Enrico Fermi olasz földlakó volt, többek közt az első nukleáris reaktor megalkotója. Fizikai Nobel díjat kapott, de nem ezért. Szilárd Leó magyar földlakó volt, az első, aki felismerte, hogy az atombomba megcsinálható. Nem kapott fizikai Nobel díjat. Viszont elneveztek róla egy kisbolygót. A két kiváló földlakó egy alkalommal a marslakókról beszélgetett. Fermi méltatlankodva mesélte kollégájának: nem érti, hol késlekednek a marslakók, az ő számításai szerint ugyanis már rég itt kellene lenniük a Földön. Szilárd Leó ezt válaszolta: de kedves Enrico, hiszen itt vannak köztünk, csak magyaroknak mondják magukat.

(tovább…)

A mininépszámlálás állami költségvetéssel színre vitt paródiája ismételten rádöbbentette a közvéleményt arra, hogy mennyire gyengék, sérülékenyek az állami intézmények. Nem az alkotmány és a törvény határozza meg funkciójukat és működésüket, hanem az a szerep, amelyet az intézményeket belakó politikai érdekek nekik szánnak. Valójában egy rejtett, de folyamatos küzdelem folyik az állami intézmények funkcionális – de nyilvánosan ellenőrízhető és számonkérhető – logikája és a politikai érdekek rejtett nyomulása között. A folyamat paradoxiái leginkább abból fakadnak, hogy a politikai érdekeknek ahhoz, hogy valamiképpen uralni tudják a „semleges” hivatásra szánt intézményeket, el kell fogadniuk azt, hogy ezt csakis az intézményi autonómia és az abból fakadó formális szabályok nyilvános számonkérhetősége mellett tehetik.

E paradoxiákat mostanság leginkább az alkotmánybíróság ébredezésén figyelhetjük meg. (tovább…)

Menjen vagy maradjon Traian Băsescu? Július 29-én este kiderül, hogy a választópolgárok támogatják-e vagy sem az államfő menesztését, amit a Ponta-Antonescu rezsim már megszavaztatott a parlamentben.

A Reflektórium szerzői megfogalmazták véleményüket a kérdésről, a bejegyzés végén pedig szavazni lehet.

(tovább…)

A XX. század politikai filozófiájának „sötét géniusza”, Carl Schmitt úgy látta, hogy a tiszta politikumot (amelyet ő „das Politische”-nek, „a politikai”-nak nevezett) a rendkívüli helyzetekben – szükségállapotban, lázadásokkor, forradalmak idején, illetve intézmények összeomlásakor – pillanthatjuk meg a legvilágosabban. Egyébként is létezik, csak „normális időkben” a jog, a szokások, az intézményesült eljárási szabályok magukba szippantják, és ekként korlátozzák, illetve koreografálják megjelenését.

Mindaz, ami Băsescu leváltása kapcsán Romániában végbemegy, most a politikum vaskosabb világaként is érthető, hiszen a kvázifelrúgott politikai intézményrendszer visszaküldi a politikusokat a kályhához, azaz: rákényszeríti őket arra, hogy autentikusabb mivoltjuk – politikai kultúrájuk – felől induljanak a megoldások keresésére.

Mit látunk tehát? (tovább…)

Nyirő József – Zsögödi Nagy Imre tusrajza 1938-ból

Amikor már azt gondolhattuk, hogy a választási kampány – magyar vonatkozásban – legizgalmasabb mozzanata az a meglehetősen emelkedett szellemű vita lesz, amely arról szól, hogy csak könyékig vagy egyenesen derékig ildomos turkálni Tőkés László magánéletében, megérkezett a Nyirő-újratemetés „ügye”. Hamvak nélkül, egyelőre, bár azokat is kitartóan kutatják a román rendőrség illetékes szervei, magánautók csomagtartójában, ahol az ilyesmit hordani szokás. Én őket megértem, hülyék lennének, ha nem cuppannának rá a magyar irredentizmus témájára, amikor tálcán szállítják nekik azok a székelyföldi magyar úriemberek, akik maguk sem vetik meg a kampánykoszorúzást. Bizony, gyönyörűen süt a nap, és szivárog befelé Erdélybe a horthyfasizmus, suttyomban. Így megy ez; furfangosan, mint a székelyek.

Az viszont nem hagy nyugodni, ami Nyirő József egykori politikai szerepvállalása körül folyik az erdélyi magyar politika és szellem köreiben. Nevezetesen az a vád, hogy ő egykoron, finoman fogalmazva, a szélsőjobboldallal kacérkodott.

(tovább…)

  1. A helyszín

Torockószentgyörgy.

Közelebbről: a pazar kivitelezésű Székelykő Kúria. Találó elnevezés, ugyanis látogató kedvére csodálhatja a híres-nevezetes Székelykő égbe szökkenő sziklatömbjét az épület előtti (mögötti) füves térségről.

A nagy zöld mező és a kő között idilli életkép: békésen szántogató helybeliek. Kétségtelen: ez itt Erdélyország. Tündérország. Na igen: a látszat. (tovább…)

Na, én is beleszaladtam az új Tévémaciba. És bennem is fölhorgadt a kérdés: kellett ez? S ha igen, pont így? No de mire nekiültem volna, kiderült, hogy a témát gyakorlatilag szétírták. Nem is linkelek, képtelen lennék annyi szót aláaknázni, ahány mindenfélét találtam imitt-amott. Már azon voltam, hogy lemondok az egészről, amikor találtam egy kreatív-elemző videót. S akkor, tessék.

Először is: ilyen volt (vagy pontosabban, ilyenek voltak).

És akkor itt van az nyúédzses Matzi, kritikai kiadásban. (Igazán bájos, még ha itt-ott mellélő is a szerző.)

Sok komment nincs. Akibe szorult cseppnyi ízlés, látja a különbséget. A kérdés nem is az, hogy miért kellett cserélni. Előfordul az ilyen. Hanem inkább ez: ha már kicserélték, mi a fenének ilyenre? Mer’ a régi egy elmúlt rendszer kelléke volt? Komcsi múmia? Vagy agglegény? Szingli? Netán rohadt buzeráns? Pedofil vadállat? Vagy esetleg: csak? Erre válaszoljon már valaki. Mert szakmai kritériumok nem játszhattak itt szerepet, ezt még a vak is látja. És akkor csatlakoznék a neten skandálókhoz: Kérem szépen, tisztelt illetékes nénik-bácsik, ha ráuntak a homokozásra, nem lehetne mégis visszacsinálni?

Úgy tűnt, hetekig egy fortélyos vélelem igazgatja majd a magyar közéletet: Schmitt Pál plágiumügyének az a mikszáthi kedélyű elkenése, amelyben a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának jelentése részeltette a következménynélküliségen régóta edződő magyar közvéleményt. (tovább…)