Rendszerváltás


A XX. század politikai filozófiájának „sötét géniusza”, Carl Schmitt úgy látta, hogy a tiszta politikumot (amelyet ő „das Politische”-nek, „a politikai”-nak nevezett) a rendkívüli helyzetekben – szükségállapotban, lázadásokkor, forradalmak idején, illetve intézmények összeomlásakor – pillanthatjuk meg a legvilágosabban. Egyébként is létezik, csak „normális időkben” a jog, a szokások, az intézményesült eljárási szabályok magukba szippantják, és ekként korlátozzák, illetve koreografálják megjelenését.

Mindaz, ami Băsescu leváltása kapcsán Romániában végbemegy, most a politikum vaskosabb világaként is érthető, hiszen a kvázifelrúgott politikai intézményrendszer visszaküldi a politikusokat a kályhához, azaz: rákényszeríti őket arra, hogy autentikusabb mivoltjuk – politikai kultúrájuk – felől induljanak a megoldások keresésére.

Mit látunk tehát? (tovább…)

Reklámok

Úgy tűnt, hetekig egy fortélyos vélelem igazgatja majd a magyar közéletet: Schmitt Pál plágiumügyének az a mikszáthi kedélyű elkenése, amelyben a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának jelentése részeltette a következménynélküliségen régóta edződő magyar közvéleményt. (tovább…)

Két hír.

Illusztráció: A mások élete (német film, 2006, r. Florian Henckel von Donnersmarck)

Az egyik: Romániában a képviselőház – a baloldali-liberális ellenzék távollétében – elfogadta az átvilágítási törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az egykori pártállami apparátus vezető funkciót betöltő tagjai öt évig ne vállalhassanak köztisztséget.

Holt lovon patkó, mondhatnánk, de csak részben lennénk igazságosak. Mert igaz ugyan, hogy miután végigszenvedtük Ion Iliescu két és fél elnöki ciklusát és a legsötétebb pártnomenklatúra sikeres hatalomátmentési kísérleteit, ez a törvény ma már korántsem olyan aktuális, mint lett volna mondjuk tíz-tizenöt-húsz évvel ezelőtt. Valószínűleg nem így nézne ki ez az ország, ahogy kinéz, ha rögtön a rendszerváltozás utáni években útját lehetett volna állni a teljes politikai és gazdasági életet behálózó posztkommunista elit restaurációjának. Ráadásul a vezető beosztású egykori KISZ-esek „mentesítésével” – némi képzavarral – kihúzták a törvény valódi méregfogát; gondolom, „fiatalság, bolondság” alapon.

Mégis: bár radikálisan valószínűleg nem változtatja meg a romániai politikai-pénzügyi elit és a társadalom szerkezetét, morális okokból nem szabad lebecsülni a lusztrációs törvény jelentőségét. Különösen a másik hír ismeretében.

(tovább…)

A Zónát Sztrugackijék hozták létre és rendezték be, Tarkovszkij beleűzte az embert, aztán Csernobil ideszülte valami istenverte párhuzamos világból Pripjatyot. Az ige testté lőn.

Arkagyij Sztrugackij 1991-ben meghalt, testvére, Borisz ma is él. Nem tudom, jártak-e a posztcsernobili Pripjatyban, vittek-e csavarokat magukkal, kis vászonzsákban, reszkettek-e a félelemtől, amikor a járdából kinőtt nyárfát megkerülve beléptek a városi kórház egyik kórtermébe, ahol a málló csempeburkolat cserepei között a rozsdásodó vaságyakat kerülgetve véletlenül belerúgtak egy konzerves dobozba, a zaj pedig percekig visszhangzott a sötétbe vesző folyosón. Tarkovszkij is járhatott volna Csernobilban, bő félévvel az 1986 április 26-i katasztrófa után halt meg.

(tovább…)

Vészesen közeleg az RMDSZ-elnökválasztás időpontja. Függetlenül attól, hogy mi a véleményünk a szövetség politikájáról vagy az erdélyi magyar közösség politikai erőterében elfoglalt szerepéről, ez kétségkívül mérföldkő lesz, hiszen a lassan állandó elnöknek hitt Markó Béla helyét valaki más veszi át (talán újabb két évtizedre?).

De vajon ki legyen az Örökös?

A Reflektórium szerzői – habitusuktól, stiláris alkatuktól és látásmódjuktól függően – igyekeznek felvázolni a három (eddig ismert) jelölt portréját.

(tovább…)

A Heti Válasz által elindított „Lendvai-ügy” nagyjából lefutott: a kérdés, hogy „informátor volt-e, vagy sem Paul Lendvai” most is kiszolgálta a magyar szellemi táborok ama folyamatosan fennálló igényét, hogy újrateszteljék a közöttük húzódó demarkációs vonalat.

Paul Lendvai – írta a Heti Válasz – „önkéntes informátorként” jelentett 1985-ben a kádári Magyarország külügyminisztériumának egy jelentős magyar ellenzéki rendezvényről.  Az erről kibontakozó vitában, a téma online-pörgésében sok olyan hozzászólás született, amelyet a kritikus, de nem elmélyült elemző inkább a holdudvaronci pozíciók újrakijelöléseként könyvelhet el. És jóval kisebb azok száma, amelyek – a politikai obulusok letételén túl – a továbbgondolás perspektíváját is megvillantják. (tovább…)