Egyesek tudják, honnan ered a kifejezés. Mások nem. A biztonság kedvéért, tessék: harmincad volt a vám, amit egy kereskedő bizonyos határok átlépése esetén tartozott fizetni a helyi potentátnak. Vagyis az általa szállított áru összértékének egyharmincada, pénzben kifejezve. Ebek harmincadjára az az ember került, akit a kutyák vámoltak meg, vagyis úgy megtépték, hogy ruhája, teste egy része (némi humorral, egyharmincada) az ebek szájában maradt. Na kérem, a minap maguk az ebek kerültek ebek harmincadjára. A képviselőház ugyanis megszavazta az úgynevezett „kóborkutya-törvényt”. És újra van cirkusz!
Tudjuk, időnként ömlik minden médiacsatornából, hogy jajjaj, de nagy a baj a kóbor kutyákkal. Én is megtudtam, konkrétan. Idén nyáron a dévai Curia Magna előudvarában sétálgattam, amikor nekem ugrott három acsargó garabonciás kánisz, egy hatalmas, egy közepes meg egy kicsi. Minden vér kiszaladt a pucámból, viszont lekaptam az ingem, s hajts, közben ordítottam, mint egy állat. Nem kimondottan férfias fellépésemnek hála, az ebek visszavonultak, viszont harc közben a korláthoz csaptam az ingem, és a mobiltelefonom ripityára tört. De győztem. Más kérdés, hogy esti sétám során nagy ívben kikerültem a Magna Curiát. Sötétben nem lett volna esélyem. Mindenesetre megúsztam ebek harmincadja nélkül. Bár a telefon ára hozta a papírformát. Mások viszont nem úszták meg ilyen olcsón. Szóval, baj van. Mioritikus juhászkormányunk pedig végre méltóztatott dönteni. A szenátus még 2007-ben igent bólintott a kóbor ebek “eutanáziájára” (bár tudtommal ez a szakszó csak emberre alkalmazható), most meg a képviselőház is lépett. És, mint jeleztem, kezdődhet a cirkusz! Az állatvédők zokognak, gyilkost kiáltanak. Ez természetes, hiszen az állatvédők ezért léteznek, benne van a nevükben. Gondolom, jönnek a felvonulások, villámizék, néhányan megint földre fekszenek, tiszteletbeli kutyákként bandákba verődve gyülekeznek a kukák körül, bosszút lihegnek, vakaróznak, netán szaporodnak, ivartalanítják egymást, vagy, horribile dictu, eutanáziára vetemednek. Nincs ezzel semmi baj, ez a dolguk. Működik a rendszer. Ami nem működik, az a kóbor ebek eredményes kordában tartása. Immár húsz éve. Érdekes megfigyelni, hogy ahol rend van, ott nincs ebek harmincadja. Mioritikus hazánkban viszont nincs rend. Közhely ez, persze. De figyeljük meg a látványos korrupciós botrány- és letartóztatáshullámot. Színház a javából, persze. De arra utal, hogy nincs rend. Amolyan axiómaként megállapítom, hogy az egy országban harmincadot szedő kóbor ebek száma egyenesen arányban van az országban uralkodó rendetlenséggel. Evvan, feleim.
Még csak annyit, hogy imádom Ilyés Gyula szatmárnémeti polgármester hozzáállását. A törvény ugyanis a piszkos munkát az önkormányzatokra bízza. És Ilyés Gyulának ez nem tetszik. Mert hogy rossz fényben tüntetné fel a városvezetőket, ha szegény ebeket gyilkolásznának halomra. Az az Ilyés Gyula mondja ezt, aki a szatmárnémeti színházban forrongó (bizonyos szinten valóban groteszk) botrány kapcsán azt nyilatkozta, hogy az ügy (az alacsony fizetések ügye) nem tartozik a városvezetésre. Arra a városvezetésre, aki a színházat fenntartja. Tudom, kicsit poétikus az analógia, de mégis: Ilyés polgármester úr ebek harmincadjára küldi a színészeket, de vonakodik ugyanazt megtenni a kóbor ebekkel. Na kérem. Ez is egy hazai valóság. Szép, nem?
reflektorium.wordpress.com 
2011. november 24. at 11:47
Nem lehetne a hajléktalanokat, a börtöntöltelékeket, az elmeháborodottakat stb eutanaziálni?
Utána pedig következhetnének a mozgáskorlátozottak, az idősek, a gyerekek, mert ők is a társadalom terhére vannak.
2011. november 24. at 12:19
Mi a helyzet a legyekkel és a svábbogarakkal? Ők is emberek, nem? 🙂
2011. november 24. at 12:42
Na aztán most jól magunkra haragítjuk az állatvédőket, ökologistákat, vegatariánusokat, humanistákat, buddhistákat meg liberálisokat. Bár ez utóbbiak eutanázia-pártiak, persze, csak ha emberről van szó.
2011. november 24. at 12:54
@PAZS:
Valóban, előszeretettel eutanaziálunk egy-, két-, három-, négy-, vagy akár többlábúakat is. Természetesen ha maga az „áldozat” kéri, hogy kegyes halálban részesülhessen.
Kár, hogy kutyák esetében ez utóbbi meglehetőst ritka eset.
2011. november 24. at 13:44
“Kár, hogy kutyák esetében ez utóbbi meglehetőst ritka eset.”
Akárcsak a szárnyasok, a szarvasmarhák, a disznók, a halak, a nyulak stb. esetében.
2011. november 24. at 14:01
Könyörögve kérlek, ne kezdjük előlről az állatok állítólagos jogairól szóló diskurzust, amit már számtalanszor lejátszottunk itt, a Reflektóriumon is. Tudom, kesztió, te szégyellni fogod az unokáid előtt, hogy valaha húst ettél, én pedig megtanítom őket a disznókolbász mennyei élvezetére. Dehát mindannyian mások vagyunk, nem?
2011. november 24. at 14:34
“A törvény ugyanis a piszkos munkát az önkormányzatokra bízza. És Ilyés Gyulának ez nem tetszik. Mert hogy rossz fényben tüntetné fel a városvezetőket, ha szegény ebeket gyilkolásznának halomra.”
Nem értem ezt a részt a szövegből, bár lehet, hogy egy nyilatkozat elkerülte a figyelmemet.
Szatmárnémetiben évek óta (2004 óta biztosan) működik egy sintércég, mely összefogdossa és megöli a kóbor kutyákat. Egyébként eredménytelenül, mert most is tele van velük a város…
2011. november 24. at 15:13
Az első belinkelt szöveg elemzi ezt a vonatkozást, illetve a szatmárnémeti polgármester viszonyulását is. Hogy Szatmárnémetiben van sintércég, ez normális. Hogy ölik a kutyákat, erről nem tudok – persze ettől még így lehet – viszont ezt igazolni is kellene valahogy, a hitelesség kedvéért. Arról pedig, hogy mennyire tele van velük a város, minden hadjárat ellenére, csak az jut eszembe, hogy kurva jól működik a rendszer.
2011. november 24. at 15:32
Bocs, figyelmetlen voltam…
A kutya-ölésről itt egy cikk, mely februárban jelent meg a helyi sajtóban: http://hirlap.ro/mh/cikk.php?id=35703&apparition=2011-02-24
2011. november 25. at 10:56
Semmi baj, velem is előfordul. A cikk viszont érdekes. Lehet, hogy azért nem csökken a kutyák száma, mert a begyűjtés és a leölés között szépen odateszik szegény ebeket, hogy még legalább egyszer (ha jól tudom, egy szuka évente kétszer tüzel – bár lehet, hogy kesztió megint rámcáfol, mondván, hogy csak egyszer egy évszázadban) élvezzék a szaporodáshoz való jogaikat, a kisebeket felnevelik, aztán ereszd, ki az utcára. Ily módon megteremtődik a folyamatos munka. Szép, nem? Na de ez biztos csak egy szegény kisgyermek hagymázas agyszüleménye.
2011. november 24. at 23:50
Ha egy magáncég végzi az “eutanáziát”, akkor a magáncéget terheli morális felelősség a város lakossága előtt. A magáncégek természetüknél fogva nem a moralitás védői. Ha egy ilyen cég ugyanazt a kutyát (papíron) évente négyszer altatja el, négyszer számolva el ennek költségeit, akkor a cég csal és nem az önkormányzat. Nem lehet protesztszavazattal leváltani, legfeljebb szerződést bontani és új szerződést aláírni (esetleg ugyanazzal a “befektetői körrel”, új cég létrehozása után). A városvezetőknek, akik most centralizálásért kiáltanak, anyagi szinten fáj a leginkább az új törvény, zsíros bizniszek elmaradásával fenyeget az új jogszabály. Ugyanezekben a városokban eurószázezreket költenek kullancsirtásra és a töltések vakondmentesítésére, esőben öntözik a köztéri növényeket, kék és narancssárga színekbe öltözik… a szökőkút vize, stb.
Mellesleg:
az “eutanázia” meghatározása a kedden elfogadott törvény szerint “este un act medical de sacrificare prin procedee rapide și nedureroase”, ebből a medical-t a képviselőház közigazgatási, területrendezési és ökológiai egyensúly bizottsága biggyesztette hozzá, nyilvánvalóvá téve, hogy itt nem holmi rituális legyilkolásról van szó, hanem szigorúan orvosi aktusról. Az eddigi törvényben nem volt benne ez a jelző. Tehát vannak lényegi változások.
2011. november 25. at 09:10
No, ezek érdekes adalékok. Annak ellenére, hogy a kullancsirtás (tekintettel a Lyme-kór, boreliózis és egyéb fantasztikus elnevezések mögött rejtőző súlyos, kullancs terjesztette betegségre) önmagában fntos és szükséges dolog. A töltések vakondmentesítéséről nem hallottam. Milyen töltésekről van szó? Gátaké? Árterületeké? Mert akkor gondolom, ez is helyes, elvben legalábbis. Az esőben öntözött köztéri növények bájos örkényi, mrozeki képeket idéznek fel. Van, ami nem változik.
Ami az eutanáziát illeti, szép, hogy változás van, lényegi. Továbbra is kérdés, hogy akkor mit is jelent az eutanázia. Tudtommal ugyanis a kifejezés csak emberek esetében használandó. De, mint a kommentekből kiderül, a kutya is ember, ugye. És akkor már nincs is semmi baj.
2011. november 25. at 10:21
Márpedig nagyon rosszul tudod. Az Eutanázia valójában görög eredetű, kellemes csengésű női név.
2011. november 25. at 10:49
Milyen igazad van. Olyan ez, mint például a latin “sacer” kifejezés: sacer az isteneknek szolgáló pap, de sacer a kitaszított bűnös is, akin az istenek haragja van. Hűha.
Egyébként rákérdeztem (az adatközlő sajnos nem engedélyezte nevének nyilvánossá tételét, hm, azóta is töröm a fejem, miért), és kiderült, hogy az egyik balga szüzet hívták Eutanáziának. Na, erre varrjál gombot, kesztió barátom. Ja, erre is rákérdeztem: a kesztió a román “ce stiu eu?” önreflexív-önironikus kérdésből származtatható, egyenes-oldalágon. Vale! (Úgyis mint valea… hehe)
2011. november 25. at 12:23
Belerondítok a jó hangulatba, de:
eutanázia = [gör ‘könnyű halál’] 1. (orv) gyógyíthatatlan betegségben szenvedők halálának tudatos elősegítése gyógyszerrel v. a kezelés megszüntetésével, a beteg v. hozzátartozóinak beleegyezésével; kegyes halál 2. (orv) a halál megkönnyítése fájdalomcsillapítóval, kábítószerrel 3. (tört) a pszichikailag beteg, szellemileg v. testileg fogyatékosok módszeres meggyilkolása a nemzetiszocialisták által; aktív ~ amikor az orvos v. gondozó cselekvően elősegíti a beteg halálát; passzív ~ amikor az orvos v. gondozó hagyja a beteget meghalni, nem tartja életben
(forrás: Tolcsvay Nagy Gábor: Idegen szavak szótára. Osiris, 2007)
Ennek értelmében Románia parlamentje a nemzetiszocialistához áll a legközelebb.
p.s.: a töltés vakondtalanításánál a Szamos töltésének “decârtițare” folyamatáról van szó egy megyeszékhely területén. Ennél többet nem mondhatok nyilvánosan. A vakondok hallgatnak.
2011. november 25. at 12:53
Vállalván a bloggazdák részéről az esetleges szigorú szankciókat a hozzászólásban történő személyeskedést büntetendő,
megkockáztatnám, hogy a te kommented viszont a logikai analfabetizmushoz áll a legközelebb. 😛
2011. november 25. at 12:55
PS. Annak ellenére, hogy amit mondani akartál volna, azzal végülis teljesen egyetértek.
2011. november 25. at 14:44
No, hát nincs szankció. Mert lényegében, csodák csodája, ezúttal egyetértünk. Én is valami hasonlót akartam volna írni. Egy szótári definíció alapján ekkora logikai bukfencet vetni ugyanis enyhén szólva cirkuszba illő mutatvány. De végül is illik a jó hangulatba, nem?
Amúgy a vakondok hallgatnak, az valami rémfilm, ugye?
2011. november 25. at 16:43
Na akkor levezetem, a logikai analfabétákat megszégyenítő módon.
A gazdátlan kutyák kezeléséről szóló törvény mindvégig (minden módosítás után is) az eutanázia kifejezést használja, amelyet gyors és fájdalommentes leölésként (sacrificare) definiál. Ezzel a módszerrel ölik le az agresszív, gyógyíthatatlan beteg kutyákat a menhelyre szállításuk után, az egészséges állatokat pedig a törvényben megszabott határidő után.
Ha most sem érthető az analógia a pszichikailag betegek és fogyatékosok módszeres meggyilkolása és a képviselők által (ismét) megszavazott eutanázia között, akkor a hiba nem az én készülékemben van.
Kedves kesztió, hogy a te logikádhoz mérve is érthető legyen: nem a különböző parlamenteket hasonlítottam össze.
2011. november 25. at 17:11
A leglényegesebb elem, ami szerintem fölöslegessé teszi az egész további vitát, az az, hogy emberekre vonatkozó helyzetet mérsz egy állatokra vonatkozó helyzethez, és e között próbálsz analógiát vonni. Nincs semmiféle analógia.
Az állatoknak nincsenek jogaik, mert ez emberi cucc. A moralitás pedig szintén emberi cucc, az állat csak passzív eszköze lehet.
És igen, állatok megöléséről van szó, amióta létezik ember a világon, azóta megöl állatokat, különben nem létezne. Az agresszív kutyák elaltatása pedig nem morális tett, hanem önvédelem, mert az agresszív kóbor eb megharap az utcán.
És nem, ne jöjjön senki azzal, hogy Hollandiában meg Svédországban ezt nem így csinálják, mivel Hollandiában és Svédországban nem járőröznek kóborkutya-falkák a városok utcáin. Ez egy ilyen speckó helyzet, ez a romániai.
2011. november 25. at 17:56
Kedves Zsolt! A mindenkori vitakultúrát védendő, szeretném tisztázni, hogy mind kesztió, mind pedig e sorok írója logikai analfabetizmusra gondolt a kommented kapcsán, nem arra, hogy logikai analfabéta volnál. Én is mondok nagy marhaságot időnként, még sem vagyok nagy marha. Bár lehet, hogy az vagyok, tudja fene.
Ami pedig az eutanázia-definíció körüli vitát illeti, visszaolvastam a kommenteket, és úgy tűnik, onnan indult, hogy tudtommal az “eutanázia” szót, és annak értelmét csak emberrel kapcsolatban szokták használni. Az hogy akárki törvényhozó mint értelmezi ezt kutyák, majmok, kullancsok, vakondok és egyebek esetében, irreleváns. Legalábbis elvi szinten. Gyakorlatilag kioltják az életüket, persze.
Amit az analógiád példázataként felvetettél, érzésem szerint értettük a példa nélkül is. Viszont ez az, ami kesztiónak a logikai analfabetizmust, nekem meg cirkuszi mutatványt juttatott eszembe. Az agresszív KUTYÁK és pszichés betegek illetve fogyatékosok, tehát EMBEREK és bármilyen színű-szagú rendszerek összevetése továbbra sem zseniális trouvaille, hanem, bocsáss meg, marhaság.
Amúgy jelzem, hogy az állatoknak vannak jogaik. Sokfélék. Nagyon bokros a csomag, nem idézgetek, csak egy példát. A Magyar Btk-ban 2004-től az állatkínzás szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekménnyé vált. De ez megint egy másik történet, aminek szintén nincs köze a mienkhez, ahogy Fall kolléga mondja.
2011. november 25. at 18:54
Ez az utolsó hozzászólásom. Az analógiát nem emberek és állatok helyzete között vontam, hanem az eutanázia aktusának nemzetiszocialista és jelenkori román értelmezései között.
“az állatoknak nincsenek jogaik” – ez így igaz, az embereknek vannak törvényi köteleségeik. A 205/2004-es Állatvédelmi törvény nem Hollandiára vagy Svédországra vonatkozik, az 5. cikkelye mégis pontosan leírja, mit kötelező biztosítani az állatoknak és mit tilos csinálni velük.
“agresszív kutya” – az 55/2002 SK határozza meg, és nem a sintér ránézéssel vagy a járókelő ugatáshangerő-méréssel: “orice câine care, fără să fie provocat, mușcă sau atacă persoane ori animale domestice în locuri publice sau private”, illetve a kutyaviadalokon használt kutyák.
Nagyon sok visszás aspektust lehetne még említeni, például hogy a “gyors és fájdalommentes eutanáziát” sok telepen bottal végzik, de úgy látom, nem érdemes.
Végül, de nem utolsó sorban szeretnék gratulálni az általános igazságok birtoklásához és az eltérő vélemények tiszteletben tartásához. A szerkesztők közül még ketten nem logikai analfabétáztak le vagy oktattak ki, itt a kitűnő alkalom. Bár Miklóstól igazán meglepne.
2011. november 25. at 19:14
Na, ehhez a mimóza-vitához nekem is ez az utolsó kommentem. Zsolt, most má’ ne haragudjál, de ha kommentelsz valahol, akkor bizony előfordul, hogy időnként beleszaladsz ilyen-olyan véleményekbe, amelyek esetleg, ne adj’ Isten, ellenkeznek a tieddel. Gondolom, ez már előfordult veled. Amiről írsz, azt nem kommentelem tovább, szerintem sem érdemes.
Azonban ÉRTSD MÁR MEG, SENKI SEM ANALFABÉTÁZ TÉGED, ÉS SENKI SEM OKTAT! NA. Vita van. Vagy valami, ami az elején még az volt. Amúgy meg Miklós beidézése egészen bájos. Gratulálok!
2011. november 25. at 19:54
“A szerkesztők közül még ketten nem logikai analfabétáztak le vagy oktattak ki”
Na, erről lemaradtam. 🙂 Ki az a két gazember?
2011. november 25. at 23:50
Burján M. Zsolt nyilvánvalóan kesztiót is a blogunk szerkesztőjének nézi, amit én egy cseppet mókásnak találok, meg szerintem kesztió is.
A lényeg, hogy a kóborkutyák problémája szemlátomást hatalmas szellemi izgalomban tartja az embereket, én ekkora energiakisülések közepette meg sem szólalok, csak egyetlen megjegyzésem lenne, amellyel egyet fogok érteni Burján Zsolttal, ezzel is csökkentve az őt logikai analfabétának néző szerkesztők számát: nevezetesen azzal, hogy az állatoknak valóban nincsenek jogaik (Jánosom, felejtsük el ezt a csacsiságot), viszont ez nem zárja ki, hogy az embereknek lehetnek kötelességeik velük szemben. Vagyis ez egy olyan problémakör, amit az alapjogok nyelvén egyszerűen nem lehet megragadni, mert filozófiai nonszenszhez jutunk. A jog és a moralitás emberi találmány, a létezők semmilyen más kategóriája nem írható le velük. Egyszerűbben szólva: Fall Sanyinak van igaza, punktum.
2011. november 26. at 00:03
Na kérem tisztelettel, íme, a Zigazság. Én is mondok csacsiságot, de attól még nem vagyok csacsi. Tükörbe is néztem. Más kérdés, mennyire értek egyet azzal, hogy az állatoknaknincsenekjogaipunktum. De ebbe most azért se megyek bele. Maradok a lényegnél: lehet csacsiságot mondani, maximum ennyi történik. Attól még jó a hangulat, még akkor is, ha egyes kollégák furának tartják, hogy jog-talan és gazdá-talan ebek jogszerű kinyírása másokat szellemi lázba hoz, mindegy, milyen okból kifolyólag. 🙂
2011. november 26. at 04:46
Azt mondtam, hogy az előző volt az utolsó hozzászólásom. Akkor ez az utolsó utáni. Kedves PAZS! Nem tekintem kesztiót szerkesztőnek, két okból kifolyólag. Először, mert tudok négyig számolni és el tudom olvasni a szerkesztórium fül alatt található szöveget. Másodszor, mert tudom, hogy kesztió mit szokott szerkeszteni. Jánosra mondtam, hogy leanalfabétázott, mert kesztió hozzá(m)szólásához “hasonlót akart írni” (szigorúan logikai analfabétázás, és ez sem helytálló részemről, mert mint kiderült, csak az volt marha/csacsiság, amit írtam, nem én voltam marha/csacsi…), illetve Sándorra, hogy kioktatott (holott csak én voltam túlérzékeny).
Miklóst pedig azért “idéztem be”, mert a szerkesztők közül egyedül ő ismer engem személyesen (is), és ezért nála érzem a legkisebb esélyét a fentiek közül bármelyiknek.
2011. november 26. at 10:33
Na, akkor szent a béke, és már csak azt kívánom, a jövőbeli refis bejegyzések után is ennyi komment sorakozzon. Hopp, ez volt a virtuális reklám helye. 🙂
2011. november 26. at 10:50
Remélem, velem is szent a béke.
2011. november 26. at 11:29
Az állatoknak nincsenek jogai, az embernek meg kötelességei vannak… Nos, igen. Az állatvédelmi törvényt nem úgy kell felfogni, mint az állatok jogainak védelméről szóló törvényt, hanem olyan normaként, amellyel az ember saját, időben változó tartalmú humanizmusának ad kontúrt. Az állatok jogairól való beszéd tulajdonképpen ideologikus beszéd, mellyel az ember saját humanizmusának értelmezési kereteit feszegeti.
2011. november 26. at 11:44
Na, hát egy dolog biztos. Ha Miklós beszól, akkor váratlanul teljes lesz a kép. Ami nem azt jelenti, hogy mi, többiek, nem teljesítjük a képet, inkább azt, hogy Miklós által a kép úgy teljesedik, hogy árkádiai béke is van. Vagy mi. Bár azt szívesen megnézném, amint, mondjuk, King Kong törvényeket alkot. A franc bele, hogy eddig nem sikerült neki. Viszont mindentől függetlenül, óvók mindenkit attól, hogy kínozza az állatát, ha van neki. Mert jogok, nem jogok, már idehaza is néha kampó kerül az illető gazdi nyakszirtjébe.
2011. november 25. at 19:53
Ni, mit találtam:
2011. november 25. at 22:20
Na, emmán döfi… konkrétan.
2011. november 26. at 19:27
“Lehet, hogy azért nem csökken a kutyák száma, mert a begyűjtés és a leölés között szépen odateszik szegény ebeket, hogy még legalább egyszer (ha jól tudom, egy szuka évente kétszer tüzel – bár lehet, hogy kesztió megint rámcáfol, mondván, hogy csak egyszer egy évszázadban) élvezzék a szaporodáshoz való jogaikat, a kisebeket felnevelik, aztán ereszd, ki az utcára. Ily módon megteremtődik a folyamatos munka.”
Szerintem rátapintottál a lényegre, szemtanúja voltam pár éve annak, hogy a sintérek csorgó nyállal bámulták, amint a kanok próbálkoztak egy befogott, tüzelő szukánál a telepen. (Megjegyzem, a szabályzat szerint külön kellett volna őket tartani.)
Egyébként rég próbálom elmagyarázni különféle fórumokon, hogy a kóbor kutyák leölésével kapcsolatosan csak az egyik kifogásom az, hogy kegyetlenségnek tartom. A másik, amely talán mindenkit érdekel, hogy ez a módszer egész egyszerűen nem jó, nem működik. Egyetlen cég sem ellensége ugyanis a saját kasszájának és mindaddig, amíg a kutyák összefogdosásából keres csinos összegeket, gondoskodni fog arról, hogy ne tűnjenek el az állatok az utcákról.
Úgy vélem, abban mindannyian egyetértünk, hogy a felelőtlen emberek hibájából szaporodtak el a gazdátlan kutyák. Az általam támogatott ivartalanításnak pedig van közvélemény formáló hatása is, mert igenis változtat az emberek hozzáállásán az, ha látják, hogy valakik tesznek erőfeszítéseket annak érdekében, hogy humánus módon megoldják a problémát.
És nem állom meg, hogy még egy dolgot ne fűzzek hozzá: az, hogy egy kutya miként viselkedik, az embertől függ. A kóbor kutyák túlnyomó többsége nem hamis, ha támad, az az ember viselkedésének következménye. (Megjegyzem: sokat járkálok késő este kutyás helyeken egyedül és soha meg sem ugatott egy sem, nemhogy haraptak volna.) Tehát ahogy megtanuljuk például azt, hogy ne lépjünk le az útteste, ha egy autó közeledik, úgy azt is meg lehetne tanulni, hogy miként viselkedjünk az állatokkal.
2011. november 26. at 20:22
Örülök, kedves Krisztina, hogy úgy érzed, rátapintottam a lényegre. És gondolom, nem én vagyok az egyedüli, aki rátapintott erre a lényegre, inkább a sorban az utolsó. Amúgy sajnos az az érzésem, teljesen hiába. Abba a konspiráció-gyanús gondolatmenetbe viszont nem akarok belemenni, hogy a kormány biztos azért szavazta meg ezt a törvényt, mert valamelyik kedves rokonnak érdekeltésgei vannak a “kóborkutya-népirtásban”. Vagy mégis menjünk bele, egy poén kedvéért? Talán az lenne a jó lobbi, hogy egy ivartalanításpárti nénit vagy bácsit beházasítunk egy kormányon levő családba, és akkor majd szépen megfordul a széljárás.
Amit a kóbor kutyák elszaporodásának okáról ír, érteni vélem. Ám, ha őszinte akarok lenni, gőzöm nincs, miért szaporodtak el. Vizsgáljuk meg a dolgot: ideális esetben, ugye, volt egy olyan pillanat az emberiség történetében, amikor a Földön élő minden egyes canis domesticus egyednek volt legalább egy gazdája. Ez a mondat arra az esetre érvényes, ha az Ön gondolatmenetét akarom alátámasztani. És egy szép napon bekövetkezett az a történelmi pillanat, amikor egy kutya gazdátlanná vált. Ő az a hógolyó, amit Bergson nevetés-elméletéből lezserül kölcsönvéve, elindította a hólabda-effektust. (Mondom, ideális esetről beszélek.) Eddig rendben van. Na, ha az Ön logikáját követem, akkor az elgazdátlanodás számtalan oka (gazda elhalálozása, háború, természeti csapás, stb.) közül egyetlen ok marad érvényes: nevezetesen, hogy a felelőtlen gazda kirúgta a kutyás a “hámból”. Nos, ezt nem tartom elképzelhetőnek. De tényleg. Az, hogy számtalan felelőtlen, sőt, infantilis, kegyetlen gazember szaladgál e planétán, kétségtelen. Most csak az állatokkal való bánásmódra gondolok, természetesen. Láttam már ékszerteknőst a Sétatéri tóban. Gondolom, nem vándorlás útján került bele. Hogy csak a saját látomásaimról beszéljek, de ott van a tematikus csatornák számtalan idevágó témájú műsora.
Amit az ivartalanítás közvéleményformáló hatásáról ír, igaz. Jó lenne, ha sikerülne. De egyelőre nem úgy tűnik.
Na, az állatokkal való viselkedés tanulásával kapcsolatban már kételyeim vannak. Tény, hogy eltelt kissé az üdő, amióta az ember, úgymond, kiszakadt az Anyatermészet öléből. Hogy ez jó avagy rossz, ne vitassuk meg itt. szerintem kurva rossz, de hát nüanszálni kell, mert Ön is, én is egy számítógépen kommunikálunk egymással, használjuk a legmodernebb kommunikációs csatornák egyikét, és áramot fogyasztunk mindeközben, hogy csak pár példát említsek. Na, a dolog amúgy is lefutott már, úgyhogy lényegében mindegy. A helyzet viszont az, hogy a mai embert elég nehéz lesz rávenni arra, hogy a kutyák lélektanával foglalkozzon, mielőtt este andalogni indul a parkba. Azt például el tudom képzelni, hogy iskolai természetrajzórán foglalkozzanak a kérdéssel, netán az is beleférhet, hogy egy kutyamágus demonstrációt tartson. Ehhez viszont valakiknek megint akarni kell. És ez kutyanehéz dolognak bizonyul időnként. Elnézést a szóbőségért.
2011. november 26. at 20:40
A gazdátlan kutyák megjelenésének egyszerű okai vannak. Kidobják őket az utcára. Szatmáron például gyakran látni olyat, hogy autóból papírdobozban tesznek ki kutyakölyköket az utcára. Vagy a vasárnapi ócskapiaci állatvásáron el nem passzolt jószágokat a közei kukák mellett hagyják. Aztán pedig minden megy a maga útján – szaporodnak egymás közt.
2011. november 26. at 20:44
Ha jól tudom, a tárgyalt törvény kapcsán elhangzott egy olyan javaslat is, hogy egy évig a kormány támogassa az ivartalanítási műtéteket, hogy azok a kutyatartók, akik nem akarnak kölyköket, ingyen végeztethessék el az operációt. Sajnos, ezt nem hagyták jóvá, pedig szerintem hatékony lett volna.
2011. november 26. at 20:50
Elnézést, hogy a már a harmadik választ írom, azonban el kell mondjam, hogy a helyes emberi viselkedés kialakítását sem látom megoldhatatlannak. A városomban működő állatvédő egyesület például rendszeresen járja az iskolákat, ahol bemutatókat tartanak. Több olyan önkéntes segít nekik ebben, akiknek kutyájuk komoly betegségből segített kilábalni. A diákok imádják az ilyesmit. Lehetne tartani több osztálynak egyszerre összevont osztályfőnöki órát erről.
2011. november 26. at 20:51
Mindkét megjegyzés korrekt. Igen, vannak ilyen állatok, pardon, emberek. És vannak ilyen jó, de elvetélt törvényjavaslatok.
2011. november 26. at 21:40
Teljes mértékben egyetértek ezzel. Tudom, szülőként, hogy a gyerekek nagy örömmel vennének részt ilyen jellegű tevékenységekben. Ha lennének, persze. Mármint Kolozsváron, például a Báthory Líceumban.
2011. november 26. at 21:01
Kriszta,
az általad támogatott ivartalanítással kapcsolatban, elnézést a frivol asszociációért, de az jut eszembe, hogy ha engem megkérdeznének, az eutanáziát választom-e vagy a kiherélést, nem biztos, hogy az utóbbi mellett döntenék.
Node félre a tréfát: azzal, amit az emberi viselkedés kapcsán mondasz, két kifogásom van. Egyrészt magyarázd el azt egy kisgyereknek, hogy ha meglát egy vicsorgó kóbor kutyát, viselkedjen higgadtan és megfontoltan. Másrészt, ideális esetben úgy van, ahogy mondod, de tisztázzunk valamit: akkor is az emberélet az előbbrevaló, ha az illető ember felelőtlenül viselkedik egy ilyen helyzetben. Mindig az ember a legfontosabb, bárhogy is történjenek a dolgok, és zavar, hogy ezt újra és újra el kell mondani az állatvédőknek. Nem úgy van az, hogy viselkedjen megfelelően, vagy pedig vessen magára. Ha nem viselkedik megfelelően, akkor is ő a fontosabb. Ebből nem lehet engedni, ez elvi kérdés.
Állítólag a medve sem bánt, ha okosan viselkedsz vele; ismerek olyan embert, aki találkozott már macival az erdőben, és sértetlenül megúszta a randevút, mert jól kezelte a szituációt. De ebből nem következik, hogy normális dolog, ha szabadon engedett barnamedvék kószálnak az utcáinkon.
2011. november 26. at 21:48
Nos, bocs, hogy ebbe így belebeszélek, de ne adj’ isten, hogy élesben kelljen választanod, mert ha mégis, borítékolom, melyik variáns mellett döntenél. És nem az eutanázia lenne az. 🙂
Amit az ember előbbre valóságáról írsz, igaz. Ezzel tényleg nem lehet mit kezdeni. Az viszont némi árnyékot vet a szép elvi zászlóra, hogy az ember elkúrja, aztán arra hivatkozva teszi amit tesz, hogy ő az előbbrevaló. Jó példa erre a medve ügy: megnyirbálod a medvék életterét, te, az elsőbbrendű ember, aztán elcsodálkozol azon, hogy besétál a városba, kínjában persze, mert ha kíváncsi lennél a medvenézetre, akkor látna ő téged legszívesebben, amikor a hátad közepét. Neki megvan a maga tere, neked a magadé. Pont. De sajnos nincs pont, mert az elsőbbrendű ember hajlamos ugyanígy eljárni sok esetben. Például a kutyák esetében is. Kell egy kis kutyuli-mutyuli, édibédi. Megvan. Aztán a kis édibédi kapja magát és megnő, nagy marha vizsla lesz belőle, nem fér a blokkba, a szomszédok feljelentenek, mert ugat, ésatöbbi. Hát ki vele. Már nem kell. Na, itt azért vannak problémák. Mert az a kutya nem alakul át, mondjuk villamos energiává. Hanem potenciális acsargógéppé válik. És akkor mi van? Le vele, mert az ember elsőbbrangú. Igaz, ismétlem. De ugyanakkor: baj van ezzel, ismétlem.
2011. november 26. at 22:02
Ez mind igaz, de sajnos jottányit sem változtat azon, amit írtam. A kutyatartást szigorúan és pontosan szabályozni kell, megfelelő (akár egészen súlyos) szankciókkal stb. Az égvilágon semmi bajom sem a kutyákkal, sem az állatokkal úgy általában, sőt nekem is volt kutyám, de vannak prioritások, amelyek nem tűrnek kompromisszumot és mentegetést.
2011. november 26. at 22:13
Teljes mértékben egyetértek veled! Szar ügy, hisz nem tudunk jót csörtézni, de evvan.