Nagy szeretettel gondolok vissza arra a pár évvel korábbi esetre, amikor a CNA (Nemzeti Audiovizuális Tanács) hatalmas erőkkel támadt a Minimax nevű, gyermekeknek sugárzó tévéadóra, hogy ejnye, az egyik műsorpontjuk bizony közerkölcsöket sért. A Jankovics Marcell rendezte Magyar népmesék című sorozat egyik epizódjáról volt szó (A királykisasszony jegyei a címe), amelyben egy furfangos kondás ráveszi a koronás leányzót, hogy felemelje a szoknyáját, és bizony láthatóvá válik egy stilizált primér nemiszerv.

Volt megrovás, sajtóvisszhang, műbotrány, egy szó mint száz, a CNA jó nagy hülyét csinált magából. Akkoriban (2009-ben történt az eset) sokat nevetgéltem a dolgon, persze tudván, hogy az a vicc benne, hogy nem vicc. Egy állami szerv tud ilyet produkálni, ha eléggé „zárt jellem”.

Na és akkor ugorjunk a közelmúltra. Előre mondom, az esetnek van egy kis etikai hibája, tekintettel a Reflektórium nem-magánblog jellegére. Nevezetesen, hogy közvetett módon bár, de mégis… rólam van szó. Ja, és nem is a CNA ugrott nekem. Hanem Kudzsir alpolgármesterasszonya.

Meghívtak egy szakmai találkozóra, ahol be szerettem volna mutatni Felméri Cecília három kisjátékfilmjét. Annyi közöm van a filmekhez, hogy egyike vagyok a producereknek, és az egyik opusz az én novellám alapján készült. A szokásjoghoz híven leküldtem a szervezőknek egy-egy fotót a három filmből, hogy plakátot készíthessenek.

Kis idő múlva felhívott a főszervező, és igen zavartan szabadkozni kezdett. Nem értettem a dolgot, ám hamarosan fény derült a kínos dadogás okára. A kudzsiri alpolgármesterasszony megnézte a fotókat, majd kettő alapján kijelentette: ezeket a filmeket az ő városában nem lehet bemutatni, mivel közerkölcsöt sértenek. Ilyenkor persze mindig felhorgadnak az
emberben az észérvek. Hogy esetleg nézze meg a nemzetes asszony a filmeket, mielőtt kiátkozná őket a városból. Vagy hogy a három film közül kettőt Gopo díjra jelöltek, amely, ugye, azt jelenti, hogy nemzeti lobogós szinten elég magas értékeltséget értek el. Vagy hogy miként is lehetne egy hullát felöltözött állapotban boncolni. Aztán az ember hirtelen
rádöbben: ez nem az észérvek világa. Ha ugyanis a CNA szerint az idézett mesefilm közerkölcsöket sértő, akkor a kudzsiri alpolgármesterasszony is mondhatja ugyanazt, sőt! Ő van otthon. Az ő városa. Ahol biztos szűznemzéssel szaporodik a nép. Talán már nincs is nemi szervük. Na ja, a természetes szelekció nagy úr. És a partenogenezis, hogy is mondjam, higiénikusabb, mint a jó „öreg” baszás. Kudzsirban nemi betegségek sincsenek, ezek szerint. Ezt nevezzük haladásnak. És egy ilyen előrehaladott helyen bizony megbotránkoztató, ha a polgárokat ködbe vesző majommúltjukra emlékeztetik. Közerkölcsöket sértő. Világos.

Ehhez még csak annyit fűznék hozzá, hogy nemrég rátaláltam egy remek kis moldvai truppra, Febre 39 a nevük. A Planeta Moldovával kiadtak egy közös albumot, a címe Între scânduri. Az egész anyag remek, de van egy kis nóta, ami, ha úgy tetszik, idevág. A címe Vocile reproducerii, vagyis A szaporodás hangjai. Ők a CNA-nak ajánlják, én a kudzsiri alpolgármesterasszonynak. Bár tudva tudom, hogy az ő füleit ilyen szörnyűségek nem fogják sérteni. Olvadt viaszt önt a város fülébe, ne hallja senki a rettenetes szirének énekét.

Advertisements