Európai Unió


Kedves olvasóm, ha tikkasztó nyári melegben taposnád egy fülledt nagyváros utcáit, vibráló délibábokat látva a forró aszfalt felett, és úgy éreznéd, menten kiszáradsz, ha nem jutsz egy cseppnyi folyadékhoz, nehogy az legyen az első dolgod, az istenért, hogy betérsz a sarki boltba, palackozott vizet venni, elfogyasztás céljából. Azzal ugyanis nem segítesz magadon, még ha látszatra ennek ellenkezőjét is tapasztalod vízivás után. Te nem vagy európai hivatalnok, ezért nem tudhatod, hogy a víz bizony nem ellenszere a kiszáradásnak – erről a tudományos nóvumról ugyanis nemrég pecsétes papírt bocsátott ki az Európai Élelmiszerszabványokért Felelős Hatóság (EFSA), a megfelelő szankciók kilátásba helyezésével súlyosbítva verdiktumát.

Ismételjük el tehát ezt a káprázatos logikai képletet: az EU bürokratái szerint a folyadékbevitel a legcsekélyebb mértékben sem alkalmas arra, hogy pótolja a folyadékveszteséget.

Az ellen nem véd.

(tovább…)

Hírdetés

Nem filmről beszélek. És Kurt Russell neve sincs a stáblista élén. Arról van szó, hogy tegnap a New Yorkba beszökött a Zöld. Kicsi reményszínű emberkék bemásztak a New York Szállóba (az épület ma Hotel Continental néven rohad a lábán), és kihirdették a Forradalmat. A karhatalom meg csápolt, mit tehetett egyebet. Ugye, milyen zavaros? Mint egy zagytározó hordaléka. Na, hát ilyesmi történt a tegnap Kolozsváron. (tovább…)

Volt, ugye, a híres, nevezetes EU-s rendelkezés, hogy Magyarországon tilos a háztáji pálinkafőzés. (2010 szeptember 27-től megint szabad, az Orbán kormány elintézte.) Aztán volt az, hogy tilos állati jogokat sértő módon disznót vágni. (Ez tudtommal ma is él.) Na és akkor a legújabb. Melynek nyomán kidoboltatott: idén április elsejétől Magyarországon betiltották a gyógyszernek nem minősülő növényi alapú gyógyhatású készítmények forgalmazását. Hogy valaki félre ne értse: nem az etnobotanikai elmevarázsló füvekről van szó. Hanem például a vizelethajtó teáról. Vagy a hashajtó teáról. Na de nézzük meg a dolgot közelebbről.

(tovább…)

Karády Katalin

Az, hogy Magyarországon minden bizonnyal nemsokára betiltják a dohányzást gyakorlatilag az összes zárt közintézményben, beleértve a kávéházakat, kocsmákat, éttermeket és egyéb „vendéglátóipari egységeket” is, számunkra egyetlen szempontból lehet érdekes:  hogy – nem is oly sok – idő kérdése, és Romániában borítékolhatóan ugyanez történik majd.  Nem szeretnék zsákbamacskát árulni: én magam dohányos ember vagyok (ezért is tudott a szívemhez szólni György Attila témába vágó írása); sajnos, teszem hozzá, mert nem tagadhatom, hogy tartok ennek lehetséges egészségügyi következményeitől. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a dohányzás köztéri szigorítását vagy teljes tilalmát emberi jogi kérdésnek tartanám – azt gondolom, hogy bármely ország törvényhozása szabadon dönthet arról, hogy egy efféle komplex problémacsomagot miként szabályoz, milyen jövőképet tart szem előtt. Egyikünknek sem vele született joga ott füstölni, ahol kedve tartja; a dolog mégis elszomorító, mégpedig pontosan egy olyan vonzata miatt, ami a füstvitában szinte egyáltalán nem jelenik meg érvalapként, mérlegelési szempontként.

(tovább…)

Orbán Viktor európaelnöki antréja újabb, nem túl barátságos kommentártömeget zúdított a nyugati sajtóból Magyarországra. A nagy lapokból – Die Welt, Le Monde stb. – felszálló címkefelhő pedig összeér a magyarországival, azzal a nyilvánosságban szállongó jelzőtömeggel, amelynek kibocsátói – immár érzékelhetően – mérhetetlen indulati potenciáljukhoz keresnek mind újabb és újabb szavakat. Semmi kétség: ma már ugyanolyan fundamentalizmus süt ki mondataikból, mint amilyen például a Magyar Gárda másfél évvel ezelőtti szószólóinak nyilatkozataiból. Persze: egészen más szavakat használnak, ha pedig ugyanazon szavakra kell fanyalodniuk, akkor azt angolosan-amerikaiasan Ice-T szájába adják. Így lesznek a kibírhatatlan magyar kormánypárti magyarázkodók: asshole-ok, motherfuckerek(tovább…)

Alig egy héttel az után, hogy Kolozsváron dicsérte a BBTE multikulturalitását, Angela Merkel azt mondja: „teljes kudarc a multikulturális társadalom modellje, a multikulti hitvallása – hogy immár egymás mellett élünk, és ez mennyire jó nekünk –, ez a felfogás megbukott, teljességgel megbukott”.

Nem lehet amellett csak úgy elmenni, ha Németország szövetségi kancellárja, az európai konstrukció egyik kulcsszereplője gyakorlatilag kidobja az ablakon a posztmodernitás egyik kulcstoposzát.  Pedig csak a kimondás aktusa hat újszerűen, mivel a multikulti rég halott – ha egyáltalán élt valaha.

 

(tovább…)

Semmi kétség, húsz évvel 1989. decembere után Tőkés Lászlóról elmondhatjuk: megalkotta önmagát. Három olyan ügyet képvisel Brüsszelben, amelyek – paradox módon – úgy marginálisak az Európai Parlamentben, hogy közben meghatározó jelentőségűek Európa egysége és kohéziója szempontjából.

A három ügy: az európai kisebbségek kérdése, a kommunizmus örökségével való szembenézés és az Európai Unió keresztény megalapozhatóságának dilemmái. Bárhogyan nézzük is, ezek az európaiság kardinális kérdései, széles nyomtávú érzésvilágokon alapszanak, miközben az is látható, hogy nincsenek az Unió, mint politikai nagyüzem napirendjén.

(tovább…)

Az Európai Bizottság mintha mosná kezeit a szlovák-magyar konfliktusban. Elhárította a magyar beadványt, amely kötelességszegéssel vádolta Szlovákiát, amiért 2009 augusztus 21-én nem engedte területére lépni Sólyom László magyar államfőt, de ezt nem a beadvány jogi érveit cáfolva tette, hanem az uniós joganyag egy fölötte légbőlkapottnak tűnő értelmezésével.

A Bizottság úgy viselkedik tehát, mint akit belekevertek egy olyan ügybe, amelyhez nincs sok köze. Pedig jócskán és vaskosan van, mert nem többet és nem kevesebbet állított – persze a legdodonaibb módon szétkenve –, hogy az uniós tagállamok államfői tulajdonképpen nem rendelkeznek uniós állampolgársággal. Márpedig hogy ez tényleg így van-e, illetve hogy léteznek-e olyan írott és íratlan diplomáciai szabályok, amelyek felülírhatják az uniós joganyagot – nos, ez igencsak őrá tartozik.

(tovább…)