himnusz szövegében.
És amikor pirossárgakékkel leterített koporsóban és román katonai tiszteletadással temették el a madridi merénylet romániai áldozatait, köztük a magyar nevű „românul X.Y-t”, véletlenül sem az jutott eszembe, hogy ezek a geczik megint elrománosítanak, hanem jólesett, hogy mennyire „maguk közé valónak” tartanak minket is, és mennyire összetart a fájdalom.
Amikor viszont Magyarország első számú szégyene, Giccs Pali bácsi a magyar himnusz akkordjai és ezer darab magyar zászló alatt kapja elő az álszent vigyorát, érdekes módon a himnusz is, a magyar zászló is csak a tehetetlen düköt tudja belőlem kiváltani, semmi egyebet. Ahogy a NENYI legendás 50×70-es, pirosfehérzölddel szegett poszterében „gyönyörködve” se dobogott hevesebben a szívem, hogy magyar vagyok…
Ennyire egyszerű.
Érdekességképpen: gondolom, hallottál a neurolingvisztikus programozásról:
http://www.robozgabi.hu/node/16
Követői többek között azt állítják, hogy nem a dolgok önmagukban vett milyensége, hanem a kapcsolódó élményeink alapján az agyunkban létrejött tükörképei határozzák meg a hozzájuk való viszonyulásainkat.
Hát mit mondjak ,ha valamire igaz ez, akkor a nemzeti jelképekre százszorosan. És vajmi kevés szerepet játszik ebben az, hogy pl. a román himnusznak történetesen mi a szövege, stb., ha az agyad megfelelő „keretekbe” képes helyezni az illető szimbólumot.
2011. december 21. at 11:34
@Bakk Miki:
Ezzel én teljes mértékben egyetértek! Mondanom sem kell, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a de jure többnemzetiségű, vagy legalább valósan multikulturális Románia-koncepció népszerűsítésének érdekében.
De amíg ilyen himnuszunk van, és nincs jobb, addig sajnos ezt kell „szeretni”. És éppen azzal járuljatunk hozzá a változáshoz, ha kifejezésre juttatjuk, hogy nem ilyet szeretnénk ugyan, de hazánk himnuszáról lévén szó, ezt is tudjuk tisztelni. Ismered a paradox jelenséget, amikor a vitapartner álláspontja pont akkor kezd árnyalódni, amikor elismered az „igazát”.
2011. december 21. at 12:32
Ennek a “logikának” semmi köze ahhoz, amiről én beszéltem. A román himnuszt nem a poétikai minősége miatt nem tekintem magaménak (nem rosszabb a maga nemében, mint Petőfi Nemzeti dala, bár ezzel még olyan sokat nem mondtam). Ez nem esztétikai kérdés, és nem hiszem, hogy ezt ne lennél képes felfogni.
2011. december 21. at 11:36
Kesztió, tisztelni tiszteljük, de ez korántsem egyenlő azzal, hogy a magunkénak érezzük.
2011. december 21. at 12:15
Gondolom, ezzel a logikával a nyálas, infantilis, giccses, önsajnáltató, prozódiai- és rímhibákkal illetve képzavarokkal terhelt Székely Himnuszt sem tekinted a magadénak.
2011. december 21. at 12:53
PAZS, számomra az esztétikai kérdés a Székely Himnusz esetén történetesen kifejezetten jól rímel az érzelmivel.
A Székely Himnusz úgymond esztétikai hibái ugyanis ritka szépen testísítik meg azt, amit saját (székely) fajtámban utálok: az önsajnáltatást, a mindigmásahibás-t, a nagyotmondást, az igénytelenséget.
2011. december 21. at 14:47
Rendben, Kesztió, én ezt elfogadom, annál is inkább, mert magam nem vagyok (született) székely, tehát számomra ez nem emocionális ügy.
Akkor viszont lenne egy kérdésem: ha nem ez lenne a konvencionálisan “hivatalosként” elfogadott székely himnusz, hanem valami más, mondjuk az esztétikai szempontból aligha kifogásolható csíksomlyói Mária-himnusz, akkor másként állnál a dologhoz? Akkor indokoltnak tartanád a sajátként való éneklését, a szimbolikus megnyilvánulások rendjébe való beiktatását? Vagy az túl klerikális? Jó, akkor egy harmadik, lényegtelen. Csak azért, hogy ne legyen az az érzésem, hogy kákán is csomót keresel.
2011. december 21. at 15:05
Természetesen másként állnék a dologhoz.
Nekem pillanatnyilag ugyan tele van a hócipőm himnuszokkal, zászlókkal, nemzeti szimbólumokkal, és ha rajtam múlna, már rég Európai Egyesült Államok lennénk, elsősorban európai identitással, pont, ahogy az USA-ban szokás.
De az, hogy ettől függetlenül teljesen indokoltnak tartanám egy „decensebb” székely himnusz sajátként való éneklést, a szimbolikus megnyilvánulások rendjébe való beiktatását, annyira evidens, hogy még említésre sem érdemes.
2011. december 21. at 15:20
Korrekt. A helyedben viszont én nem példálóznék pont az Egyesült Államokkal, náluk hazafiasabb népet aligha találni (még ha az identitásuk alapja nem is az etnikai tényező).
2011. december 21. at 16:36
Tény és való.
Amúgy megjegyezném: pont amiatt, hogy az EU erőse(ebb)regionális identitástudattal rendelkező entitások föderációja lesz, az EU-„nacionalizmus” (már ha lesz ilyesmi) lényegesen befogadóbb, toleránsabb lesz, mint a kulturálisan sokkal homogénebb amerikai.
2011. december 20. at 17:59
Nem kell senkit elnyomni! (Amugy meg a románok minket magyarokat elnyomnak, nem elég? van rá szép számmal példa!!! az nem gond??? azt szová teszed??) Te félsz magyarságodtól!! Számodra jelenti azt a magyarság , amit leirtál, és ezért nem vállalod fel!? Miért jelenti sok ember számára a magyarság tudat, azt hogy akkor a románt el kell nyomni! Élni kell és jó magyarként kell élni!
Számomra nem jelenti azt hogy el kell nyomni! Kompromiszumok lehetnek, ami nem kell úgyanaz legyen mint a megalázás! ND fellépését elitélted? Vagy az nem számit? Az biztos rendjén van, nem?
Románok között miért is nincs olyan aki azt elitélte volna, mig köztünk akad olyan aki elitéli azt ha valaki magyarnak érzi magát és magyar vagy székelyhimnuszt énekel! Szerintem semmi baj nem volt azzal! Tiszteségesen meghallgatták a román himnuszt? Aztán énekelték ami a sajátunk! Amúgy ha járnál hokimecsre, akkor tudnád, hogy minden szteáuá elleni mecsen elénekli a szurkoló tábor és játékosok!
Embernek legyen önbecsülése!
2011. december 20. at 19:35
Minden tiszteletem az önérzetes, önbecsüléssel rendelkező magyar embereknek. Azt ugyan pontosan nem tudom, mi a különbség a “magyar” és a “jó magyar” között, viszont jelzem, hogy kísértetiesen emlékeztet a román többség bizonyos, a ló szélsőjobb oldalára esett emberei által használt “román” és “jó román” szópárhoz. Ami persze nem baj, csak jellemez. Ami viszont baj: a meccs szót így írják. És nem így: mecs. Az írni szót így írják. És nem így: irni. a kompromisszum szót így írják. És nem így: kompromiszum. Az ugyanaz szót így írják. És nem így: úgyanaz. Az elítél szót így írják. És nem így: elitél. A míg szót így írják. És nem így: mig. A tisztességesen szót így írják. És nem így: tiszteségesen. És az apróbbakra nem térek már ki. Na kérlek szeretettel, egy jó magyar tanuljon meg jól magyarul. Mert ha nem, akkor bármit irkál, bárhogy ágál, bármit tetováltat az agyába, nem más mint ami: jó magyar szamár.
2011. december 20. at 19:56
Tegyél meg minden jót, amit tehetsz a magyar közösségedért ( egyszerűbben fogalmazva, hogy a mellébeszélő szamarak is megértsék).
Az igazi szamár (hogy maradjunk az ön kifejezésénél) nem a kérdésekre válaszol mikor lényegbeli választ nem tud adni, hanem a helyesírással foglalkozik. Valóban nagyon fontos hogy helyesen írjon az ember, mert akkor elit szamárka lehet ! Ön, gondolom tudja. Köszönőm az elemzését és most válaszolhat a kérdésekre is!
Amúgy ez egy kreált díszhiszti!
2011. december 20. at 19:58
*disz hiszti , elnézést Szántai, majd foglalkozzon lényegbeli kérdésekkel is, mert az visz előre!
2011. december 20. at 22:34
Köszönöm szépen a jó magyar választ. És megkövetem Önt. Önnek igaza van. Mindenben, amit leír. Egyszerűen zseniális. Tudja, most már csak annyi a bajom, hogy úgy érzem, kutyaszarba léptem, és későn, már a saját házamban vettem észre. Amúgy a köszönöm szót így írják. Nem így: köszönőm. És mielőtt végképp zárnám ezt a vitától fényévnyi távolságra levő, de még párbeszédre sem emlékeztető dolgot: azért kényszerültem nyelvtani korrekciót végezni az Ön kanti magasságokban lebegő vitairatán (ha valami esetleg homályos, nézzen utána a wikipédián, vagy az első bében), mert isten bizony nem szép, ha valaki rossz magyarsággal játssza a jó magyart. De tényleg. Akkor inkább csináljon úgy, mint Cordélia: hallgasson, s szeressen. Se tudom, nehéz ügy ez. Meg elitista. Úgyhogy mostantól megteszem én. Önnek pedig kívánok szép estét… meg egy rezervátumot.
2011. december 20. at 23:31
Inszomniás állapotban nem ajánlatos írogatni! Mint látszik lényegi dolgokban nem tud hozzászólni. Zavarja a túl képzett egóját!
“Fallal” lehetetlen párbeszédet folytatni!
Ezért részemről befejeztem önnel a “magasröptű” beszélgetést.
Viszont kívánok mindent, amit nekem kívánt ! Isten úgy segélje, hisz “jó” ember maga!
2011. december 21. at 00:30
Ennek a visszavonulásnak nagyon örvendek, mert másként – élve moderátori szerepkörömmel – kénytelen lennék leállítani ezt a kifinomultnak éppen nem nevezhető minősítgetést. Én szóltam.
2011. december 21. at 14:16
@ Szántai János
Hogy ki a magyar? Erről én a következőkép vélekedem:
http://terrasiculorum.wordpress.com/2011/10/05/ki-a-magyar/
Hogy ki a “jó magyar” arról meg itt olvashatsz egy személyes véleményt:
http://terrasiculorum.wordpress.com/2011/10/08/igaz-magyarjaink/
Bár én ezt a kategóriát “igaz magyarokként” írtam le a kettő végül is egy és ugyanaz.
Természetesen ez csupán az én véleményem ettől nézeteim akár lehetnek tévesek is de ha érdekel olvasd el nyugodtan.
2011. december 23. at 11:30
Kedves Aszi!
Elolvastam a két belinkelt bejegyzést, és teljes mértékben egyetértek a leírtak oroszlánrészével. Ez természetesen nem legitimál semmit, csak azt jelenti, hogy bizonyos, idevágó elvek, eszmék, egyebek tekintetében hasonló módon gondolkodunk, te meg én. Remélem, nem kínos ez neked, nekem semmiképen sem, sőt. Más kérdés, hogy bizonyos részletek kérdésében nem értünk egyet esetleg, de ez csak növeli a normalitás bennem élő képzetének… árnyképét?
Én is idebiggyesztenék egy sort (lehet, hogy másoknál megint kiveri a biztosítékot, de teszek rá), Balla Zsófia tollából származik: Ahogyan élek, az a hazám. No, hát így, december huszonharmadikán. A nagy szavakat, amelyeket nem tudok kimondani, kérlek, képzeld hozzá.
2011. december 23. at 12:24
“Az volt a hazám, ahogyan éltem –
haza a magasban
s a mélyben.”
Na és ez ki?
2011. december 24. at 12:44
Az van, hogy most megint elitizmus vádja fog érni. De nem csak ingemöt, mert tégedöt is. Mi ez itt, vetélkedő? S ki aggya a pízt, az MTVA?
De hogy válaszoljak: felhívtam egy barátomat, a Gízert, ő aszongya, eztet a verset ő írta, amikor még ahogyanéltazvótahazája. De ma már másképp gondolja eztet. Mert hogy már nem is olyan kék az ég, gézagyerek.
2011. december 20. at 18:25
Vajon úgy jobb lett volna, ha a székely legények harsogva éneklik a Desteapta-te românet, és utána a magyar válogatott felmossa velük a pályát? Akkor minden rendben lenne, teljes volna a béke és a büszkeség?
Én nem is értem: egyeltalan miért hír az, hogy Magyar emberek, Magyar földön a Magyar himnuszt éneklik?!
A hír az lenne, ha Székely legények a Román himnuszt dalolnák. De attól tartok az a Székely legény még nem született meg. És nem is fog soha…
>>>Botrány Romániában: Magyar himnuszt énekeltek a román válogatott játékosok:
http://terrasiculorum.wordpress.com/2011/12/19/botrany-romaniaban-magyar-himnuszt-enekeltek-a-roman-valogatott-jatekosok/
2011. december 21. at 00:54
Zsolt! Kitörölheted a beírásaimat , nem akartam senkivel ellentétbe kerülni! Sajnálom!
Röviden annyit akartam mondani, hogy én személy szerint nem láttam semmi kivetni valót abban , hogy valakik azonosulnak azzal aminek érzik magukat!
Tisztességesen elnézést kérek Szántai Jánostól, ha megbántottam! Kellemes estét és nem kívánok neki rosszat, mint ő nekem, csak minden jót és a lehető legjobbakat hogy minden tőle telhetőt meg tudjon tenni a közösségéért!
2011. december 21. at 11:11
Egy igencsak tanulságos interjú (és kultúrsokk a Népszabi olvasóinak, gondolom):
http://nol.hu/lap/sport/20111221-nem_maroknyi_szekely
2011. december 21. at 11:40
Nekem nem kultúrsokk. Pont annak könyvelem el Becze Tihamért, ami: bárdolatlan, beképzelt, nacionalista fazonnak.
2011. december 21. at 11:42
Igen, megint jön szembe a sok hülye az autósztrádán.
2011. december 24. at 12:46
Hm. Várjál. Hadd kapjak elő a sufniból antagonistákat: Szóval: Becze Tihamér (milyen jó, ilyen alkalmakkor neveket is tanulunk, közéleti személyiségekét): öntudatos, büszke, nacionalista sportoló. A nacionalistának nem kell antagonizmus, azzal önmagában semmi baj nincs.
2011. december 24. at 13:35
@János:
A nacionalizmussal önmagában csak akkor van baj, ha román részről történik, nemde?
2011. december 24. at 19:22
Nem, nemcsak akkor. A nacionalizmussal akkor van baj, amikor nincs értelme. Ha jól emlékszem (bár lehet, hogy tévedek, de ebben a szentesti hangulatban nincs kedvem utána mászni), az Erdélyi Iskola nacionalizmusáról szólva, az a román nacionalizmus rendben volt. Ha tetszik nekünk, magyaroknak, ha nem. Ilyen alapon ez a nacionalizmus is rendben van, akár tetszik ez a románoknak, akár nem. Ilyen ez. Tudod, a kocka, ahogy Piszkos Fred is mondta.
2011. december 25. at 10:38
A nacionalizmusnak soha nincs értelme.
De amíg csecsszopó korunktól indoktrinálja belénk a nacionalizmust a társadalom, erre nincs hogy rájönnünk magunktól.
Ahogy egy mélyen vallásos katolikus is eleve elképzelhetetlennek tartja, hogy az, amiben hisz, esetleg alapjában véve délibáb lehet.
Engedelmeddel idemásolnék egy részt egy régi bejegyzésemből, ami egyébről szól ugyan (homoszexualitás), de nagyon szépen talál ide is:
2011. december 25. at 15:59
Ajjaj. Mégis, hogyan akarunk ország- (újabban régió-)méretű politikai közösségeket fenntartani, ha nem fogadjuk el az azonosulásnak azt a mély, spontán és gyors válaszokat is lehetővé tevő formáját, amelyet nemzeti érzésnek/nacionalizmusnak nevezünk. Ha mindent a ráció talapzatára helyezel, eltűnik a politikai közösség összetartó szövete. Lehet ugyan társadalmi szerződéseket, világos és ésszerű szabályokat, alkotmányokat kitalálni, de azt az emberek sohasem tudják azokat úgy “átélni”, hogy abból a másikhoz tartozás, a szolidaritás imperatívuszai megélhetőek legyenek. Innen nézve a nacionalizmus a természetes szükségszerűsége a modern politikai közösségi létmódnak. És az, hogy mi a “jó” és mi a “rossz” nacionalizmus, az nem normatív, hanem helyzettől, konkrét körülményektől függő megítélés. Ez lehet olykor egy kőkemény, politikai eszközként használt klisé is, mint pl. a “polgári” vs. “etnikai”, “nyugati, befogadó” vs. “keleti, kirekesztő” szembeállítás – de klisé mindenképp. Ha pedig arra gondolnánk, hogy – ugye – az amerikaiak mégis az alkotmányban, demokráciában hittek, és ez által lettek nemzetté, akkor erre azt mondanám: az amerikai kivételesség útja is az előbbit igazolja, merthogy a szabadságot, a demokráciát az amerikaiak a maguk sajátos módján “etnizálták”, azaz átélhető hitté tették. Ezért ők a demokrácia, a szabad választás eszméjének kiválasztott népévé váltak, és “etnikus ingerükké” vált beavatkozni mindenütt, ahol ezek nem érvényesülnek. Mert az – paradox módon – sérti a “demokratikus identitásukat”…. Kéretik olvasgatni erről Samuel Huntington “Kik vagyunk mi?” (Who are we?) c. munkácskáját.
2011. december 26. at 10:44
Kesztió! Szép Karácsonyt Neked így külön is. Azt mondod, a nacionalizmusnak SOHA nincs értelme. Nos, nem húzom a szót, sőt, nagyon rövid leszek: DE VAN.
2011. december 25. at 12:14
“Ahogy egy mélyen vallásos katolikus is eleve elképzelhetetlennek tartja, hogy az, amiben hisz, esetleg alapjában véve délibáb lehet.”
Ahogy a fordított lehetőség nyilván fel sem merül. Amúgy sincs megfelelőbb időpont a vallás csesztetésére, mint a karácsony. Boldog ünnepet, Kesztió, menj mákos bejglit enni.
2011. december 25. at 13:11
Három alapvető tévedés, PAZS.
1. A fordított lehetőség igenis felmerül, én nyitott vagyok, nem zárok ki semmit, mindössze munkahipotézisként kezelem az ateista álláspontot, de azt is csak addig, amíg még jóval ésszerűbbnek mondható, mint a vallásos.
2. Nem csesztetési szándékból írtam, ha így jött volna le, elnézést.
3. A legnagyobb tévedés pedig az, hogy nem mákos beigli van az ünnepi asztalunkon, hanem mézeskalács és diós torta.
Amúgy – és egyáltalán nem mellesleg – nektek is boldog ünnepet!
2011. december 25. at 19:41
Olyan jó neked, kesztió, te mindent tucc.
2011. december 26. at 13:46
Megjegyzés a 3 alapvető tévedés egyikéhez, az elsőhöz.
Ó, ez szép. A nincs-ben mindig is sokkal, de sokkal több ésszerűség volt, mint a van-ban. És igazából mindegy, hogy mi a nincs vagy a van alanya. Ez tényleg szép. Vivát!
2011. december 26. at 13:56
Ez ún. szörnyű egyszerűsítés, amellett tárgyi tévedés.
Attól például elképesztően messze vagyunk, hogy minden kétséget kizáróan deklaráljuk pl. a gravitáció létét, de attól még munkahipotézisként használva még mindig sokkal ésszerűbb következtetésekhez jutunk, mintha tagadnánk a gravitációt.
2011. december 26. at 22:35
Te kesztió, asszem, valamit félreolvastál. De nem baj. Da-o-n masa.
2011. december 25. at 22:20
Az, hogy a nacionalizmusnak, amennyiben alatta a nemzeti érzést és az egészséges hazaszeretetet értjük (és nem más népek gyűlöletét, mert az a sovinizmus vagy a rasszizmus), soha, semmilyen körülmények között nincs értelme, számomra nagyjából azt jelenti, hogy semmiféle, nehezen racionalizálható kötődés értelmetlen – hiszen az ösztönös és érzelmi motivációk hasonlóak. Például azzal, hogy a családom tagjait az összes többi ember és család elé helyezem, ezzel radikálisan kiemelem őket a többiek közül, érdekeiket más érdekek elé/fölé teszem, vagyis elfogult, részrehajló és kirekesztő vagyok. A gyerekem, az anyám, a feleségem előbbrevaló számomra, mint az összes többi ember gyereke, anyja, felesége a világon – és ez egyáltalán nem jelenti azt – a feltételezés is abszurd –, hogy a többit gyűlölöm, csak éppen nem tartoznak hozzám, ezért kevésbé fontosak. A barátaimmal szintén hasonló a helyzet. Miért olyan nehezen érthető ez?
Miklós, Amerika kivételességével kapcsolatban alighanem igazad van, mert sehol másutt nem tudott ilyen szervesen, erősen létrejönni az alkotmányosságra alapozott patriotizmus. Ott van mindjárt a szomszédos Kanada, ahol az angolszász és a francia elem nem tudott egységes “kanadai nemzetbe” szervesülni. Európáról, ahol az összes deklaráltan is többnemzetiségű államban a résztvevők megtartották erős nemzeti identitásukat, nem is beszélve (Nagy-Britannia, Belgium, Svájc stb.).
2011. december 26. at 11:45
nacionalizmus:
Lehet, hogy csodabogár vagyok (ezt már tudjátok), de számomra a nemzet fogalmának előtérbe helyezéséről kizárólag negatív dolgok jutnak eszembe, főleg itt, Kelet-Európában. Ha valaki(k) a nemzet fogalmát minden más elé helyezték, abból legjobb emlékezetem szerint jellemzően konfliktushelyzet keletkezett, rosszabb esetben csetepaté vagy egyenesen vérfürdő.
Holott a nemzeti érzésnél, mint közösséget összetartó kötőanyagnál mesterségesebb és erőltetetettebb valamit keveset találtak ki.
A nyelv és kultúra összetartó ereje mítosz. A horvátok nyelvileg és kultúrájukat tekintve nagyságrendekkel közelebb állnak a szerbekhez, mint a magyarokhoz, és mégis a szerbekkel irtották egymást bestiális módon, nem a magyarokkal.
És milyen érdekes, hogy pont azok a magyarok, akik az ún. magyar kultúrát lobogtatva magyarázzák el rólam, a kozmopolitáról, hogy nem vagyok magyar, nemhogy nem láttak kinyitva még egy Arany János- vagy József Attila-kötetet, de egy ép mondatot nem tudnak megfogalmazni, sőt, arra se képesek, hogy tipográfiailag helyes magyar ékezetes betűket használjanak.
Akkor ki a hóhérral köthet össze engem az a bizonyos kulturális kötőanyag, amit tévesen nemzeti érzésnek hívnak?
Azzal a mélymagyarral, aki még a mélymagyar szót se tudja helyesen leírni, bizonyosan nem.
Azzal a románnal viszont, aki rendszeresen jár a magyar színházba, bizonyosan igen. De vele a román kultúra is összeköt, hiszen pont olyan élvezettel néztük meg a 4–3–2-t vagy a Dacă vreau să fluier, fluier-t is. Vagy a spanyol illetve belga kultúra, ha Almodóvar és van Dormael mindkettőnk kedvencei közé tartoznak.
Akkor a magyar színházba járó románnal ugyanazon nemzet tagjai közé sorolhatom magam, a rendkívül erős kulturális kötődés kapcsán? Vicces, nem?
Vajon tényleg nem arról van szó, hogy csak azért hisszük, hogy a nemzeti érzés annyira fontos, mert nacionalista szüleink/nagyszüleink/környezetünk ezzel mérgeznek születésünk óta és mi bedőltünk nekik?
2011. december 26. at 22:12
Ezzel pont azt támasztod alá, amit János mond. Ha jól értem, ő is azt mondja, hogy a tagadás egyáltalán nem ésszerűbb álláspont. Te is ezt állítod, csak te a gravitációról.
2011. december 26. at 22:41
Hát épp ez az. Hogy ellentmondani akarván, ugyanazt mondja. De a félreolvasás korábbi. Kábé onnan van, hogy munkahipotézis az ateista álláspont (a nincs), az is csak addig, amíg jóval ésszerűbbnek mondható, mint a vallásos (a van). No, innen vettem, hogy a nincs mindig ésszerűbb mint a van. Amúgy irónjával. Mire kesztió reavilágított a nagy tévedésre. My dear Watson, hehe.
2011. december 22. at 00:46
Sokk sokk hátán. Ezek a székelyek…
http://www.realitatea.net/inca-un-soc-tanczos-barna-o-sa-plec-cu-toti-jucatorii-din-romania-si-o-sa-jucati-in-liga-h_897506.html
2011. december 22. at 08:44
Lehet, PAZS, hogy tényleg lelki sérült vagyok vagy mittudomén.
De olvasom a belinkelt cikk ultranacionalista kommentjeit és forr fel az agyvizem. Érzem, milyen tiszta szívből utálom, ha valakinek a sz*ros nemzeti öntudata megér annyit, hogy bár egy másodpercre kivetkőzzön (kultúr)emberi mivoltából.
ȘI DE O PARTE, ȘI DE ALTA.
2011. december 23. at 17:41
Ide is belinkelem, mert ritka normális hang, és az eszmefuttatásának egy része egyezik az enyémmel (a román politikai nemzetfogalom szelektív jellegéről szóló, pl.):
http://voxpublica.realitatea.net/media/ridica-te-gyuri-ridica-te-janos-71681.html
2011. december 24. at 12:54
Aha, a fehér holló effektus. Nem mintha ez változtatna valamit is a rendszer működésén, de jól eshet. Esik is.
2011. december 25. at 09:52
Szantani karácsony van! Áldott ünnepeket!
2011. december 26. at 10:38
Milyen kedves vagy. Kösz hogy szóltál!
2013. február 11. at 09:28
[…] adott pillanatban elérheti a nehezen elviselhető, kritikus mértéket, ám – ebben hasonlít a jégkorong-válogatott körüli emlékezetes botrányra – közép-, illetve hosszútávon kiváló kohéziós erővé […]