Semmi kétség, húsz évvel 1989. decembere után Tőkés Lászlóról elmondhatjuk: megalkotta önmagát. Három olyan ügyet képvisel Brüsszelben, amelyek – paradox módon – úgy marginálisak az Európai Parlamentben, hogy közben meghatározó jelentőségűek Európa egysége és kohéziója szempontjából.

A három ügy: az európai kisebbségek kérdése, a kommunizmus örökségével való szembenézés és az Európai Unió keresztény megalapozhatóságának dilemmái. Bárhogyan nézzük is, ezek az európaiság kardinális kérdései, széles nyomtávú érzésvilágokon alapszanak, miközben az is látható, hogy nincsenek az Unió, mint politikai nagyüzem napirendjén.

Tőkés László feladata tehát az, hogy e három – a mai Európa (mint civilizációs állam) szempontjából centrális, az EP-ben viszont periferiális – kérdésnek egy sikeresebb politikai mixtum compositumát megalkossa. De minthogy ennek mérhető sikere nem lesz, Tőkés politikai jövőjét, utókorának honi pályafeltételeit mégis az határozza meg, hogy e mixtum compositumból milyen sajátos elegyet áramoltat vissza a romániai és az erdélyi magyar politikába.

E tekintetben pedig nincs menekvése: intézményesített politikai konstrukciót kell teremtenie. A kitartás és makacsság torzói, melyeken keresztül eljutott mai önmagáig, és amelyek nyomán – orbánviktori segédlettel – az Európai Parlament alelnöki székébe jutott, immár nem lehetnek elegendőek itthon. Építkezni kell, szervezetet kell építeni !

Az EMNT bejelentett bejegyzése így válik Tőkés brüsszeli arcának erdélyi honosításává, egy későn elkezdett, de talán sikeres politikai pálya egyetlen lehetséges útjává.

Mi következik mindebből az EMNT arculatára nézve?

Az Európai Parlament politikája – eltérően a nemzeti parlamentekétől, ahol a kormányoldal-ellenzék szembenállás, a politikai konfliktusok éles kinagyítása dominál – konszenzusos politika. Az EP-ben a cél minél többek érdekét figyelembe venni, minél többeket a közös határozat mellé állítani. Tőkés ezt hozhatja haza a brüsszeli-strasbourgi alelnöki székből, és ez jól rímel az EMEF révén eddig felvállalt politikai iránnyal, még ha annak egyéb eredménye eddig nem is volt. Másrészt ez beleillik a Fidesz-kormány által meghirdetett és a határon túli magyarokra is kiterjesztett Nemzeti Együttműködés Rendszerének éthoszába.

Csak hát: a politika nem csupán együttműködésből áll. A folyamatosan csak együttműködést kereső EMNT könnyen a legitimációtápot szállító utánfutója lehet az RMDSZ-nek, maga Tőkés pedig a magában mormogó-duzzogó utitárs arcával tűnik ki (lásd a Tusványos EMEF-panelvitáját). Másrészt ezzel párosul – nem túl szerencsés módon – az, hogy Tőkés a „nemzeti együttműködés rendszerében” az erdélyi provinciális atya szerepét kapja, akinek szerepét az orbáni erőközpontban szabják meg.

A jó politikához viszont szembenállás is kell. A jó politika: a szembenállás és az együttműködés kreatív elegyítése és menedzsmentje. A szembenállás szükséges ahhoz, hogy megmutassuk, kik vagyunk, mit akarunk. Az együttműködés pedig abban nélkülözhetetlen, hogy céljainkat más célokba fonva kivitelezhetővé tegyük.

Tőkés László nehéz visszaútja hazafelé ennek kimunkálását kéri: a „nemzeti együttműködés” romániai provinciálisából így válhat az erdélyi politikai újabb szintézisének generálisává.

Persze, a szembenállás is tartalmaz együttműködést. Ha mást nem az immár bejegyzett pártnak tekintett EMNT-re nézve, akkor csupán annyit, hogy az RMDSZ-szel szembenálló érték- és dacfragmentumok egyfajta koalícióját, a szembenállás konszenzusát egyedül ő teremtheti meg. Másnak erre jóval kevesebb lehetősége van.

Reklámok