Sport


Közhely, hogy a nemzeti identitás kinyilvánításának, a közösségi önérzetet erősítő gesztusok megtételének aligha van jobb terepe a sportnál. A tömegeket vonzó sportrendezvények – azon túl, hogy maga a játék is kiváló alkalmat szolgáltat az azonosulásra vagy épp az ellenséges távolságtartásra – ideális helyszínei az önazonosság szimbolikus megélésének. A meznek identifikáló szerepe van: a nagyközönség számára jelzi az azonosulás követendő „irányát”: mondhatni innen tudjuk – az igazi, kifinomultabb disztingváló képességgel rendelkező sportmegszállottakat kivéve –, hogy ki(k)nek kell szurkolni; hogy kik a „mieink” és kik a „mások”, akiket még akkor sem kedvelünk, ha esetleg láthatóan jobban játszanak a sajátjainknál.

Ez így nagyon egyszerű és magától értetődő – éppen ezért képes zavart okozni, ha a helyzet bonyolultabb és a szerepek némileg összekuszálódnak. Ha a mez által jelzett „hivatalos” identitás mögül előbújik egy másik, az államilag szentesített rituálék mögé rejtett, a sportdiplomáciai színfalak révén pedig folyamatos fedésben lévő azonosságtudat.

Így számíthat skandallumnak, ha a román jégkorong-válogatott tagjai egy román-magyar mérkőzésen teli torokból énekelik… a magyar himnuszt.

(tovább…)

Hírdetés

Olvasom: Ilie Năstase, ex-teniszcsillag és vénülő fenegyerek megmonta a tuttit. Ha ő lenne Románia keresztapja, a gádzsókat begyúrná Hargita megyébe, úgyis sok ott a magyar, és kábé 12 (!!!), azaz egytucat a román. Ez érdekes!

És nem azért érdekes, mert most jön a Diszkriminációs Tanács, az Európa Tanács, a Városi Tanács meg a Jótanács, és megint van min rágódni. Még csak azért sem érdekes, mert tudjuk, egy aggmen-sztárnak időnként szüksége van reklámra, és mi lenne jobb reklám, mint egy szaftos kis botrány. Ami amúgy Bágyé Ilietől sosem volt idegen. Oké, őstehetség volt, ami a teniszt illeti. Nemcsak azért tapadt rá a Nasty becenév, mert ekkora parasztot nem látott még a 400 éves wimbledoni gyep. Veszélyesen értett a teniszhez is, ez van. Viszont, ha már a beceneveknél tartunk, mioritikus pátriánkban Bufonul Bucureștiului volt a titulusa, ami nem annyira kétértelmű, mint a Nasty.

Szóval nem ezért érdekes. Inkább egy szabad asszociáció szintjén az. Hogyaszongya azért kúrná be Hargita megyébe a sok cigányt, mert 12 a román. Ennek alapján nem kell túl nagy logikai bukfencet vetni ahhoz, hogy bizonyos szinten egyenlőséget tegyünk a román és a cigány közt. És akkor máris jöhet megint a Diszkriminációs Tanács, az Európa Tanács meg a többiek. Ja, és egy Jótanács: Te Nasty, mennyé’ te is is Hargitába!

A labdarúgó világbajnokság döntője után (mely nekem csalódást hozott, ugye, a búrok ezúttal is alulmaradtak Dél-Afrikában) a győztes spanyol válogatott katalán hátvédje, Carles Puyol – úgy is, mint az FC Barcelona játékosa – előgöngyölítette Katalónia nemhivatalos, vörös-arany sávos (vigyázat, a katalán árpádsáv!) nemzeti lobogóját és azzal rohangálta körbe a stadiont. Ez a javíthatatlan nacionalista a spanyol csapat hazaérkezésekor is a katalán zászlót szorongatva sétált le a repülőről, klubtársával, Iniestával egyetemben.

A nap találós kérdése az, hogy vajon mi történne, ha – tegyük fel – a román futballválogatott egy magyar nemzetiségű játékosa a győzelem mámorában a kék-ezüst, napos-holdas székely zászlóval futkosna fel-alá, majd később, különféle ünnepélyes pillanatokban is azt lobogtatná. Nem csak a román reakciókra lennék kíváncsi (azok, többé-kevésbé, borítékolhatóak), hanem az európai értelemben vett honi magyar progresszió képviselőinek véleményére is.

Megfejtéseket, válaszokat a szerkesztőségbe kérjük.

Hétvége van, nyár, és itt a labdarúgó világbajnokság döntője – ilyenkor az ember könnyedebbre, személyesebbre veheti a figurát, és olyasmiről ír blogbejegyzést, amihez sohasem értett: a fociról. Pontosabban a szurkolásról. Lehet, hogy széles olvasói tömegeket veszítek el egy ilyen vallomással, de elárulom, hogy én a vasárnap esti végső megmérettetésen bizony a hollandusoknak szorítok.

Csak az nem világos, számomra sem, hogy miért.

(tovább…)

Egyre-másra (de mindig ránk) dől a válság. Megbukott a bizalmatlansági indítvány, a Boc-kormány a helyén van. Tőkés László EP-alelnök lett. Meg itt, a végvári kispálya partvonalán, whigek kontra toryk, adjunk-nekik minden oldalról. De most épp van még valami, amolyan szelep gyanánt. VÉBÉ. És vuvuzela. Bizony, ex-aparthájderországban rúgják a lasztit a nagyok, a lelátókon pedigg fújják a kürtöt a kicsik. Na most, nem vagyok focista, se drukker, de még lelkes néző sem. Vagyok viszont jellegzetes erdmagyar (filó)-kultúrsznob. És akkor ehhez mindjárt hozzá lehet csapni a focit is. Mert, kérem tisztelettel, focisznob is vagyok. Ez így szépen összesimul, lehet anali- és szintetizálni.

(tovább…)