Pénz


Igazából az internet kívül esik az establishmenten. Az internet lényegét tekintve csak tartalomként vagy infrastruktúraként tekint az olyan nehézkes és esetleges rendszerekre, mint az állam, a jog, vagy a gazdaság. Az establishment csak akkor tudná legyőzni az internetet – miután megértette számára meglehetősen idegen természetét –, ha annak fizikai létét venné célba radikális – és öngyilkos – lépésekkel. Például ha elkezdené módszeresen, fizikailag megsemmisíteni a teljes internetet, közvetlenül vagy közvetve megsértve ezáltal minden elképzelhető emberi jogot, közvetve vagy közvetlenül veszélyeztetve ezzel emberek milliárdjainak életét. Éppen ezért nem is áll szándékában legyűrni az internetet, nem is tudná – csakhogy nem biztos, hogy számára egyértelmű: a szabad információáramlás megszüntetése magát az internetet semmisítené meg.

(tovább…)

Reklámok

Emlékszel, Jedermann barátom, arra a kérdezős-felelős gyermekjátékra, amikor valaki feltette a kérdést: mit visz a kis hajó A-val? És akkor rá kellett vágni, hogy almát. Vagy autót. Vagy bármi A-val induló szót. Na, ha kérdőszót cserélünk, illetve a kis hajót helyettesítjük a DNA-val (Országos Korrupcióellenes Ügyosztály), akkor ez a játék így fog kinézni: Kit visz a DNA A-val? Apostut, naná!

(tovább…)

Tudom én, a bűn és bűnhődés elve ideális és tökéletes meg még. Má amikor működik. Nálam működött. Csíkszereda Megyei Jogú Város egyik központi parkolójában hagyott autómért nem fizettem díjat. Meg is bűnhődtem érte. És látá Isten, meg én is, hogy ez jó. Viszont nem bírságot kaptam büntetésképpen, hanem kerékbilincset. És ez, feleim, első ránézésre nem jó. Utánajártam a dolognak, és most már többet tudok.
(tovább…)

Közpénzből élő politikusok magyarázzák „érvek” alapján: nem normális, hogy miután a közösség tisztségeikbe juttatta, és a közösség fizeti őket éppen az általuk lecsökkentett béréből és megemelt adóiból, ők átláthatóvá tegyék éppen azt, ami a leglényegesebb: hogy mit csinálnak a közpénzzel és a közösségtől kapott bizalommal.

(tovább…)

Olvasom, hogy Kismagyarországon meglett a csipszadónak becézett népegészségügyi termékadó. Szeptember elsejétől, vagyis tegnaptól bizonyos, az illetékesek által népegészség-károsítónak minősített üdítőitalok, energiaitalok, előrecsomagolt cukrozott sütemények és ételízesítők után ki kell fizetni ezt a csipszadót. Mit mondjak: bravó nekik, kismagyar illetékeseknek! Végeredményben igazuk van. Mert a cukor meg az élelmiszeripari műanyagok tényleg nem tesznek jót az amúgy is leterhelt polgári szervezetnek. És lám, hiábavaló volt az ilyen káros termékeket gyártó vállalatok igyekezete, hogy az ellenük, illetve termékeik ellen indított hadjáratot követően ahol lehetett, feltüntették a csomagoláson, hogy ojjé, de sok kálciumot, magnéziumot, mindenféle egyéb egészségnek tetsztő anyagot tartalmaz az a kaja-pia. Az üzenet nem ment át. Az illetékesek abban bíznak, hogy a népnek küldött üzenet viszont – vagyis, hogy ne végy ilyen káros cuccot, ha nem akarsz többet fizetni – szép lassan átszivárog majd a fejekbe. Adja Isten, hogy így legyen.
Ennek kapcsán eszembe jut az a korábbi kismagyarországi törvény, melynek értelmében tilos a dohányzás a határon túli magyar nyilvános helyeken. Volt erről már bejegyzés ezen a felületen, PAZS kolléga tollából, vita is alakult körötte. Miként akkor, most is azt gondolom, a betiltás nem megoldás. Közhelyes is lenne az amerikai szesztilalomra emlékeztetnem a nyájas Olvasót. Sokkal jobbnak tartom az extraadó kivetését, főleg ilyen válságos-recessziós időkben. Mer’ az állampolgár olyan, hogy ha nem szabad valamit, akkor kitalálja, hogyan szabad mégis. De kétszer is meggondolja, ha valamiért egy helyett mondjuk öt pengőt kell lepengetnie. Csak a – némiképp vicces, megengedem – analógia kedvéért, képzeljük el, hogy valamely illetékesek betiltatnák a fent nevezett élelmiszerek nyilvános fogyasztását. Ok lenne rá, mert noha egy csomag csipsz elfogyasztása nem károsítja az adott térben levő többi állampolgár egészségét, viszont igenis ingerelheti őket, hogy hasonló termékeket vásároljanak. Főleg, ha olyan reklámokat látnak a tévében, amelyek szubliminálisan azt sulykolják beléjük, hogy aki ilyen cuccot eszik, az fiatal, szép és szabad, aki viszont nem, az vén, rút és rab. Viszont az ismert séma alapján egy ilyen vicces intézkedés kitermelné az ellenlépést: nem nyilvánosnak nyilvánított helyeken vígan folyna a népegészség-károsító anyagok fogyasztása. Azt mondom tehát: jól van ez így. Pontosabban: így van ez jól. Arról nem is beszélve, hogy a csipszadóból befolyó összeg gazdagítja az államkasszát. Persze csak akkor, ha az nem lyukas. De ez már nem a népegészségügyi illetékesek baja.

Teljesülni látszik az öntudatos feministák álma: jelen állás szerint jövő évtől romániai nők tízezrei fognak visszatérni egyéves gyereknevelési szabadság után a munkaerőpiacra, jelentősen javítva ezzel a női foglalkoztatottság mutatóit. Erre – mármint a munkaerőpiacon való megjelenésre – sürgősen szükségük is lesz, másként nehezen tudják majd fizetni az egésznapos foglalkoztatottságú bébiszitterek vaskos bérét, hacsak be nem költöztetik a nagymamát az albérleti kisszobába.

(tovább…)

Gyakran járok a Farkas utcában. Ott nőttem fel. De nem csak ezért. Néhány héttel ezelőtt felbontott járda fogadott a Báthory líceum oldalán. Pedig nem is volt olyan rossz az a gyerekkorom járdája. Főleg, ha összevetjük Kolozsvár egyes utcáival, ahol egyáltalán nincs. Persze azonnal igyekeztem valamilyen okot találni a lázas munkálatokra. Merthogy a megszokott képpel ellentétben (tíz órányi tízóraijukat elköltő munkások az út mentén, egy munkás kapargat, egy tucat nézi, stb.) itt tényleg égett a munka a dolgos kezek alatt. Helyből az jutott eszembe, hogy valaki esztétikus lelkű városvezető elrendelte, hogy ha már a szemközti oldal járdája szép hasas I betűket formázó „kockakövekkel” rakatott ki, kerüljön vele azsúrba a másik oldal is. Még át is melegedett kicsit a szívem. No né, válság ide, válság oda, deszantos Bürgermajszterünk kezdi érteni, miről (is) szól ez a város, és jó gazdaként csinosítja a baromfiudvart. Volt ugyan bennem némi aggodalom, a főtéri huszárvágásra emlékezve, de nem láttam semmiféle gyanús kinövést, alapot, jelet. Egyszerűen csak kockakövesítették a járdát. No, emmá igen, gondoltam, én, a Jedermann, s mentem dolgomra.

(tovább…)

Következő oldal »