A váratlannak azért nem nevezhető fordulathiány a PDL élén bekövetkezett: Emil Bocot újraválasztották.  Az elemzők a mai naptól kezdődően törhetik a fejüket, miért is történt ez így, holott az elemi népszerűségkalkulus azt követelte volna, hogy a demokrata-liberálisok „váltsanak egyet”, szabaduljanak meg az önnön népszerűtlenségük szimbólumává vált, apró termetű, gyorsbeszédű vezetőjüktől. Attól a ‒ pártvezetői akarnokságot az államelnök iránti szervilizmussal stílustalanul ötvöző ‒ politikustól, akinek neve egyértelműen a megszorításokhoz, a 25%-os fizetéscsökkentéshez, nyugdíjak kurtításához stb. kötődik, tehát akinek a párt éléről való lepöccintése a megújulás premisszáit vagy legalábbis annak látszatát teremthette volna meg.

Még sem ez történt.A magyarázat alighanem abban rejlik, hogy a fentebbi kalkulus általában hibás eredményre vezet, ha azt egy monolitikus egészként viselkedő ‒ forduló, mérlegelő, útra kelő stb. ‒ pártra végezzük el. Sokkal több magyarázat nyerhető ki abból, ha egy pártot belül, egymás között is versengő, de ugyanakkor a közös fellépés külső eredményességére is alapvetően törekvő csoportok vagy erőcentrumok koalíciójának fogjuk fel.

A PDL mostani elnökválasztása is inkább három erőcentrum taktikázásának eredményét tükrözi, semmint egy sima jövőelőkészítését. A nevek, melyek e három centrumot fémjelzik: Bӑsescu, Boc és Blaga. Kiindulópontjuk alighanem az, hogy most, a gazdasági válság vége felé a PDL megszorításpolitikája, a Bocros-csomag mégiscsak meghozza az eredményét.

A kérdés: ki aratja le ezt?

Blaga mögött minden bizonnyal a párt „emocionális” tábora áll. Blaga volt főtitkárként diszkrét háttérmunkával sok belső konfliktust feloldott, és azok a párttagok, kik ezt megtapasztalták, a kiváló integrátort látják benne, aki ugyanakkor határozott vezetőként is tud viselkedni (ahogy belügyminiszterként ezt bizonyította). Ők a reménykedők, s mivel a politika nyelve a reményárusítás nyelve, úgy tűnt, többségben is vannak.

Boc tábora a „racionálisaké”, akik a kormányzati pozíciók nyertesei, menteni akarják a menthetőt, és – feltehetőleg – nem hitegetik túlságosan magukat azzal, hogy egy megújított PDL sikeres lehet a 2012-es választásokon.

Bӑsescu tábora a leginkább megfoghatatlan: van ott néhány – az államfő mellett egyértelműen elkötelezett és ismert ‒ politikus, mellettük azonban azok bemérhetetlen csoportja áll, akik még hisznek a vezérben. Hisznek abban, hogy Bӑsescu a PDL providenciális férfiúja, akinek keze alatt csendben beérhet a párt új vetése, és őrá kell bízni az aratás pillanatának a meghatározását is. Ha tehát úgy dönt, még nem kell váltani, akkor az így van rendjén.

Boc „racionálisai” és Bӑsescu hívői fogtak össze tehát Blaga gyorsabb megújuláspártiaival szemben. Összefogásuk mögött az a kalkulus rejlett, hogy a Bocros-csomag mostantól kezdődően tényleg eredményeket produkál, ennek hasznait pedig nem kéne átadni egy másik csoportnak, egy új vezetőségnek.

Ha ugyanis a gazdasági kilábalásnak a választásig lesznek politikailag is értékesíthető hasznai, akkor az új pártvezetőknek könnyű lesz visszafele mutogatniuk Bocra (főleg) és Bӑsescura, siettetvén az utóbbiak politikai jövőjének elenyészését.

Két számítás volt tehát. A Blagáé: megújítani imázsban is pártot, felhasználva ehhez a Bocros-csomag eredményeit, de legfőbbképpen azok hitét, akik szerint 2012 őszéig újra sikeresélyessé lehet tenni ezt a pártot. És a Boc- és Bӑsescu-táboroké, amelyek szerint inkább át kell menteni a pártot, alapozva ugyan a kilábalás eredményeire, de főképpen arra a perspektívára, hogy a 2012-es választások után, ellenzékben jó menedék legyen ez a párt.

Nos, ez az utóbbi, biztonságmaximalizáló számítás győzött.

Reklámok