Két hír.

Illusztráció: A mások élete (német film, 2006, r. Florian Henckel von Donnersmarck)

Az egyik: Romániában a képviselőház – a baloldali-liberális ellenzék távollétében – elfogadta az átvilágítási törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az egykori pártállami apparátus vezető funkciót betöltő tagjai öt évig ne vállalhassanak köztisztséget.

Holt lovon patkó, mondhatnánk, de csak részben lennénk igazságosak. Mert igaz ugyan, hogy miután végigszenvedtük Ion Iliescu két és fél elnöki ciklusát és a legsötétebb pártnomenklatúra sikeres hatalomátmentési kísérleteit, ez a törvény ma már korántsem olyan aktuális, mint lett volna mondjuk tíz-tizenöt-húsz évvel ezelőtt. Valószínűleg nem így nézne ki ez az ország, ahogy kinéz, ha rögtön a rendszerváltozás utáni években útját lehetett volna állni a teljes politikai és gazdasági életet behálózó posztkommunista elit restaurációjának. Ráadásul a vezető beosztású egykori KISZ-esek „mentesítésével” – némi képzavarral – kihúzták a törvény valódi méregfogát; gondolom, „fiatalság, bolondság” alapon.

Mégis: bár radikálisan valószínűleg nem változtatja meg a romániai politikai-pénzügyi elit és a társadalom szerkezetét, morális okokból nem szabad lebecsülni a lusztrációs törvény jelentőségét. Különösen a másik hír ismeretében.

(tovább…)

Itt van ez a cikk. Amikor elolvastam, először nem hittem a szememnek. Mutatom költőbarátomnak, azt mondja: te, ezeknek a fejében folyamatos taxisblokád van. Nohát, ennél szebben nem is lehetne fogalmazni.

Az eszme tehát az, hogy jő az Orbán és nyomást gyakorol a Facebookra. Mert neki kétharmada van, ettől bizonyára a világ legnépesebb közösségi portáljának működtetői térdre hullanak előtte, előttük. Meg a magyar szélsőjobb előtt – dehát a kettő tkp. ugyanaz, egyik kutya, másik szalonna. Ráadásul pont a szegény feministákat pécézik ki maguknak, mert azok roppant veszélyesek a kulturális-politikai túlhatalomra, tőlük retteg a teljes jobbos establishment. Ezután nyilván a Gugli jön,  Kína semmi ahhoz képest, amilyen cenzúrát ott majd bevezet az új magyar kormány. Hiába, már a kibertér sem a régi.

Kedves baloldali barátaim, elhiszem, hogy nagyon nehéz megemészteni a vereséget – a 2002-es / 2006-os veszteseknek is nehezen sikerült –, de van az a mese, amelyben a pásztorfiú rendszeresen farkast kiált, holott nem is jön a farkas; aztán meg már akkor sem hisznek neki, amikor tényleg megérkezik. Talán erre sem árt gondolni, mielőtt végképp nevetségessé tennétek magatokat.

Az elmúlt hetek magyarországi közéleti beszédében ismét megjelent az a kifejezés, amellyel mintegy két évtizede csak a történelmi emlékezet részeként találkozhattunk. A választásokon elsöprő többséget szerző politikai alakulat miniszterelnök-jelöltje már a kétharmados győzelem estéjén arról beszélt, hogy forradalom történt a szavazófülkékben. Ízlelgessük ezt a szót: forradalom. Orbán Viktor szerint ők most tetszettek forradalmat csinálni.

Márpedig nem, nem tetszettek.

Nem örvendek neki, hogy ebben a kérdésben egyet kell értenem a balliberális megmondóemberekkel, de szerencsére nem csak azon az oldalon nyilvánvaló az efféle állítások tarthatatlansága. Magyarországon a választások következtében nem változott meg a közjogi berendezkedés, nem bukott meg az a rendszer, amit, kissé leegyszerűsítve, nevezzünk polgári demokráciának. Maga a leendő kormányfő is imígyen nyugtatta az „elvtársakat”: a kormány megy, a demokrácia marad.

(tovább…)