Fidesz–RMDSZ, avagy a diaszpóralét stratégiája

Érdekes vita van kibontakozóban a Transindexen az RMDSZ-Fidesz-viszonyról.

 

Székelykatalánok reloaded, avagy a magyar, a román meg a szanyi

Szegény Szanyi Tibor bizonyára nem gondolta volna, hogy a közösségi emlékezet sajátos logikája alapján egyszer majd egy lapra kerül a székely zászlóügy apropóján orbitálisat hisztériázó román politikusokkal és médiahiénákkal. A kettőnek nyilván nincs semmi (tudatos) köze egymáshoz, a történések a két ország különböző típusú össznépi pszichopatológiájába íródnak bele, de az elmúlt napokban-hetekben az erdélyi magyar identitást érő inzultusok mintegy egymásra tevődtek, a „két tűz között” érzésének jegyében így kapcsolódhatnak össze az erdélyi magyarokat láthatóan passzióból sértegető magyarországi politikus megnyilvánulásai az ennél sokkalta fajsúlyosabb, diplomáciai szintig fajult székely–magyar–román szimbólumháborúval.

 

Székelykatalánok

Közhely, hogy a nemzeti identitás kinyilvánításának, a közösségi önérzetet erősítő gesztusok megtételének aligha van jobb terepe a sportnál. A tömegeket vonzó sportrendezvények – azon túl, hogy maga a játék is kiváló alkalmat szolgáltat az azonosulásra vagy épp az ellenséges távolságtartásra – ideális helyszínei az önazonosság szimbolikus megélésének. A meznek identifikáló szerepe van: a nagyközönség számára jelzi az azonosulás követendő „irányát”: mondhatni innen tudjuk – az igazi, kifinomultabb disztingváló képességgel rendelkező sportmegszállottakat kivéve –, hogy ki(k)nek kell szurkolni; hogy kik a „mieink” és kik a „mások”, akiket még akkor sem kedvelünk, ha esetleg láthatóan jobban játszanak a sajátjainknál.

Ez így nagyon egyszerű és magától értetődő – éppen ezért képes zavart okozni, ha a helyzet bonyolultabb és a szerepek némileg összekuszálódnak. Ha a mez által jelzett „hivatalos” identitás mögül előbújik egy másik, az államilag szentesített rituálék mögé rejtett, a sportdiplomáciai színfalak révén pedig folyamatos fedésben lévő azonosságtudat.

Így számíthat skandallumnak, ha a román jégkorong-válogatott tagjai egy román-magyar mérkőzésen teli torokból énekelik… a magyar himnuszt.

 

A mi központi régiónk…

Az RMDSZ tervezete

A közigazgatási régiók e napokban kirobbant vitája ama – meglehetősen ritka – történelmi momentumok egyike, amikor világosan kirajzolódik a rövid távú politikai valamint a stratégiai közösségi érdek közötti feszültség. Ahogy a PDL váratlanul az RMDSZ képébe vágta saját – egyetlen korábbi erdélyi magyar koncepcióval sem egyező – elgondolását a nyolc romániai megamegyéről, abból rögtön kiolvasható volt, hogy egyezkedési kényszer alakul ki a két kormánypárt között, hiszen az RMDSZ már rég benyújtotta a saját indítványát. A PDL közigazgatási bonapartizmusa, az eurokonformizált centralizmus ez esetben ugyanis nyilvánvaló ellentétben áll azzal az óvatos stratégiával, amellyel az RMDSZ megpróbálja előkészíteni a fejlesztési régiók keretein keresztül (a jelenlegi felosztás átalakításával) egy Székelyföld-szerű (Hargita-Kovászna-Maros) közigazgatási régió kialakítását, építvén a területi precedensek logikájára.

 

Retusványos 1.: Székelyrigómező

Úgy kellett a román tömegmédiának és politikai osztálynak ebben az uborkaszezonális nyári kánikulában Tőkés László „Koszovó-botránya”, mint egyszeri tusványosi táborlakónak a pohár jéghideg sör. Az eset lassan egészen szürreális fordulatokat vesz, mindannyiunk őszinte mulatságára; ha jól láttam, a legújabb fejlemény az, hogy a nagyon-nagyon toleráns és européer Nemzeti Liberális Párt azt követeli Traian Băsescu elnöktől (az elmúlt hónapok vérfagyasztó PNL-s ámokfutásának betetőzéseképpen), vonja vissza a Tőkésnek korábban adományozott Románia Csillaga érdemrendet, a legmagasabb román állami kitüntetést. Sajnálatos, hogy nem jutott eszükbe ez hamarább, az államelnök és az EP-alelnök megbeszélhették volna a problémát szombati találkozójukon, kötetlen kvaterkázás keretében. Még szegény Cristian Preda, az illuminátus elmékben nem kifejezetten bővelkedő Demokrata Liberális Párt – számomra legalábbis – egyik legrokonszenvesebb (mert művelt és józan) figurája is magyarázkodni kényszerült Néppárt-társa kijelentése miatt. A még kelet-európai posztkomcsi mércével is rendkívül gennyes, PSD fedőnevű társaság egyenesen bűnvádi feljelentést tesz Tőkés ellen. A meghatározhatatlan eszmei állagú, tisztán szabadpiaci szempontok alapján verbuválódott (ha tetszik érteni), egykori „függetlenek” pártja számára – a nevük hirtelen nem jut eszembe – pedig eljött végre a pillanat, amikor sztentori hangon bizonygathatják, hogy képesek megvédeni a hazát.

Kár, hogy nem teljesen világos, mitől.