Itt van ez a cikk. Amikor elolvastam, először nem hittem a szememnek. Mutatom költőbarátomnak, azt mondja: te, ezeknek a fejében folyamatos taxisblokád van. Nohát, ennél szebben nem is lehetne fogalmazni.
Az eszme tehát az, hogy jő az Orbán és nyomást gyakorol a Facebookra. Mert neki kétharmada van, ettől bizonyára a világ legnépesebb közösségi portáljának működtetői térdre hullanak előtte, előttük. Meg a magyar szélsőjobb előtt – dehát a kettő tkp. ugyanaz, egyik kutya, másik szalonna. Ráadásul pont a szegény feministákat pécézik ki maguknak, mert azok roppant veszélyesek a kulturális-politikai túlhatalomra, tőlük retteg a teljes jobbos establishment. Ezután nyilván a Gugli jön, Kína semmi ahhoz képest, amilyen cenzúrát ott majd bevezet az új magyar kormány. Hiába, már a kibertér sem a régi.
Kedves baloldali barátaim, elhiszem, hogy nagyon nehéz megemészteni a vereséget – a 2002-es / 2006-os veszteseknek is nehezen sikerült –, de van az a mese, amelyben a pásztorfiú rendszeresen farkast kiált, holott nem is jön a farkas; aztán meg már akkor sem hisznek neki, amikor tényleg megérkezik. Talán erre sem árt gondolni, mielőtt végképp nevetségessé tennétek magatokat.
2010. június 22. at 15:04
Én persze nagyon kis jani vagyok a pályán, ha lehet, még nemecsek ernőénél is kisebb betűkkel kiírva ide-oda, de azért lenne egy javaslatom. Némi pénzzel rendelkezők, figyelem! A tipp ingyenes: lehetne az ilyen lángászoknak egy másik netes közösséget indítani, például Assbook néven. Amolyan VirtuAlcatraz lenne, és például a belinkelt cikkhez hasonló remekművek révén lehetne oda bejutni. Hopp, ez nem píszí, bocs. De micsáljak, ilyen a természetem, mondta a skorpió is.
2010. június 22. at 23:24
Pont ekkorát szórakoztam, amikor – még a „régi világban” – jobbos körökben terjengtek az összeesküvéselméletek az IWIW-ről, pl. hogy a magyar titkosszolgálat hozta létre és tartja fenn, mivelhogy ugyebár ideális eszköz személyes adatokat gyűjteni az ellenzékről.
Szóval kórosan pihent agy bőségesen akad mindkét oldalon. Talán jóval több is, mint amennyi kellene.
2010. június 22. at 23:54
Hát, kesztió, én sem mondhattam volna szebben 🙂
2010. június 23. at 10:58
Azt az apró különbséget nem szabad elfelejteni, hogy az egyik oldalon tájékozatlan mezei egerek beszélték csak, itt viszont az egyik megmondó macska … 😉
2010. június 23. at 12:23
Elvtársak, azért ne feledjük, hogy a Népszava annyira megmondómacskája a baloldalnak, mint amennyire a Kurucinfó a jobboldalnak…
2010. június 23. at 12:33
Azért ez túlzás, kesztió. A Népszavának a jobboldali pandantja leginkább talán a Magyar Hírlap (ha egyáltalán lehet ilyen párhuzamokat felállítani). A Népszava élvezi a legnagyobb baloldali párt, az MSZP nyílt támogatását, pártgyűléseken, kampányok idején pártinfrastrukturális eszközökkel terjesztik. A kurucinfó marginális, állandóan a legalitás határán mozgó (bár nagyon is népszerű), hangsúlyosan a legradikálisabb jobboldalhoz közel álló orgánum, amely semmiféle kapcsolatban nincs a mainstream jobboldallal és annak vezető pártjával, a Fidesszel. Ez tény. Ne mossuk tehát össze a dolgokat, nem veszi ki jól magát, főként tőled nem (sem).
2010. június 23. at 03:08
Csak jönne már az a farkas!
2010. június 23. at 10:54
Azért rosszindulatúak se legyünk. Már önérdekből sem. Ha cudar(abb?)ra fordul a dolog odaát, mindkét oldal szív, nagyjából függetlenül attól, hogy épp kinek a hibájából.
Én inkább egyebet várok. Jussanak már el végre a törzsfejlódés azon szakaszára, ahol az egyedek számára is felismerhetővé válik: a szomszéd kecske megdögléséből még senki nem lakott jól.
2010. június 23. at 12:52
Ebben nem vitatkozom, nem vagyok annyira képben, inkább internetes sajtót olvasok. Nekem mindenképp úgy tűnt, hogy a civilizált szocialista baloldal a Népszabadság, a civilizált liberális sajtó az index/origó, illetve a ÉS, HVG, a szélsőséges, elszállt baloldal pedig a Népszava – lényegesen durvább, alpáribb, mint a Magyar Hírlap pl.
De ismétlem, ti lehet, hogy jobban tudjátok.