Hadd szögezzem le mindjárt az elején: a pedofília az általam ismert egyik legsúlyosabb bűncselekmény. Pont. Ha valakiről bebizonyosodik, hogy pedofília bűnében vétkes, annak nincs irgalom. Pont. Eddig az elv. És akkor: ilyen szempontból a szenátus által a minap hallgatólagosan elfogadott, többek közt a bizonyítottan visszeső gyermekmolesztálók kémiai kasztrálására vonatkozó törvényjavaslatnak, vagy legalábbis egy jogilag korrekt változatának ott a helye a többi törvény között. Na de…

Ha megfigyeljük a Marius Spânu képviselővel (PDL), a javaslat egyik támogatójával készített interjút, több dolgot is észrevehetünk. Először is azt, hogy nem tudja pontosan, miről beszél. Gondolom, neki se lehet könnyű eltávolodni az érzelmi-indulati viszonyulástól, ami a szóban forgó bűncselekmény puszta említéséhez is társul. Viszont egy profi politikusnak meg kellett volna tanulnia a távolságtartást, hogy egyrészt tárgyilagosan tudjon nyilatkozni egy általa is támogatott törvényjavaslatról, másrészt éppen azért, hogy ne beszéljen össze-vissza, és ne keverje össze a szezont az uborkával. A képviselő úr ugyanis ezt teszi. Kerek-perec kijelenteni, hogy a pedofília a homoszexualitás egy formája, ami akkora marhaság, hogy még. És tekintettel a tárgy valós súlyára, ekkora marhaságokat nem engedhet meg magának egy magamféle Jedermann sem, nemhogy az ország ügyeiért felelősséget vállaló honatya. Arról nem is beszélve, hogy – látszólag legalábbis –, elmegy a heteroszexualitás fogalomkörébe tartozó pedofília mellett. Olyan nem létezik, hogy férfiak erőszakolnak meg kiskorú lányokat, vagy ne adj’ Isten, fordítva? Bocs, de hánynom kell. (Persze, megtehetem, nem vagyok politikus.)

A másik dolog, amit érdemes megfigyelni, hogy kiderül-e a szövegből, mekkora a javaslat törvénnyé válásának esélye. A képviselő erre amolyan gyűrűkurásan aztmondja, ha titkos szavazás útján döntenének a képviselők házában, semmi perc alatt átmenne a javaslat. De hát, folytatja Spânu, sok politikusra nehezednek különböző nyomások. És nem lidércnyomásokra gondol. Hanem mediatikusokra. Meg különböző egyesületek részéről érkezőkre. Meg satöbbikre. Mik volnának ezek? Kik volnának azok, akik nyomást gyakorolnak a politikusgárda egy részére, hogy nehogy már megszavazzanak egy pedofíliát büntető törvényt. Netán a Pedofilok Országos Szövetsége? Tudom, hogy nem, de azért nagyon kíváncsi lennék, tényleg.

A harmadik dolog: esetleg jó lenne a törvényjavaslat szavazásra bocsátása előtt, ismétlem, ELŐTT megvizsgálni, hogyan lehetne egy ilyen jellegű jogalkotási kísérletet beilleszteni az elfogadható keretek közé. Mint már jeleztem,  a javaslat értelmében a súlyosbító körülmények mellett elítélt visszaeső pedofilokat kémiai kasztrálással súlytanák. És, mint kiderült, a szenátus jogi bizottsága máris visszadobta a törvényjavaslatot. Persze, tudom, a demokrácia útjai néha ilyen tekervényesek, bürokratikusak, meg még. De akkor is, talán érdemes volna megelőzni a fölösleges kanyarokat. Már ha egyáltalán ez a cél.

És ez vezet a negyedik észrevételhez. Basszus, úgy tűnik, most lett világos, legalábbis a politikai elit számára, hogy a tökéletes erkölcsű Romániában is élnek pedofilok. A Ceaușescu diktatúra idején megszüntették a pszichológiát az egyetemi oktatásban. Az indoklás: Romániában nem élnek lelki sérültek. Olyan szép volt, hogy igaz se. Na de vissza a jelenre. Kiderült tehát, ó, irgalom atyja, ne hagyj el, a hazai pásztorok közt akad olyan, aki bizony meghajtja a Miorica kódnevű kisgyereket. Evvan. De könyörgök, ilyen botrány 2011 előtt is akadt. Miért pont most lett az ügy ilyen borzasztóan fontos? Ismerős a konspiratív forgatókönyv, nem? A politikai tőke- és potenciális szavazatgyűjtés egyik merész formája. Ha pedig így van, akkor morálisan (bár tudom, a politikai morál, ha van ilyen, egészen más alapokon hentereg) ugyanolyan elítélendő ez a várhatóan nagy botrányt kavaró jelenlét (mert ne mondja nekem senki, hogy egy ilyen bomba nem biztosít hatalmas közéleti jelenlétet a robbantónak), mint a lopás, a zsarolás, vagy egyéb gájner bűnök. Pont.

Advertisements