Hadd szögezzem le mindjárt az elején: a pedofília az általam ismert egyik legsúlyosabb bűncselekmény. Pont. Ha valakiről bebizonyosodik, hogy pedofília bűnében vétkes, annak nincs irgalom. Pont. Eddig az elv. És akkor: ilyen szempontból a szenátus által a minap hallgatólagosan elfogadott, többek közt a bizonyítottan visszeső gyermekmolesztálók kémiai kasztrálására vonatkozó törvényjavaslatnak, vagy legalábbis egy jogilag korrekt változatának ott a helye a többi törvény között. Na de…

(tovább…)

Hírdetés

Konkrét esetről beszélek. Nem írok neveket, mert nem szeretném, ha az illetőt éppen ezért gyilkolnák meg. A kórházi bánásmód önmagában is elég. Ja, és akkor Hofival együtt tisztázzuk: Akinek nem inge, ne vegye magára. De akinek inge, az őtödzködjön mán fel. Tehát.

(tovább…)

A nemrég lezajlott Kolozsvári Magyar Napok kizáró, elkülönülő jellegét rója fel a rendezvény kitalálóinak Salamon Márton László az Új Magyar Szó augusztus 24-i számában megjelent vezércikkében. Sali azt kifogásolja, és az esemény „erős negatívumának” nevezi, hogy nagyon kevés román vett részt a rendezvényeken, majd felteszi a kérdést: „miért nem képes megszólítani az erdélyi magyarság a román többséget, miért élünk mi, erdélyi magyarok és románok továbbra is külön társadalmakban?” Jó kérdés, Sali, magam is sokat gondolkodom ezen, és általában arra a következtetésre jutok, hogy nem a külön világokban élés miértje jelenti a problémát, hanem az, hogy miként biztosítható a két külön világ békés egymás mellett létezése.

(tovább…)

Trajánusz áriája (Ismeretlen szerző Hogyan járjuk a dákokkal című operájából)

.

Fel, fel, polgárai e földnek*!

Hajts rá, te lusta dromedár**!

Tudjuk, a bajok egyre jönnek***,

De győz, ki szolidarizál.

(tovább…)

Jobbára akkor hallgatok rádiót, amikor autózom. Újabban a Realitatea FM a nyerő. Nem tehetek róla, úgy hallom, jobb a sztetoszkópjuk, már ami a mioritikus élet szívhangjait illeti, mint bármi hazai magyar rádiónak. Szóval, ma is autóztam egyet, közben ment a Románia beszél. Ja, Robert Turcescu a király, aki szeruszol a néppel, és lehet neki mondani a tutit. A mai téma, hogyaszongya: Mitől is félnek a románok. Röhécseltem magamban, hogy valaki biztos bevágja a magyar ászt, de nem. Lehangolóbb a kép ennél, nyájas Olvasó.

(tovább…)