Jót nevettem annak idején azon, hogy az eredetileg a holokauszt tagadását büntetni hivatott, majd a kormányváltás után a kommunizmus rémtettei tagadásának büntethetőségével kiegészített magyarországi jogszabály első „áldozata” Biszku Béla egykori belügyminiszter, az ’56 utáni megtorlások kulcsfigurája lehet. Én egyébként sem akkor nem voltam, sem most nem vagyok híve annak, hogy embereket történelmi tények tagadása miatt vigyenek bíróság elé. Azt gondolom ugyanis, hogy aki azt állítja, a Harmadik Birodalomban nem volt semmiféle zsidóüldözés vagy a gulágok tkp. barátságos ideológiai üdülőtelepek voltak, az szimplán hülye. A hülyeség pedig, úgy tudom, nem büntetőjogi kategória.

(tovább…)

Reklámok

Azért, hogy a Reflektóriumon a politikai érzékenység és a történelmi távlat mellett a költészet is jelen legyen, kattintás után Faludy György ’56-os versét olvashatják, olvashatjátok.

(tovább…)

Amint az várható volt, a Biszku Béláról szóló, Bűn és büntetlenség című film kolozsvári vetítése is több – és többféle – reakciót váltott ki, és ez így van rendjén. Magyar mozgóképnek már rég volt ennyire erős médiajelenléte, az engedélyezés-letiltás fázisait pedig szinte képtelenség pontosan követni, bár a sajtó minden apró mozzanatról beszámolt. Annál izgalmasabb viszont a már bemutatott film fogadtatása. Nos, az elfogadás-elutasítás skálája meglehetősen széles – bevallom, engem az utóbbi attitűd érdekel igazán, mert úgy látom, egyrészt (szándékos vagy szándékolatlan) félreértéseken, másrészt némileg álságos érvhasználaton alapszik. Az általam igen kedvelt Szakáts István például – megismételve a korábbi, legfajsúlyosabbnak szánt ellenérveket – a „nem szép tőletek, fiúk, hogy átvertétek szegény Béla bácsit” vezérgondolatra építi fel amúgy megfontolandó észrevételeket is tartalmazó cikkét.

No, álljon meg a menet.

(tovább…)

Nos, van olyan forradalom, amelynek az értékeivel és célkitűzéseivel maradéktalanul azonosulni tudunk.

Nagy Imre és társai nyugodjanak békében.

Itt és most a többi néma csend.