Van egy film, amit bizonyára többször fogok még újranézni, bár láttam már párszor: Arsen A. Ostojić horvát rendező Az a csodálatos spliti éjszaka című opusza. Nem nagy ügy, több más mozgóképes alkotással is így vagyok, és ezzel még nem mondtam semmit, a cinefil attól cinefil, hogy szereti a filmeket (kapásból egy másik példa: az Elveszett jelentést nem tudják annyiszor műsorra tűzni a különböző tévéadók, ahányszor újranézem/ném, ha a sors szeszélye folytán televízió-közelbe kerülök). Azért jutott eszembe most épp a szóban forgó film, mert aligha láttam még ilyen felemelően szomorú szilveszteréji történetet. (Amúgy pedig a dalmát tengerpart nagy rajongója vagyok, ám ez talán nem oly meglepő. S ha ez jobban felkelti az érdeklődést: a filmben játszik Coolio, a rapper is, de nem ezért szeretem.) Szigorúan szakmai szemmel nézve korántsem tökéletes mű, de ez lényegtelen; ha jobban belegondolok, a legtöbb olyan filmalkotás, amely – vigyázat, súlyosan szubjektív és unprofesszionális megjegyzés következik – mélyen megérint, valahányszor látom, egyrészt nem tökéletes, másrészt már-már unalmasan mélabús. Ennyit magamról.

Ezért hát, az óév (és -évtized) búcsúztatásaként e csodálatos spliti éjszaka záró képsorával kívánok boldog Új Esztendőt, baráti pezsgőbontást és színvonalas eszmecseréket – továbbra is itt, a Reflektóriumon.

Advertisements