szekely-zaszlo-7

Szegény Szanyi Tibor bizonyára nem gondolta volna, hogy a közösségi emlékezet sajátos logikája alapján egyszer majd egy lapra kerül a székely zászlóügy apropóján orbitálisat hisztériázó román politikusokkal és médiahiénákkal. A kettőnek nyilván nincs semmi (tudatos) köze egymáshoz, a történések a két ország különböző típusú össznépi pszichopatológiájába íródnak bele, de az elmúlt napokban-hetekben az erdélyi magyar identitást érő inzultusok mintegy egymásra tevődtek, a „két tűz között” érzésének jegyében így kapcsolódhatnak össze az erdélyi magyarokat láthatóan passzióból sértegető magyarországi politikus megnyilvánulásai az ennél sokkalta fajsúlyosabb, diplomáciai szintig fajult székely–magyar–román szimbólumháborúval.

szanyi-balta-2A szocialista képviselő, akinek sikerült bevinnie a magyar országgyűlésbe a lakótelepi talponállók Kádár-korból ittmaradt törzsközönségének fentebb stíljét, önmagában nem lenne érdemes még arra a murokra sem, amit nemrég postáztak neki, hiszen nem ő az egyetlen hamisítatlan kültelki tahó a magyar politikában (a románról nem is beszélve) – időnkénti böffenéseinek azonban különös hangsúlyt ad pártja közelmúltbeli erdélyi Canossa-járása, illetve az a tény, hogy híven közvetíti a magyar társadalom bizonyos mélyrétegeinek emelkedett világszemléletét és „nemzetpolitikai” elgondolásait; elég szétnézni kicsit a közösségi portálok valamilyen módon hozzá kapcsolódó televényeiben.

Apropó közösségi portálok, a virtuális nyilvánosság néhány napra székely színekbe öltözött: „kitűzték” Facebook-profiljukra a napos-holdas lobogót lakhelyre, világnézetre és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül olyan honpolgárok (tőrőlmetszett – igaz, Székelyföldön nevelkedett – bánságiként e sorok írója is), akik egyébként nagyon kevés dologban értenek szót egymással. A székelységgel szemben amúgy néhány lépés távolságot tartó nagyváradi és kolozsvári magyarok érveltek lelkesen a területi autonómia mellett, Néppárt-szimpatizánsok osztották meg RMDSZ-es elöljárók státusüzeneteit, eleven cáfolataként annak a borús közhelynek, miszerint végleg ellehetetlenült volna a nemzeti összefogás. Elismerem, az efféle identitás-túltengés egy adott pillanatban elérheti a nehezen elviselhető, kritikus mértéket, ám – ebben hasonlít a jégkorong-válogatott körüli emlékezetes botrányra – közép-, illetve hosszútávon kiváló kohéziós erővé válhat. A mechanizmus roppant egyszerű, és hasonló a Szanyi „kapitány” esetéhez: nem számít, hogy mire szavazunk, hogy jobboldaliak, liberálisok vagy politikailag közömbösek vagyunk, ugyanolyan dühítő, ha a küszöbünk elé csinálnak. A jogos düh oldóanyagaként azonban nem árt némi egészséges önirónia sem – és a székely szimbólumok mémesedésében nem nehéz észrevenni ezt a mozzanatot.

szekelyhold

Mint ahogy azt sem, hogy a székely-magyar szimbólumok szabad használata melletti argumentáció „transzetnikus” síkra terelődése rég látott baráti gesztusokat eredményezett: soha annyi magyar nem gondolt szeretettel a Neamţ-i vár fokán lengedező bölényfejes moldvai lobogóra vagy a méhkeréki községházára kitűzött román zászlóra, mint most. És ez, ahogy mondani szokás, nagyon európai dolog. Interetnikus szempontból viszont az a legfontosabb tapasztalat, hogy a román hírtelevíziók (különösen az Antennák) magyarellenes őrjöngése közepette az eddigieknél jóval gyakrabban szólal meg a sajtóban, a világhálón a józanság, a „normális Románia” hangja: a teljesség igénye nélkül meg kell említenünk Iulia Badea-Guéritée, Sabina Fati, Sabin Gherman, Lucian Mîndruţa, Horaţiu Pepine, Dorin Petrişor vagy Angela Tocilă szövegeit. Igényes racionalizmusuk, nagyvonalúságuk, erdélyi magyar honfitársaik identitásproblémái iránti nyitottságuk, groteszk módon, mintha kompenzálása lenne Szanyi-féle nemzettársaink zavarbaejtően őszintének tűnő tulokságának; és bár ezek a hangok még mindig inkább kivételeknek számítanak, mintsem normának, mégis segítenek abban, hogy ha országunkra, a mai Romániára gondolunk, elsőre ne Victor Ponta, Crin Antonescu vagy Dan Voiculescu arca jelenjék meg lelki szemeink előtt.

Mert úgylehet, Tibor, igaza volt a mentorának, és maguk valóban egyedül vannak, méltán. De mi, románok, bármekkora is köztünk a széthúzás, összezárunk a bajban.

Advertisements