Korniss Dezső: Pásztorok (1982)

Béke van végre. Karácsony és Szilveszter között becsuktam azt a mappát, amibe a súlyos, megírandó és megvitatandó közéleti kérdések vannak bevezetve vagy bevezetésre várnak éppen. Hacsak nem történik valami igazán eget rengető dolog, ez a mappa lezárva marad, néhány napig biztosan. Ebben az évben már nem hoznak lázba hülye törvények, politikusok, bürokraták és hitelminősítők. Az én hitelemet más minősíti most: hogy mennyire lebilincselően (és egy majd’ hároméves gyermek számára is érthetően és átélhetően) tudom előadni azokat a történeteket, amelyeket rég elfeledtem; vagy azt feledtem el, hogy tudom őket. Az hoz szellemi izgalomba, hogy – apelláta nélkül – újra kell olvasnom Cooper és May indiánregényeit, a Tarzan-köteteket és A dzsungel könyvét meg sok-sok mesét, persze – mit tehetnék, ha nálunk, a gyerekszobában most ezek és ehhez hasonlóak a slágersztorik, Csipike, Vackor és a többiek után. El nem mondhatom, mennyire örülök ennek a feladatnak, egykori kedvenceim „leporolásának”. (Verne még hiányzik a sorból, de majd, jóval később.)

Így hát itt, a Reflektóriumon is – kattintás után – a lehető legbékésebb dolgokkal, már-már konvencionálisan alkalomhoz illő verssel és zenével  búcsúzom – az évtől és az olvasóktól. (Nem kell megijedni, egyik sem az enyém.) Kicsit hosszú lesz ugyan, de ne legyenek restek – ha valamikor, hát most, kifelé az óesztendőből nem szabad sietni sehová.

(tovább…)

Reklámok

Hogy közeleg a Szilveszter… hogy fenéken billentjük az Óévet… hogy, egyensúlyunkat vesztve, belepottyanunk az Újba, mint pápua az ismeretlen-ismerős bidébe… kívánok én is, ó, (p)ártatlan képpel, Boldog Újesztendőt, Ernővel, a Széppel.

(tovább…)

Van egy film, amit bizonyára többször fogok még újranézni, bár láttam már párszor: Arsen A. Ostojić horvát rendező Az a csodálatos spliti éjszaka című opusza. Nem nagy ügy, több más mozgóképes alkotással is így vagyok, és ezzel még nem mondtam semmit, a cinefil attól cinefil, hogy szereti a filmeket (kapásból egy másik példa: az Elveszett jelentést nem tudják annyiszor műsorra tűzni a különböző tévéadók, ahányszor újranézem/ném, ha a sors szeszélye folytán televízió-közelbe kerülök). Azért jutott eszembe most épp a szóban forgó film, mert aligha láttam még ilyen felemelően szomorú szilveszteréji történetet. (Amúgy pedig a dalmát tengerpart nagy rajongója vagyok, ám ez talán nem oly meglepő. S ha ez jobban felkelti az érdeklődést: a filmben játszik Coolio, a rapper is, de nem ezért szeretem.) Szigorúan szakmai szemmel nézve korántsem tökéletes mű, de ez lényegtelen; ha jobban belegondolok, a legtöbb olyan filmalkotás, amely – vigyázat, súlyosan szubjektív és unprofesszionális megjegyzés következik – mélyen megérint, valahányszor látom, egyrészt nem tökéletes, másrészt már-már unalmasan mélabús. Ennyit magamról.

Ezért hát, az óév (és -évtized) búcsúztatásaként e csodálatos spliti éjszaka záró képsorával kívánok boldog Új Esztendőt, baráti pezsgőbontást és színvonalas eszmecseréket – továbbra is itt, a Reflektóriumon.