Ma reggel jött a hír. Meghalt a Nemzeti Bárd, Adrian Păunescu. Eddig rendben is van. Élt, meghalt. Gondoltam, vannak, akik szerették, ők majd megsiratják. A többi meg többé-kevésbé elégedetten, esetleg közömbösen megy tovább. Mekkorát lepődtem ehhez képest, amikor bekapcsoltam a tévét, és minden csatorna csapjából ő folyt. A Nagy Költő. A Nagy Ellenzéki. A Nagy Ellentmondásos. A Nagy Újságíró. Ilyen kaliberű poéta-váteszre sokáig várhat még a nemzet, és hej, az emberek gyűlölete ölte meg szegényt. Mint Michael Jacksont. (Utóbbi zseniális összehasonlítás egy másik nagy gondolkodótól, Florin Piersictől származik.) Na és berzenkedést is láttam-hallottam, miszerint a nemzetközi sajtó nem a második Eminescut látja benne, hanem – bár megemlékezik a decseszről – egyszerűen Nicolae Ceaușescu elvtársat dicsőítő költőként emlegeti.
Leginkább az kavargatta gyomromat, hogy a beszélők nem huszonévesek, akiknek esetleg fingjuk sincs a történtekről, hanem a kor kisebb-nagyobbjai. Akik látták, láthatták a lánggal lobogás kulisszái mögött zajló másik színházat. A de facto kedvéért nézzünk pár adatot. Păunescu életműve valóban roppant: mintegy 300.000 sor. Ez egy Multivacnak is becsületére válna. Hadd tegyem hozzá, van köztük jó sor, nem is kevés. És nem csak mennyiségi szórásban. Aki kedveli a bizarr, priapizmusban szenvedő balos-népies-nemzeti pátoszt, talál remek szemet a 300.000 között. 1987-ben végeztem a középiskolával. Mi vagy tizennyolcan alkottuk az utolsó magyar félosztályt, amely kiballagott az Ady-Șincai líceum kapuján. (Értsd, utánunk a telivér román iskola.) A ballagási ünnepségen egy Fazakas Csaba nevű fazon elszavalta a Poziția de drepți című Păunescu-poémát. Akkor, ott, hidegrázósan működött. Később persze érteni véltem, miképpen szabadott nekünk Adrianba takarózni: mert hát ő az volt, aki, vagyis, akinek szabad volt ilyet írni, tehát nekünk szabad volt az ő poéziáját recitálni. Igaz, 1987-ben már kegyvesztett volt, viszont az ominózus verset 1981-ben írta. Menjünk tovább. A híres-hírhedt Cenaclul Flacăra 1.615 előadást ért meg 1973 és 1985 között (a mi generációnk látta, sőt, értett is valamit a képernyőn átizzadó tömeghisztériából), amikor is „a rendszer betiltotta”. A (mai) nemzeti gyásznapon orrvérzésig hallottam, hogy azért, mert egyre inkább rendszerellenessé vált. Kiváltó ok szintjén azért, mert bedőlt egy színházi karzat Plojestben, és maga alá temette az épp ott tomboló fiatalságot. Heten meghaltak. Pont. Egy 1985-ös Der Spiegel anyag szerint a Csénáklu Ceaușescu utasítására szűnt ugyan meg, de egy francot azért, mert rendszerellenes volt. Nicolae elvtárs csahos pacsirtája lassan a diktátor fejére nőtt. Egy ilyen happening ment a tévében, ott ültem kölyökként, bámultam a sztentori hangú rétort (mert mozgott a kép, és nem a Kondukátor szónokolt), amikor bejött apám, ránézett a képernyőre, és megjegyezte: Te, ez pont olyan, mint Hitler! Az említett Spiegel-szöveg Goebbels-párhuzamot vélt felfedezni e Păunescu-jelenések mögött. Hátborzongató volt ezt ma olvasni és emlékezni.
Na. Nem sorolom Păunescu életének különböző aspektusait, van róluk szakavatott, közelebbről-ismerő-láttató írás elég. Csak annyit szeretnék, hogy ebben a búsromán (jé, de jó, hogy ilyesmi is létezik), tömjénfüsttől barmuló hangulatban, amikor a szarból is tortát faragnak a gyászhoz ösztönösen értő mioritikus lelkek, engedtessék meg egy – nem fricska, nem gúnyolódás – kis korrekció a dolgok állására vonatkozóan. Adrian, jó hogy itt voltál, de jó, hogy most már nem itt vagy. A Jóisten bánjon veled kénye-kedve szerint.
reflektorium.wordpress.com 
2010. november 6. at 01:10
Búcsúzik a kulturális miniszter:
http://www.mediafax.ro/politic/kelemen-adrian-paunescu-si-a-trait-viata-cu-greseli-omenesti-dar-si-cu-generozitati-de-inger-7695242/
Mit mondjak: Hunor, veled vagyunk.
2010. november 6. at 15:45
Lehet, hogy vele vagyunk, de szerencsére nem a helyében…
2010. november 7. at 06:39
Ja, mert akkor nekünk is hasonló köszöntéssel kellene előállnunk.
2010. november 7. at 16:28
Egyébként, józanul nüanszálva, talán nem vagyunk vele abban amit mondott, viszont tudjuk, hogy pozíciójából fakadóan nemigen mondhatott mást. Legyünk hát némi elnézéssel, ez ügyben, mi, az igazság, erkölcs, becsület, egyéb szavak lánglelkű s -pallosú Grál lovagjai.
2010. november 7. at 16:57
Nem a fenét.
Például:
Vitatott és ellentmondásos személyiség, ezzel együtt viszont a kortárs román kultúra meghatározó alakja.
Ez amellett, hogy vállalható, még 100%-ban igaz is. 😀
2010. november 7. at 22:27
Na tessék, Kesztió, leteszem eléd a kardom. Mindamellett, hogy én ezt picit másképp fogalmaztam volna meg. A Ceasusescu diktatúra seggét a híg szarig kinyaló értelmiségi gárda egyik legkiemelkedőbb nyelvelője volt, mindazonáltal, vagy talán éppen ezért, a korszak román kultúrájának meghatározó alakja. Na, hát lehet, hogy ezzel államtitkár sem lehetnék. Viszont Kesztió, igazad van. Neked is. Mint mindig.
2010. november 6. at 15:41
Érdekes, hogy nekem a Căpcăunescu ugrik be.
Másnak nem jutott eszébe?
2010. november 6. at 19:33
Pitzinyke adalék az megboldogult virtuális portréyahooz. Korabeli vicc:
Fülledt éj. A Kárpátok Géniusza meztelenül, verejtékben úszva alszik.Hű kutyái meg-megnyalogatják talpát,fenekét.
Miklós álmában: Lasă-mă Adriane, nu vezi că vreau să dorm?!
2010. november 7. at 16:29
Ezt köszi, feledtem, de hogy beírtad, eszembe jutott, apám mesélte egykoron.
2010. november 7. at 16:59
Tudok ennél jobbat (lehet moderálni, ha nincs kéznél tizenötös karika):
N-ar’ atâta cur și coaie
Ceaușescu Nicolae,
Cât ar linge într-un an
Păunescu Adrian…
2010. november 7. at 22:31
Szuper. Háhha ezekből is kijön egy vékonyka kötet. Esküszök, megpróbálom belobbizni a Humanitasnál. Mintegy szerény ellenpólusaként a hihetetlen szellemi genyaömlenynek, ami az elmúlt napokban a szájakból kiömlött. Imádtam például a Nagy Karakálit, amint kijelentette a sírnál, hogy Adrian a Legnagyobb Román Köttő. Persze, neki is igaza van, főleg így, attribútumok nélkül.
2010. november 7. at 22:26
Mi az, hogy nemigen mondhatott egyebet (mármint domnul Kelemen)? Remélem utána szembeköpte magát a tükörben. Hát én nem tudok elnézéssel lenni…
2010. november 7. at 22:37
Ehhez megvan a joga. Viszont ez a jog nem változtat a tényeken. Ráadásul, amint azt kesztió fennebb szépen megvilágította, a sorok között szépen lehet olvasni. Kicsit szégyenlem ismételni, hogy egy miniszter nem köphet le nyilvánosan egy épp meghótt költőt. Magát in privátim igen. Ha megfigyelte Mircea Dinescu diskurzusát, észrevehette, hogy a szókimondásáról híres költőtárs sem csípett oda nagyon. Egyszerűen érezte, hogy ez most nem működne. Pedig ő nem miniszter. Ezt valahogy meg kell érteni.
2010. november 7. at 23:03
A nemzeti identitással, a nemzeti kulturális örökség kialakulásával foglalkozók dolgozták ki az “örökségesítés” fogalmát, ez kábé a nemzeti örökség társadalmasítását,az őt fenntartó emlékezetközösség munkáját jelöli. Nos, úgy gondolom, hogy Paunescu nagy munkája – és ezért vagyok sommásan elítélő vele szemben – a nemzeti kommunizmus “örökségesítése” volt. Ezt kellene néhány általunk tisztelt román gondolkodónak most kimondania…
2010. november 7. at 23:37
Akik most többnyire hallgatnak. Talán jobban ismerik a fajtájukat, mint hogy épp a máig tartó hallucinatorikus tömeghisztériába beszéljenek bele. Hátha holnap megteszik. Viszont mások, a televízió országméretű színpadát felhasználva, azon színészkednek, hogy magát Adriánt “örökségesítsék”. Ami, ha úgy vesszük, a közelmúlt történelmét meg azt a bizonyos nemzeti kommunizmust kicsit is ismerve, elég bizarr. Csak úgy zárójelesen: ha holtak szoktak forogni a sírjukban, Eminescu meg Nichita ma este úgy forogna, mint ökör a nyárson, hogy ez az nádudvari kőttő melléjük került. Hogy sommásan elítélő vagy Adriánnal szemben, Miklós, teljes mértékben érteni vélem, s igazad is van.
2010. november 8. at 01:59
Nos, azért nem igaz, hogy mindenki hallgat a román szellemi életben. Vladimir Tismăneanu például nem.
http://www.contributors.ro/cultura/menestrelul-comunismului-dinastic-sau-cine-a-fost-adrian-paunescu/
2010. november 8. at 07:09
Ezért is írtam, hogy “többnyire”. És ezért is linkeltem be a Tismaneanu-féle szöveget a posztba, valamikor tegnapelőtt :), vagy mi is a mosoly-jel.
De van több is. Ha s kinek van kedve, linkeljen be ide Tismaneanu-típusú Adrian-méltatásokat, s a bökversek mellett ezt is jegyezzük.
2010. november 8. at 11:46
Bocs, bocs, bocs, most én olvastam figyelmetlenül. De csak azért, mert amikor először klikkeltem az adott linkre, azt írta, hogy “referral denied”; aztán többet nem próbálkoztam.
2010. november 8. at 12:06
http://voxpublica.realitatea.net/politica-societate/paunescu-generatia-in-blugi-si-adidasi-si-sindromul-stockholm-54874.html
Ezt ugye még nem linkelte be senki? 🙂
2010. november 8. at 12:37
Eddig ejsze magasan ez volt a legjobb.
És aki se nem omadzsiál, se nem fröcsköl a dühtől, hanem hihetetlen ügyességgel tapint rá az egész Păunescu-ügy sarokkövére.
Gratulálok, Mihai Goțiu, zseniális vagy.
2010. november 9. at 10:19
Na, ehhez beszólnék. A beidézett többi “elítélő” szöveg sem fröcsög a dühtől, bár lehet, hogy minél közelebb állok a Naphoz, annál kevésbé érzem forrónak a forrót. De azt hiszem, mégsem. Igazából az velük a baj, hogy rendszeren kívül beszélnek. Ettől a rendszer ugyanúgy megy előre, siratja Adriánt, magát, mittoménkit. Volt Pazs bloggernek egy remek meglátása, amire, sajna, csak homályosan emlékszem, de hogy most idehomályolom, remélem, pontosít majd. Arról a bizonyos kritikus pontról szól a Pazs-i meglátás, ahonnan igazából mindegy, ki mit tesz hozzá, a kiegyensúlyozottság érdekében. (Pazs, bocs, ha nem idézlek, és ha csak távolról konnotálok.) Persze lehet örülni annak, hogy van néhány szerző, aki objektiválni igyekszik (amennyire lehet) a közelmúlt romániai történelmének egy kialakított történelmi diskurzusát. Hogy mennyire sikerül nekik, arra a kritikus ponton túli rendszermozgás lehet a felelet. Amúgy meg jó Gotiu cikke, kedvelem a verseit, a prózáját is, de hogy zseniális… na… kesztió, nincs igazad. Neked sem. Mint mindig. hehe.
2010. november 8. at 10:27
Olvasván Tismaneanu szövegét, elgondolkodtatott az a párhuzam, amely Ceausescu államelnöki pályája és Paunescu irodalmi karrierje között felfedezhető. Ceausescu 72-74-ig a szocialista világ kis “belső forradalmára” volt (szembeszegülése Csehszlovákia megszállásával, kacsingatásai nyugat fele etc.), természetesen, az ideológiai-hatalmi kereteken belül, majd – a kínai látogatás nyomán – a protokronista nemzeti kommunizmus és saját személyi kultuszának építése felé vette a kanyart. Paunescu is kezdetben a 68-as diáklázadás szellemét ápolgatta a létező szocializmus keretei között, hogy majd, a Flacara-val és a Csenákluval a nemzeti kommunizmus populáris műfajokba oltását irányítsa (az “örökségesítést”).
Pavel Campeanu írt egy kitűnő könyvet Ceausescu személyiségéről és politikai (élet-)pályájáról: Ceausescu, anii numaratorii inverse (Polirom, 2002). Vajh megírja valaki hasonló elemzésben Paunescu életét? (bár ez könyvet nem érdemelne, de egy nagyobb tanulmányt mindenképpen…)
2010. november 8. at 22:34
Ez a tanulmány, sőt, könyv hamarosan megszületik, ha ugyan jól érzékelem a szakmai szelek járását. Amit még megjegyeznék, most, hogy lecsengőben van a téma: mindenképp érdemes odafigyelni a hitleri, goebbelsi analógiára. Nevezett urak nemzeti szocialista (rock)sztárok voltak. Adrián barátunk nemzeti kommunista (rock) sztár volt. A szabadság illúzióját mosta bele a jelen levő ezrek agyába. Hogy mit mosott ki, nos, azt épp azok nem érzékelik, akik benne voltak. Ami ezen túl problematikus, az a mai tizen- vagy huszonévesek zömének etetése. Ezek az emberek ugyanis a tévéből, rádióból, vezérsajtóból arról értesülnek, amiről. Mit nekik Tismaneanu, Gotiu vagy más elemző elme kekeckedése. És nem is vétenek. Hiszen amit látsz, azt kapod. A kontextus ismerete nélkül gyönyörű szép a látvány. Egy néci propagandafilm vagy a Generatia in blugi, a háttér ismerete nélkül, ugyancsak megdobja a szereplők, készítők ázsióját. Hát ez a problematikus. Hogy a “történelmi” diskurzus újfent megírja a “történelmet”, mint édes fikciüót. És akkor jöhet Mungiu a maga fikcionalizált 432-jével. Hát ilyesmik járnak a fejemben. Még ha nem is minden jó. A vége sem.
2010. november 8. at 23:12
Nem állom meg, hogy – Tempetőfi barátunk nyomán – meg ne bombázzam a tisztelt publikumot ezzel a vizuális gyöngyszemmel. Lehet nosztalgiázni 🙂
2010. november 9. at 00:06
Paunescu egyik sarkalatos hibája, hogy épp most méltóztatott meghalni. És nem mondjuk három évvel ezelőtt, amikor a kutyának sem lett volna ideje a napi 10-12 órás pénzhajszolás mellett csámcsogni rajta. De most, amikor sorozatban maradnak állás nélkül az emberek, és másra sem várnak, mint hogy pólyázzák őket, s ha nem a főnök, akkor… mi tagadás, tévedés azt hinni, hogy az igazság plauzibilisabb, mint a helyzet.
2010. november 9. at 10:23
Bizony, ez ugyancsak benne lehet a pakliban. Lehet, hogy ez volt a Mester utolsó Csenákluja? Mert érezte, hogy ezt követeli tőle a haza? És mint mindig, most is csalt, hiszen pontosan tudta, hogy úgyse hal meg?
2010. november 9. at 08:51
Nagyon találó ! “… tévedés azt hinni, hogy az igazság plauzibilisabb, mint a helyzet”
2010. november 9. at 13:32
Még egy cikk Paunescuról:
http://www.romanialibera.ro/opinii/editorial/trecutul-morala-cazului-paunescu-205087.html
2010. november 9. at 14:16
Hát ez az. A történelmi diskurzus győzelme a Történelem fölött.
2010. november 9. at 14:21
Már beszéltünk róla, hogy Történelem nem létezik, csak diskurzus. 🙂
2010. november 9. at 14:25
Ez igaz, de egyrészt időnként nem árt elismételni, másrészt néha jobban fáj, mint néha máskor, pl. az eszkimók történelmi diskurzusához képest.
2010. november 9. at 14:26
🙂 ezt a nyavalyás ikont meg mindig alig lelem.
2010. november 9. at 14:33
Na, s ha már itt vagyunk újra, kapásból, mondjuk Lucian Boiával összecsengve, Történelem nagyon is létezett, létezik, csak éppen elmosódik a történések sodrásában. Ágnes asszony a patakban történelmét mossa-mossa. Történelme foszlányait a szilaj hab elkapdossa. És milyen borzongatóan szép, hogy őrült. Hát valami ilyen balladai erő és homály az, amivel ezt érzékeltetni tudnám, röviden.
2010. november 9. at 15:35
A történelem nyilvánvalóan konstrukció, de milyen ügyesen meg van konstruálva 🙂 Olyannyira, hogy a szóértés kedvéért el kell fogadnunk ezt a fogalmat közös diskurzusunkban.
János, csak homályosan sejtem, mire utalsz a kritikus ponttal (egy helyütt – http://www.helikon.ro/index.php?m_r=2272 – arról értekeztem volt, hogy egy bizonyos kritikus tömeg esetén tétjét vesztik a bevett esztétikai normák szerinti értékelések, l. a Biblia, Agatha Christie vagy a Beatles hatásmechanizmusát). Érdemes viszont elolvasni a csenáklus jútúb-videók alatti kommentáradatot: egyből megérthetjük, hogyan működik ez a dolog, és miben is áll Adrian Paunescu kétségbevonhatatlan jelentősége. Tizenéves fiatalok sírják el: mennyire sajnálják, hogy nem akkor éltek, hisz milyen szép idők is voltak ezek, a képek alapján. Hidegrázós. Aminthogy az is, hogyan sikerült ennek a román zsírsámánnnak a hippinemzedék szabadságvágyát becsatornázni a legordasabb új mese, a fasiszta kommunizmus (kopirájt J. A.) szolgálatába. Régi történet: Jézust akarunk kiáltani, Barrabás lesz belőle.
Ez Adrian Paunescu és a Fáklya kör nagy műve. Nagy mű, sajnos, valóban az.
2010. november 9. at 15:51
És mi a hóhérről írt Goțiu, ha nem pont erről? (Mondjuk valóban nem pontosan ezekkel a szavakkal, de nem is az a lényeg.) Vagy ápgrédeljem a szövegértésért felelős modulomat?
2010. november 9. at 18:09
“Aminthogy az is, hogyan sikerült ennek a román zsírsámánnnak a hippinemzedék szabadságvágyát becsatornázni a legordasabb új mese, a fasiszta kommunizmus (kopirájt J. A.) szolgálatába. Régi történet: Jézust akarunk kiáltani, Barrabás lesz belőle.” Igen, így van !
2010. november 9. at 19:59
Drága PAZS, kösz, hogy eszembe juttattad, és most kicsit nevetgélek, hogy Biblia, Agatha úrnő és Paunescu, bár valójában nem nevetséges, hiszen amint mondtad, nagy mű, sajnos, az. Egy egész nemzedéknek adott nemzedékszabadság-mítoszt a kezébe, nemzeti kommunista zászló alatt. Zsír. Ja, a zsírsámén különösen szép göszelnica.
2010. november 9. at 23:13
Kesztió: hát állítottam én, hogy Gotiu nem ezt mondja?
Szántai: a zsírsámán, sajna, nem az én invencióm, még csak nem is hazai gyártmány. Egy Sickratman nevű őrült repper danolászta ezt anno Csurkáról (egészen pontosan ebben a szövegkörnyezetben: “Vagy a Csurka István, a zsírsámán, a szívében miért nem pihen a jégcsákány?” 🙂 )
2010. november 9. at 14:17
És még egy, Sorin Ioniţă a szerző:
http://www.evz.ro/detalii/stiri/senatul-evz-paunescu-romania-kitsch-si-triumful-ceausismului-911783.html#commentAddLink
2010. november 9. at 18:07
Én is épp most olvastam Sorin Ionita cikkét. Azt írja, hogy: “Comunismul însuşi nu a fost altceva decât un mare şi tragic kitsch social, dar cu flerul său de personal branding, Păunescu a ştiut să rupă cu tradiţia propagandei lemnoase de partid şi să creeze alta, cu adevărat vandabilă maselor, inclusiv celor mai tinere şi educate. Geniul lui real a fost acela de a găsi cheia prin care ceauşismul putea deveni un pic mai popular şi mai upmarket; şi a trăit tragedia să constate că regimul o refuză.” No ez az, szerintem ő is azt mondja, hogy “örökségesítés”.
2010. november 10. at 01:40
Bukaresti költőbarátunk, Razvan Tupa sem ment el szó nélkül a Paunescu-hisztéria mellett:
http://boomlit.com/?p=5218
2010. november 10. at 16:41
Meghalt Románia Wass Albertje. Tán még a Bakk Miklós jelezte örökségesítés is áll erre a párhuzamra: két középszerű szerző örökíti át két letűnt kor (szittya Magyarország; kommunista Románia)eszméjét, pontosabban iseológiai igazolását azoknak, akik illúziókban akarnak élni.
2010. november 10. at 22:41
Hm. Nos, Paunescu már csak azért sem lehet Románia Wass Albertje, mert amaz arisztokrata volt, emez pedig nem. Ezen az osztályharcos szinten túlmenően azonban van egy lényegi különbség. Amennyire Wass úr életpályáját ismerem (felületesen), a Mester életében sem Magyarországon, sem Romániában (ahol betiltották, ahol kiadatását kérték az Egyesült Államoktól, ahol mittomén miket varrtak a nyakába) nem olvasták. Vagy alig olvasták. Szeretett volna ő olyan vátesz lenni, mint Adrián. Persze ha nem úgy fordul a történelmi kocka, talán lehetett volna. De úgy fordult. Amúgy, halála utáni felfedeztetésének hála, valóban van átfedés, ami a hatásmechanizmust és -mértéket illeti. Csakhogy neki tényleg meg kellett halnia hozzá. Egyébként A funtineli boszorkány nem olyan rossz könyv. Ja, és a Halálos köd Holtember partján egyenesen szupervicces, ha van ilyen kategória.
2010. november 10. at 23:16
A Farkasverem pedig egy rendes, becsületesen megírt, jó regény.
2010. november 11. at 06:57
Persze Paun barátunk (vagy barátjuk) tollából is jött elő jócska vers. Analfabetilor, pl. Ami egyáltalán nem hűha, csak az egyensúlyozás kedvéért mondom.
2010. november 11. at 15:53
Sok író meghalt, akit utólag sem fedeztek fel. Wass Albert azért lett felfedezve, mert a magyar közgondolkodás egy részének, különösen a rendszerváltás után, hatalmas igénye volt arra, hogy belekapaszkodhasson egy revizoionista, magyardicsőítő eszmébe, és azokba, akik ezt az eszmét képviselik. Ugyanez van Romániában Paunescu esetében is (csak persze itt a románok csucsujgatása és a kommunizmus felcicomázása fogalmazódik meg igényként). Vagyis nem művészi értékről, hanem ideológiai „sikerről” beszélünk esetükben. Ehhez kapcsolódik az örökségesítés fogalma is. Ebben van a két szerző között hasonlóság, meg abban, hogy „jól megcsinált műveik” egy pillanatig sem biztosítanak nekik helyet József Attila és Móricz Zsigmond, illetve Eminescu és Stanescu mellett, annak ellenére, hogy a magyar és a román közgondolkodásban gyakran és sokan túl magas piedesztálra emelik őket. Ha ezt a két elemet leszámítjuk, akkor irodalmi műveik értékesebb részét nyugodt szívvel élvezhetjük, és el is mondhatjuk mindkettejükről: de jó, hogy itt voltatok!
2010. november 11. at 23:05
Azért egy aprócska, ám szerény nézetem szerint nem elhanyagolható különbségre felhívnám a figyelmet: Wass Albert életének nagyobb részét száműzetésben töltötte; ugyanezen idő alatt Adrian Paunescu annak a rendszernek az első számú politikai dizájnere volt, amelynek szomszédos testvérrendszere elől menekült Wass. Értem én, hogy elfogultak vagyunk, de vannak párhuzamok, amelyeket talán mégsem kéne oly vehemensen erőltetni, bármily tetszetősnek is tűnjenek.
2010. november 12. at 09:57
Mondhatnám, természetes, hogy “fel lett fedezve.” Tekintettel a magyar közgondolkodásnak ama igényére, amely, az adott körülmények között, kereste és megtalálta a szükséges mitológiát, ideológiát. Ezen logikát követve, elmondhatjuk, hogy Paunescu is “fel lett fedezve”, hiszen ha a romániai kommunista rezsim megmaradt volna a negyvenes-ötvenes évek internacionalizmusánál, a kutyának sem kellett volna Paunescu (vagyis az a Paunescu, akit megismertünk). Paunescut egyébként sokan Nichita utódjának tartották a hatvanas évek második felében. És itt jön a döntési pillanat. Attól a pillanattól kezdve (1964-et szokás emlegetni), hogy a romániai kommunista rezsim eltávolodott az internacionalizmustól, és a román nacionalizmus újra elfoglalta helyét (1971-et szokták emlegetni, mint a nacionalista transzfiguráció végét), mindenkinek (vátesztől a jedermannig) rendelkezésre állott a döntési lehetőség. Bevállalja, vagy nem vállalja be. Paunescu is mehetett volna emigrálni. De nem ment. Ő vállalta Burebistát, Decsebált, Zalmoxist vagy Zamolxist, sőt, nemcsak vállalta, hanem sokat tett a nemzeti vetésforgó olajozott működése érdekében. Ennek alapján Wass úrnak valóban piros pont jár. Hiszen volt annyira jó író, hogy szélkakasként forduljon egyet. De nem fordult. Evvan.
2010. november 12. at 16:31
Mindenben egyetértek az előttem szólókkal. A jelzett különbségek lényegesek, én azonban alapvetően a két alkotó percepciója tekintetében véltem felfedezni hasonlóságot, és nem életútjukban, személyiségükben, konkrét politikai döntéseikbenm stb. Én két olyan alkotót látok, akiket zászlóra lehet tűzni, akikkel lehet hivalkodni, akikre lehet hivatkozni, akiket nagyon könnyű kiaknázni politikai, ideológiai megfontolásokból. De lehet, hogy rosszul.
2011. november 26. at 21:37
Nos, alig egy év telt el a a Nemzet Alabárdjának halála óta, és érdekesen kavarog a román néplélek. Mégpedig azért, mert e röpke idő alatt meghalt az Aranyszájú Adrián veje és nagyobbik lánya. Néha ilyen az élet, nem tudom, kicsodák-micsodák voltak, Isten nyugosztalja őket. Viszont érdekesnek találom, ahogy a román népvélemény suttogni kezdett a halálesetek után. Az a hír járja, átok ül a családon.
http://www.ziarelive.ro/stiri/blestem-asupra-familiei-paunescu-la-revedere-ioana-mica-a-fost-stralucitoare.-fiica-cea-mare-a-poetului-a-murit-dupa-ce-si-a-ingropat-sotul-si-tatal.html
Bár igazából az ilyen cikkekhez fűzött kommentekből világlik ki a mioritikus néplélek archetipikus viszonyulása. Hogy miért veri az átok a Paunescu családot? Nos, ez a nagy ortodox titkok egyike. De, ha elfogadjuk ezt a vudut, akkor nagyon működik. Hidegrázósan nagyon.