Ma reggel jött a hír. Meghalt a Nemzeti Bárd, Adrian Păunescu. Eddig rendben is van. Élt, meghalt. Gondoltam, vannak, akik szerették, ők majd megsiratják. A többi meg többé-kevésbé elégedetten, esetleg közömbösen megy tovább. Mekkorát lepődtem ehhez képest, amikor bekapcsoltam a tévét, és minden csatorna csapjából ő folyt. A Nagy Költő. A Nagy Ellenzéki. A Nagy Ellentmondásos. A Nagy Újságíró. Ilyen kaliberű poéta-váteszre sokáig várhat még a nemzet, és hej, az emberek gyűlölete ölte meg szegényt. Mint Michael Jacksont. (Utóbbi zseniális összehasonlítás egy másik nagy gondolkodótól, Florin Piersictől származik.) Na és berzenkedést is láttam-hallottam, miszerint a nemzetközi sajtó nem a második Eminescut látja benne, hanem – bár megemlékezik a decseszről – egyszerűen Nicolae Ceaușescu elvtársat dicsőítő költőként emlegeti.

(tovább…)

Hírdetés

Az ember halandó. Na jó, a test. Na jó, a Feltámadásig. A lényeg, hogy a Hagyomány, az Erkölcs, a Józanész, a Higiénia, meg a Törvény is azt követeli, hogy az épp elmúlt porhüvelyről gondoskodtassék. Hogyan? Nos, az emberiség történetében két módszerrel találkozunk. Az egyik az elföldelés, a másik a hamvasztás. Legalábbis az újabb jelenig…

(tovább…)