Elena Udrea régiófejlesztési miniszter egy párhuzamos univerzumban él. Most nem arra gondolok, hogy a Romániában tomboló gazdasági válság közepette is tüntetően Gucci cipőben, Louis Vuitton retikült lóbálva mutatkozik – elvégre úrinő az úrinő –, mintegy azt sugallva, hogy emberek, legyünk optimisták, ami végül is szép példamutatás egy minisztertől. Hanem arra, hogy az ő világában Norvégia köztársaság az EU tagállama, az árvíz pedig kiváló alkalom egy kis biciklizésre vagy bálozásra.
Az utóbbi hetekben az árvizek elmosták a fél Moldvát, mivel a gátépítésre és árvízvédelemre kiutalt közpénzeket lenyúlta a hódok szakmai szervezete (ki más?). A látványos helyszínen-levés állapota annyira hatalmába kerítette a válságkezelésben meggyötört minisztereket, a kormányfőt és az államelnököt, hogy egymás kezéből vették ki a homokzsáktöltő lapát nyelét, az árvíz nézése pedig mindennapos kormányzati tevékenységgé vált.
Ilyenkor lehet építeni a nép szavát meghallgató, feltűrt ingujjas, gumicsizmás, mindenhez értő politikus imidzsét, előre betanult tájszavakat használva közvetlenül elbeszélgetni a szavazópolgárral, és gyalázni az előző kormányzat hallatlanul felelőtlen árvízvédelmi politikáját.
***
Elena Udrea tájékozottságára akkor kezdett felfigyelni a közvélemény, amikor néhány évvel ezelőtt egy televíziós műsorban az Európai Unió tagállamának nevezte Norvégiát, a köztársaságot, amelynek államelnöke van. Később különböző képes magazinokban megjelent, nem éppen szolid (de meg kell hagyni, dekoratív) fotóival hívta fel magára a figyelmet, aztán jött a népviseletben-a-helyszínen-levés korszaka, amely azóta is visszaköszön.
Lady Udrea árvízi szereplése újabb korszakot jelent a politikus asszony karrierjében, és már-már karikatúraszerűen ábrázolja, milyen az, amikor egy politikus képtelen a saját világából kitekinteni, amelyben egy bicikli, néhány pár magas sarkú cipő, és néhány csokoládészelet jelenti a belépőjegyet a mennyország minisztereknek elkülönített luxusrészlegére.
A tények:
Elena Udrea biciklit vásárol egy árvízkárosultnak.
Elena Udrea csokit osztogat árvízkárosultaknak a luxusterepjáró bézsszínű hátsó üléséről, félig leeresztett ablak mögül.
Elena Udrea magas sarkú cipőt adományoz egy árvízkárosult moldvai falu lakóinak, „hogy ne kelljen gumicsizmában járniuk”.
***
Az álmok egyik visszatérő motívuma az, amikor az ember egy rettentő kínos helyzetben találja magát, mondjuk alsónadrágban áll a főtéren, mindenki őt nézi, de a lábai nem engedelmeskednek, és nem tud elszaladni. Aztán felébred. Elena Udrea világában nem lehet elszaladni, de ébredés sincs. A homo udreanus reggel felkel, beletoccsan a térdig érő vízbe, felhúzza a magas sarkú cipőjét, felpattan a biciklijére, és csokit majszolva elkarikázik a bálba. Boldog.
reflektorium.wordpress.com 
2010. július 14. at 23:34
Szerintem meg nagyon is szolidak ezek a fotográfiák, én legalábbis el tudnék képzelni ennél merészebbeket. De, Udrea asszonyt ismerve, ami késik, nem múlik.
2010. július 15. at 10:25
Van is inszolidabb fotó Mylady de Udreáról a neten. A bálványimádás amúgy is aktuális, mint mindig.
Amúgy az én olvasati ívem az Udrea-szöveg esetében így működött: elsőre a hüllőagyam kapcsolt be, és nagyokat kacagtam. Így van ez, ha már nem tudom becsukni az illető babilóni bájnőt egy jó kis vasszűzbe, legalább kiröhögöm. Igaz, már itt elszomorodtam picit, hogy kortárs demokrácia ide vagy oda, az ókori Rómában nagyobb hatással bírt a gúnyvers. Arra most nem térek ki, miért, amint hogy arra sem, mennyi esélye lett volna akkor a Hölgynek ilyen pályán futni, mondjuk a mínusz végtelenhez képest. Bár az is lehet, hogy amekkorát én tévedek. Na. Második olvasáskor a hüllőagy szépen visszakúszott a barlangba. És maradt a hidegrázás. Amiről egyébként írtam már. Én ezektől félek. Akik ilyet tudnak csinálni, flottul, természetesen, azoktól minden elvárható. Harmadikra aztán jött a döbbenet. Hogy valójában nem a Madám írja be magát a Butaság (vagy a Cinizmus, ami hosszú távon ugyanaz) Könyvébe, magyarán, nem ő ír, hanem őt írja a Butaság Nagy Öníró Tolla. És akkor máris helyben vagyunk. Innen már van cselekvési lehetőség. Még a jedermannak is jut belőle. Hogy él-e vele? Na hát ez egy nagyon de nagyon másik történet. És szerintem nem fog. Ez szomorúságom platóni testének egyik oldala, háhá.