Úgy tűnt, hetekig egy fortélyos vélelem igazgatja majd a magyar közéletet: Schmitt Pál plágiumügyének az a mikszáthi kedélyű elkenése, amelyben a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának jelentése részeltette a következménynélküliségen régóta edződő magyar közvéleményt. (tovább…)

Reklámok

A dilemma eldőlt, a kérdés nem kérdés többé: a Magyar Köztársaság következő elnökét nem Sólyom Lászlónak hívják majd. A lényeg ez – hogy ki is tölti be ezt a tisztséget a következő öt évben, szinte mellékesnek tűnik. Ha olajozottan működik a Nemzeti Együttműködés Rendszerének gépezete (az eddigi jelek szerint igen), akkor az eljövendő magyar köztársasági elnököt Schmitt Pálnak hívják; de minket most nem ez érdekel istenigazából. Az új miniszterelnök láthatóan olyan államfőt szeretne maga mellett / alatt tudni, aki egyszerre lép, és ezt – hacsak nem támad valami előreláthatatlan zavar az Erőben – meg is kapja. Ehhez természetesen joga és demokratikus felhatalmazása van, ezt senki nem vitathatja; ha akarja, Kovács Ákost is megteheti köztársasági elnöknek, végülis karizmatikus, megnyerő és sikeres figura.

(tovább…)