Úgy tűnt, hetekig egy fortélyos vélelem igazgatja majd a magyar közéletet: Schmitt Pál plágiumügyének az a mikszáthi kedélyű elkenése, amelyben a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának jelentése részeltette a következménynélküliségen régóta edződő magyar közvéleményt. (tovább…)

A lengyelek barátaink. Ez olyan axióma, amit még azok is tudnak, akik életükben nem találkoztak valódi, hús-vér lengyellel – és ez fordítva is igaz. Amikor – évekkel ezelőtt – volt szerencsém megjárni Lengyelországot, az volt az egyik legkellemesebb élményem, hogy a lengyel-magyar barátság nem csak egyoldalú mítosz, egy kis(ebb) nép vonzódása egy másik, jóval számosabb – bár hasonlóan hányatott sorsú – nemzet iránt: a lengyelek is kapásból vágják a polak węgier dwa bratankit, ha megtudják rólad, hogy magyar vagy. (Ehhez kapcsolódik az az anekdota, miszerint egyik, Varsóba tévedt nemzettársunk egy kocsmában oroszul próbálván meg kommunikálni – rokon nyelv vagy mifene –, arra eszmélt, hogy egy lengyel polgár térdel felette, kezében szorongatja hősünk útlevelét, és így rimánkodik: bocsáss meg, magyar testvérem, félreértés volt. Lehet, hogy nem igaz, de tökéletesen hihető.)

(tovább…)

Jó hír: itt a tavasz. No shit. Viszont elolvadt a drága hótakaró, és előkerült alóla mindaz, amit oly jótékonyan eltakart: emberszemét, na és kutyaszar. Az amúgy elég tisztességesen felújított Várfal utca ma inkább nyilvános kutyabudi, mint sétálóutca. És ez csak egy példa. Shit!

(tovább…)

A szó legszorosabb értelmében fantasztikus szenzációról számolt be a minap a Gândul című nemzetes lap. Hogyaszongya, a népet megszámlálva, eccer csak kiderült: a Teleorman megyei Crângu faluban 74 darab magyar lélek létezik. Jesszusmária!

(tovább…)