EMNT


Érdekes vita van kibontakozóban a Transindexen az RMDSZ-Fidesz-viszonyról. (tovább…)

Reklámok

Meghalt Garas Dezső. Isten látja lelkét, nagy színész volt. Nem akarok erről beszélni, nem is tudnék. Színházi szerepekben nem láttam, határon túl játszott többnyire. A filmjeit viszont láthattuk. Egyet szeretnék kiemelni közülük: Sándor Pál 1973-as Régi idők focija című opuszáról van szó. A magyar filmművészet egyik remekműve ez. De még erről sem akarok beszélni. Inkább arról a kulcsmondatról, amit Minarik Ede (azaz Garas Dezső) mosodás és focirajongó mond egy adott pillanatban: Kell egy csapat!

Nos, a filmben lesz csapat. Van. A kérdés – legalábbis számomra – az, hogy ebben a 2012-es évben lesznek-e, vannak-e ilyen Minarik Edék a határok különböző oldalain levő magyar közösségi mosodákban, akik a saját érdekeiken túl valami szebbet, nagyobbat mernek álmodni, vállalni. Akik tiszta szívvel tudják mondani: Kell egy csapat! És akik tenni is tudnak az ügyben. Még akkor is, ha úgy mennek ki a képből, mint Minarik Ede. Vagyis: ahogy kell.

A romániai magyar politikai életben új mém van születőben: a cián. Az utóbbi hetek adok-kapokjait, a többosztatú erdélyi magyar politikai tér szereplőinek pengeváltásait, kommunikációs attakjait figyelve arra a következtetésre juthat a kevésbé gyanútlan (vagyishogy, onnan nézve, gyanús) szemlélő, hogy nemzeti közösségünk vezetőinek szótárában és szimbolikus érvkészletében a cián előkelő szerepet tölt be; nem lehet manapság egy normális szitkot vágni gyűlölt ellenfelünk fejéhez, ha nem szerepel benne a rá való utalás. Verespatakokban folyik itt a cián, mondanám, ha nem lenne túl morbid a szójáték, úgyhogy nem is mondtam semmit.

(tovább…)

Néhány nap múlva megtudjuk, hogyan dönt a bukaresti ítélőtábla az EMNP bejegyzésére vonatkozóan. Azaz: lesz-e harmadik magyar párt is, vagy folytatódik a nem kis téttel járó politikai invesztitúra-harc.

A politikai érdekek megosztó mezejében természetesen a vélemények is polarizáltak. A skála az EMNP bérkritikusi denunciálásától az „igazi alternatíva” siratófaláig terjed. Érdemes tehát a probléma gyökerére is vetnünk egy pillantást.

(tovább…)

A tusványosi tábor nem kis figyelmet keltő, de önmagában – az események logikája felől tekintve – egyáltalán nem meglepő híre volt, hogy az EMNT kilép a mozgalmi keretből és választási szereplővé válik.

A „párt” bejegyzésére minden bizonnyal sor kerül, hiszen az EP-alelnök Tőkés számára az itthoni politikai előremenekülés kötelező, és az is bizonyos, hogy vele szemben a birtokon belüli erdélyi magyar politikusok a közvélemény konsternációjára játszanak majd rá. Az RMDSZ felől a „kell ez nekünk?”, „mire jó a megosztottság?” kérdéseire hegyeződnek ki a reakcióik, az MPP-oldalról pedig az RMDSZ-politika újabb inkarnációjaként kommentálják majd az eseményt – nyilván a potenciális RMDSZ-ellenes tábor felé fordulva.

(tovább…)