Amikor a minap rászántam magam, hogy megemlékezem a száz éve született Faludy Györgyről, alighogy elkezdtem püfölni a billentyűzetet, elvették a villanyt. Áramszünet, mint a régi szép időkben. Éjszaka volt, ültem a hallgatag sötétben, és arra gondoltam: lám, a sors iróniája. Merthogy ez olyan faludys malőr. „…hadd kísérlek, ha nem leszek,/mikor nyűgödre van a ház,/hol laksz, mert nincs se víz, se gáz…”, ahogy írta, ihletett (kultúr)pesszimista pillanatai egyikében. És ott van Recsk, ahol éjszakánként fejben fogalmazta verseit, amiket aztán rabtársai megtanultak, hogy személyesen adhassák tovább, ha megtörténne a baj, és neki, a költőnek már nem lenne erre lehetősége. Élő versemberekké váltak, akárcsak egy másik nagy aggódó humanista művében az emberi kultúra remekeit önnön személyiségükké lényegítő – s azokat így átörökítő – könyvemberek.

(tovább…)

Hírdetés

Amint az várható volt, a Biszku Béláról szóló, Bűn és büntetlenség című film kolozsvári vetítése is több – és többféle – reakciót váltott ki, és ez így van rendjén. Magyar mozgóképnek már rég volt ennyire erős médiajelenléte, az engedélyezés-letiltás fázisait pedig szinte képtelenség pontosan követni, bár a sajtó minden apró mozzanatról beszámolt. Annál izgalmasabb viszont a már bemutatott film fogadtatása. Nos, az elfogadás-elutasítás skálája meglehetősen széles – bevallom, engem az utóbbi attitűd érdekel igazán, mert úgy látom, egyrészt (szándékos vagy szándékolatlan) félreértéseken, másrészt némileg álságos érvhasználaton alapszik. Az általam igen kedvelt Szakáts István például – megismételve a korábbi, legfajsúlyosabbnak szánt ellenérveket – a „nem szép tőletek, fiúk, hogy átvertétek szegény Béla bácsit” vezérgondolatra építi fel amúgy megfontolandó észrevételeket is tartalmazó cikkét.

No, álljon meg a menet.

(tovább…)