Olvasom, hogy Kismagyarországon meglett a csipszadónak becézett népegészségügyi termékadó. Szeptember elsejétől, vagyis tegnaptól bizonyos, az illetékesek által népegészség-károsítónak minősített üdítőitalok, energiaitalok, előrecsomagolt cukrozott sütemények és ételízesítők után ki kell fizetni ezt a csipszadót. Mit mondjak: bravó nekik, kismagyar illetékeseknek! Végeredményben igazuk van. Mert a cukor meg az élelmiszeripari műanyagok tényleg nem tesznek jót az amúgy is leterhelt polgári szervezetnek. És lám, hiábavaló volt az ilyen káros termékeket gyártó vállalatok igyekezete, hogy az ellenük, illetve termékeik ellen indított hadjáratot követően ahol lehetett, feltüntették a csomagoláson, hogy ojjé, de sok kálciumot, magnéziumot, mindenféle egyéb egészségnek tetsztő anyagot tartalmaz az a kaja-pia. Az üzenet nem ment át. Az illetékesek abban bíznak, hogy a népnek küldött üzenet viszont – vagyis, hogy ne végy ilyen káros cuccot, ha nem akarsz többet fizetni – szép lassan átszivárog majd a fejekbe. Adja Isten, hogy így legyen.
Ennek kapcsán eszembe jut az a korábbi kismagyarországi törvény, melynek értelmében tilos a dohányzás a határon túli magyar nyilvános helyeken. Volt erről már bejegyzés ezen a felületen, PAZS kolléga tollából, vita is alakult körötte. Miként akkor, most is azt gondolom, a betiltás nem megoldás. Közhelyes is lenne az amerikai szesztilalomra emlékeztetnem a nyájas Olvasót. Sokkal jobbnak tartom az extraadó kivetését, főleg ilyen válságos-recessziós időkben. Mer’ az állampolgár olyan, hogy ha nem szabad valamit, akkor kitalálja, hogyan szabad mégis. De kétszer is meggondolja, ha valamiért egy helyett mondjuk öt pengőt kell lepengetnie. Csak a – némiképp vicces, megengedem – analógia kedvéért, képzeljük el, hogy valamely illetékesek betiltatnák a fent nevezett élelmiszerek nyilvános fogyasztását. Ok lenne rá, mert noha egy csomag csipsz elfogyasztása nem károsítja az adott térben levő többi állampolgár egészségét, viszont igenis ingerelheti őket, hogy hasonló termékeket vásároljanak. Főleg, ha olyan reklámokat látnak a tévében, amelyek szubliminálisan azt sulykolják beléjük, hogy aki ilyen cuccot eszik, az fiatal, szép és szabad, aki viszont nem, az vén, rút és rab. Viszont az ismert séma alapján egy ilyen vicces intézkedés kitermelné az ellenlépést: nem nyilvánosnak nyilvánított helyeken vígan folyna a népegészség-károsító anyagok fogyasztása. Azt mondom tehát: jól van ez így. Pontosabban: így van ez jól. Arról nem is beszélve, hogy a csipszadóból befolyó összeg gazdagítja az államkasszát. Persze csak akkor, ha az nem lyukas. De ez már nem a népegészségügyi illetékesek baja.

Reklámok

A dilemma eldőlt, a kérdés nem kérdés többé: a Magyar Köztársaság következő elnökét nem Sólyom Lászlónak hívják majd. A lényeg ez – hogy ki is tölti be ezt a tisztséget a következő öt évben, szinte mellékesnek tűnik. Ha olajozottan működik a Nemzeti Együttműködés Rendszerének gépezete (az eddigi jelek szerint igen), akkor az eljövendő magyar köztársasági elnököt Schmitt Pálnak hívják; de minket most nem ez érdekel istenigazából. Az új miniszterelnök láthatóan olyan államfőt szeretne maga mellett / alatt tudni, aki egyszerre lép, és ezt – hacsak nem támad valami előreláthatatlan zavar az Erőben – meg is kapja. Ehhez természetesen joga és demokratikus felhatalmazása van, ezt senki nem vitathatja; ha akarja, Kovács Ákost is megteheti köztársasági elnöknek, végülis karizmatikus, megnyerő és sikeres figura.

(tovább…)

Az elmúlt hetek magyarországi közéleti beszédében ismét megjelent az a kifejezés, amellyel mintegy két évtizede csak a történelmi emlékezet részeként találkozhattunk. A választásokon elsöprő többséget szerző politikai alakulat miniszterelnök-jelöltje már a kétharmados győzelem estéjén arról beszélt, hogy forradalom történt a szavazófülkékben. Ízlelgessük ezt a szót: forradalom. Orbán Viktor szerint ők most tetszettek forradalmat csinálni.

Márpedig nem, nem tetszettek.

Nem örvendek neki, hogy ebben a kérdésben egyet kell értenem a balliberális megmondóemberekkel, de szerencsére nem csak azon az oldalon nyilvánvaló az efféle állítások tarthatatlansága. Magyarországon a választások következtében nem változott meg a közjogi berendezkedés, nem bukott meg az a rendszer, amit, kissé leegyszerűsítve, nevezzünk polgári demokráciának. Maga a leendő kormányfő is imígyen nyugtatta az „elvtársakat”: a kormány megy, a demokrácia marad.

(tovább…)