Tomas Tranströmer munkásságát nem ismerem behatóan; azt mondják, nagy svéd költő, és nincs okom ezt kétségbe vonni. Az alapján, ami tőle az elmúlt napok Nobel-felhajtása révén a szemem elé került, nem egészen látom indokoltnak a bizottság döntését, de azzal is tisztában vagyok, hogy rengeteg minden elveszhet a kultúrák és nyelvek közti kommunikáció, a különböző mentalitások és értékszerkezetek közti közvetítés csatornáiban. Weöres Sándort mi rettenetesen nagy költőnek tartjuk, méltán, de nem tudom, hogy az „Őszi éjjel/ izzik a galagonya/izzik a galagonya/ruhája” vagy „A fákon piros láz van./Lányok sírnak a házban” sorok képesek-e ugyanazt a tartalmat és atmoszférát érzékeltetni egy svéddel, mint velem. Ezért hát elég meddő lenne afelett töprengeni, hogy az idei favorit megérdemelten jutott-e a díj birtokába vagy sem – azért mondom, mert régebb néha én is űztem ezt a sportot, sőt tavaly ilyenkor meglehetősen ironikus felhangokkal juttattam kifejezésre az aktuális győztes személyével való mélységes elégedettségemet.

(tovább…)

Reklámok