big-brother…az újabb és újabb ügynökügy(ek) kapcsán – szerényen, partvonalról, mint aki gyerekfejjel élte meg a diktatúrát.

1. Nem hiszek abban a kétpólusú narratívában, amely „bűnösökre” és „áldozatokra” osztja az országot, egyrészt mert – szerény tud(om)ásom szerint – a rendszer sokkal komplikáltabban működött (a megfigyelők megfigyelőit is megfigyelték, s így tovább, da capo al fine), másrészt túl nagy teret hagy a bűnbakképzésnek: a rendszert valamilyen pozícióban azért mégiscsak kiszolgáló „tiszták” ráboríthatják a bilit a leleplezett kevesekre, s ezzel le is van tudva a múlttal való szembenézés – vagyis ez végső soron elkenéshez, önfelmentéshez vezet.

2. Nem hiszek ugyanakkor az ellenkezőjében sem, vagyis abban a – manapság elég népszerű – elméletben, miszerint mindannyian bűnösök vagyunk, az egész társadalom egyemberként felelős a zsarnoki rendszer működtetésében való részvételért; egyrészt azért, mert ez igaztalan a kevés valódi, meg nem alkuvó ellenállóval szemben, másrészt mivel ha mindenki vétkes, akkor senki sem az, a felelősség szétterül, feloldódik a közös bűnben, az egyéni felelősség fogalma gyakorlatilag megszűnik – vagyis ez (is) végső soron elkenéshez, önfelmentéshez vezet.

Harmadik mondat még nincs, ha valaki tudja, hogy mi lenne az, írja ide.

Reklámok