A tusványosi tábor nem kis figyelmet keltő, de önmagában – az események logikája felől tekintve – egyáltalán nem meglepő híre volt, hogy az EMNT kilép a mozgalmi keretből és választási szereplővé válik.

A „párt” bejegyzésére minden bizonnyal sor kerül, hiszen az EP-alelnök Tőkés számára az itthoni politikai előremenekülés kötelező, és az is bizonyos, hogy vele szemben a birtokon belüli erdélyi magyar politikusok a közvélemény konsternációjára játszanak majd rá. Az RMDSZ felől a „kell ez nekünk?”, „mire jó a megosztottság?” kérdéseire hegyeződnek ki a reakcióik, az MPP-oldalról pedig az RMDSZ-politika újabb inkarnációjaként kommentálják majd az eseményt – nyilván a potenciális RMDSZ-ellenes tábor felé fordulva.

Az igazán izgalmas kérdés azonban az, hogy a „választási szereplővé válás” hogyan alakítja át az RMDSZ – EMNT – MPP háromszögön belül alakuló erőtért, milyen együttműködések és oppozíciók alakulnak ki, lesznek-e választási, majd önkormányzati szintű koalíciók stb.

Mindaddig, amíg az EMNT nem volt választási szereplő, a Magyar Összefogás eddigi laza formulája volt a legmegfelelőbb egyensúlyfenntartó a nem éppen kontúros Tőkés-tábor és az RMDSZ között. Az „összefogás” Markóékat a politikai nyitottság és együttműködés aurájával vértezte fel, és kommunikációs lehetőséget teremtett számukra, hogy a Románia kisebbségvédelmi „rendszerében” megszerzett hegemón pozíciójukat az erdélyi kismagyar demokrácia látszataiba burkolják, ugyanakkor hídat is teremtett számukra a Fidesz-MPSZ felé. Tőkés számára ugyanez az Európai Parlamentbe való bejutás sikerének megújrázását biztosította, és haladékot adott számára, hogy az egyszemélyes pártból a tényleges politikai szervezetté épülés programját végre elkezdje (a többévi tétovaság és halogatás után).

Az RMDSZ-szel való partnerség felemássága egyben keret és lehetőség is volt arra, hogy az egyetértés és a szembenállás láthatóvá tett adminisztrációja révén az EMNT megjelenítse identitását a nem éppen plurálisan működő erdélyi nyilvánosságban (és ne kerüljön politikai gettóba, mint az MPP). Mindehhez meghatározó kontextuális előny volt, hogy Orbán Viktor egyértelműen Tőkésre tett.

Azonban a párttá vagy politikai érdekvédelmi szervezetté váló EMNT már nem lesz beilleszthető az eddig működő – a ius murmurandival révén kicsipkézett – „összefogásba”. A bejegyzés nyomán már szigorúbb politikai feltételeket – koalíciót és a velejáró fegyelemet – követelne az „összefogás”, ami viszont nem biztos, hogy tartható is lenne. Mégis, úgy tűnik, hogy a politikai elemzők inkább az RMDSZ-EMNT-együttműködésben látják a jövőt, illetve az RMDSZ – EMNT – MPP háromszög meghatározó elemének az RMDSZ-EMNT-viszonyt tekintik.

Ezzel szemben jóval kevesebb elemző szó esett arról, milyen stratégiai lehetőségei vannak az EMNT-MPP-együttműködésnek, holott az „erdélyi jobboldal egységének” jelszavában ennek igénye is folyamatosan megfogalmazódik. Ennek pedig két fontos kiindulópontja van. Az EMNT részéről az, hogy belekezdett egy – az RMDSZ-ével szemben alternatívnak tekinthető – program kidolgozásába, tehát a programpártként való fellépés útját választotta. Az MPP viszont székelyföldi zárványpártként jelenik meg, amely nem igazán tud és akar túllépni Székelyföld határain (még akkor sem, ha a Partiumban itt-ott ért el sikereket az önkormányzati választásokon).

A programpárt EMNT és a pozícióorientált, „zárványpárt-karakterű” MPP konfliktusa Székelyföldön egyértelműen adott, mindazonáltal a feloldására és egy erdélyi „jobbközép” együttműködés kialakítására van kínálkozó modell is.

Ez a CDU-CSU-szövetség modellje.

Olyan tartós szövetsége ez két német pártnak, amely meghatározó mind a mai napig a Német Szövetségi Köztársaság második világháború utáni történetében. A szövetség alapja, hogy a két párt nagyon hasonló kereszténydemokrata-keresztényszociális politikai programot képvisel, de némiképp eltérő kulturális és regionális alapon. A CSU (Keresztényszociális Unió) Bajorország katolikus népi kultúrájára alapoz, erőteljes regionális párt, amely nem lép túl a bajor tartomány határain. A CDU (Kereszténydemokrata Unió) pedig felekezetek fölötti kereszténydemokrata pártként határozza meg önmagát, és az NSZK egész területén rendelkezik politikai képviselettel, kivéve Bajorországot, ahol a jobbközép képviseletét teljes egészében (minden szinten) testvérpártjának, a CSU-nak engedte át. A pártszövetség, melyet a német közvélemény egyszerűen „Uniónak” nevez, mindig a közös CDU/CSU-név alatt indult a szövetségi parlamenti választásokon, közös frakciót hozott létre a Bundestagban, közösen alkotott kormányt, és közös ifjúsági szervezetet tart fenn.

Nos, a 2012-es önkormányzati választásokat szem előtt tartva, ez a modell lenne megfontolandó az EMNT és MPP számára. Az EMNT-MPP-szövetség úgy állíthatna egységes listákat – választási koalícióban –, hogy a közös lista összeállításában az elsőbbséget Székelyföldön az MPP-nek, a nem székelyföldi településeken pedig az EMNT-nek juttatná. Akár a kizárólagosság és egyértelmű területi elkülönülés is felvethető lehet, ahogy az a CDU-CSU-viszonyban a bajor és nembajor helyi és területi képviselet tekintetében létrejött, bár ez oly fokú bizalmat és stratégiai konszenzust feltételez, amilyen a két erdélyi szervezet között nem létezik. (Inkább csak kialakítható egy-két közös és sikeres választás nyomán.)

Érdekek is vannak bőven mindkét oldalon, melyek e szövetségtípus mellett szólnak. Az EMNT kétségtelenül kezdeményezője lehet ennek, és ezzel egyrészt visszaigazolhatja – legalábbis részben – megalakulásakori öndefinícióját (amely szerint a minden irányban nyitott, „autonómiacentrikus” magyar-magyar együttműködés fókuszpontja kíván lenni), másrészt pedig ténylegesen erős alternatívát hozhatna létre így az RMDSZ-szel szemben. Ugyanakkor az MPP-nek is érdeke e szövetség, mert nem jogi személyisége feladásával kerül rá sor, és lehetőséget nyújt neki, hogy a székelyföldi nyilvánosság gyengesége, töredékessége ellenére országos kontextusban is megjelenhessen.

Igaz, az egyértelmű területi elhatárolás híján az együttműködésnek számos sajátos részletszabálya kell hogy legyen, amelyeket a feleknek végig kell tárgyalniuk. De mindez nem lehetetlen. A politikai konstrukció megalkotásához adott az időkeret (a 2012-es önkormányzati választásokig jó másfél év van), az önkormányzati választási törvény kellően rugalmas hozzá (azaz, a választási koalíciók számára előírt, 7%-os küszöb sem zárna ki olyan jelentős településeket, amelyeken e közös listáknak tétje és esélye lenne), és az is valószínűnek tűnik, hogy az EMNT és az MPP tagjainak nagyobb része támogatna ilyen együttműködést.

A kérdés csupán az, hogy a döntést meghozó néhány vezető át tudja-e ugorni saját – a korábbi ellentétek során jócskán megnövekedett és eltorzult – árnyékát.

Reklámok