Kezdem egy három héttel ezelőtti történettel. Március tizenötödike előtt pár nappal, (elő)ünnepi rendezvényként Kolozs megye egyik településén vendégszerepelt egy székely kisváros nagyszerű gyermekfilharmóniája. Önmagában az is gyanúra adott okot, hogy a hangversenyen megjelent a leginkább reprezentatívnak számító romániai magyar politikai szervezet frissen megválasztott elnöke, kulturális miniszter, számos helyi, országos és Európába delegált párttársával egyetemben. A kultúrszomj ilyetén kollektív fellángolása mindenképp üdvözlendő dolog, bárkiről is légyen szó; és bár nem táplálok különösebb illúziókat a politikai elit és a kultúra viszonyrendszerét, valamint a hatalom természetét illetően, ami következett, minden várakozásomat alulmúlta.

A tulajdonképpeni attrakció, a filharmonikusok csapata jóformán dekoratív és auditív háttérré vált a megjelent politikussereglet szónoklataihoz. Beszédet mondott az Elnök – szavait a muzsikus gyerekek állva hallgatták végig –, az alpolgármester, az államtitkár, az európai parlamenti képviselő (ő a koncertet megszakítva, a műsor kellős közepén látta jónak színpadra lépni) és egyéb potentátok. Nem vártam ki a végét, a kislányom megunta, szívesebben hallgatta volna az éneklő gyerekeket.

Tegnapelőtt pedig, Kolozsvár főterén, először nem is tűnt fel, hogy valami gond lenne a harmadik nekifutásra sikeresen újraavatott Mátyás-szoborral szemben lengedező zászlóerdővel. Magyar nemzeti trikolórok tucatjai borították a teret, feszült a honfiúi kebel a büszkeségtől, az enyém is – aztán lassan leesett a tantusz, hogy a nemzeti lobogókat nem a magyar címer, hanem a fentebb említett érdekvédelmi szervezet tulipánja díszíti. Még egyszer: nem tartom magam átlagon felül naiv embernek. Tudom, hogy a Mindenféle Természetű Nemzeti Szimbóleumok Kisajátítása nevezetű sportág egyre látványosabb teljesítményre ösztönzi a politikai versenyben részt vevő feleket. Azt is nyugtáztam, bár korántsem örömmel, hogy a magyar politikai periféria jobbfelének megjelent különítménye szemmel láthatóan a zászlólengetési verseny megnyerésének feltett szándékával érkezett a térre, bár arra talán nem számítottak, hogy az árpádsávos, hatvannégy vármegyés és jobbikos lobogók együttesen sem képesek mennyiségi fölényre szert tenni a tulipános zászlórengeteggel szemben. De ha már a politikai marketingesek rájöttek arra, hogy nincs lenyűgözőbb dekoráció egy pártdemonstrációhoz Fadrusz János Mátyás-szobránál, tehettek volna egy aprócska gesztust az igazságos király felé azzal, hogy legalább egyetlen, árva, vörös-fekete, hollós címerrel díszített zászlónak is helyet szorítanak, a történelmi hűség és a méltányosság jegyében. Ha úgy tetszik: a Corvin Mátyás Párt zászlajának.

Nem nagy sztori, tudom, és tanulsága sincsen, legfennebb annyi: gyerekek, nem muszáj túl korán elkezdeni a vigyázzállást.


Advertisements