Gyakran járok a Farkas utcában. Ott nőttem fel. De nem csak ezért. Néhány héttel ezelőtt felbontott járda fogadott a Báthory líceum oldalán. Pedig nem is volt olyan rossz az a gyerekkorom járdája. Főleg, ha összevetjük Kolozsvár egyes utcáival, ahol egyáltalán nincs. Persze azonnal igyekeztem valamilyen okot találni a lázas munkálatokra. Merthogy a megszokott képpel ellentétben (tíz órányi tízóraijukat elköltő munkások az út mentén, egy munkás kapargat, egy tucat nézi, stb.) itt tényleg égett a munka a dolgos kezek alatt. Helyből az jutott eszembe, hogy valaki esztétikus lelkű városvezető elrendelte, hogy ha már a szemközti oldal járdája szép hasas I betűket formázó „kockakövekkel” rakatott ki, kerüljön vele azsúrba a másik oldal is. Még át is melegedett kicsit a szívem. No né, válság ide, válság oda, deszantos Bürgermajszterünk kezdi érteni, miről (is) szól ez a város, és jó gazdaként csinosítja a baromfiudvart. Volt ugyan bennem némi aggodalom, a főtéri huszárvágásra emlékezve, de nem láttam semmiféle gyanús kinövést, alapot, jelet. Egyszerűen csak kockakövesítették a járdát. No, emmá igen, gondoltam, én, a Jedermann, s mentem dolgomra.

Néhány nappal később megint arra vitt a jósors, s mit látok. Javítják, föstik az Egyetemiek Házát. Azt, ahonnan a kolozsvári filharmóniát kirúgta az Egyetem. Wow, szakadt ki belőlem, elég nemzetietlen módon. Mi van itt? Robbant az újabb mioritikus gazdasági bomba, és én nem tudok róla? Mint a pókok, úgy rohangáltak a munkások az állásokon, kezükben spakli, ecset, veder, arcukon napfény. A minap még slájmszürke falak vakító fehéren meredtek az égkéknek. Szinte Santorini, gondoltam. Az egyetlen szépséghibát a torony képezte, amely változatlanul gigászi betonfarokként horgadt fölfele. No de hajrá, drukkoltam lelkesen, ha így megy a munka, kifehéredik az is a nagy fagy beállta előtt.

Ismét eltelt néhány nap. Az Egyetem és a Farkas utca sarkán találkoztam egy kedves hölggyel, ki ebét sétáltatta. Elnéztem, amint a pórázra erősített kis tartályból kiránt egy zacskócskát, kezére húzza, lehajol, felkapja a hű jószág által kirakott gasztronómiai végterméket, kifordítja és gyakorlott mozdulattal bogot köt rá. Bezzeg az én utcámban mindig odaszarnak a kapu elé az újgazdag dögök. Ezen merengve elindultunk, történetesen egy irányba. A hölgy, talán hogy elterelje a szót a szarról, talán nem, váratlanul nekem szegezte a kérdést: Mit szólok ehhez a vircsafthoz? És az egyetem főbejáratára mutatott, ahol egy munkás nagy lendülettel (és a munkavédelmi szabályoknak teljesen fittyet hányva, porvédő maszk nélkül) csiszolta a falról az évtizedek alatt odakerült trutymót, patinát, falfirkákat. Hol itt a vircsaft, kérdeztem vissza. Egyszerűen szépítik Kolozsvárt. Ami üdvös dolog, szerintem legalábbis. Hát nem tudom, miért van ez, kérdezett ismét a hölgy. Kicsit elbizonytalanodván, jobbnak láttam immár nemet mondani. Jön Angela Merkel, érkezett a lakonikus válasz.

És akkor itt lépjünk ki a történetből. És lépjünk vissza egy másikba. Tán emlékszel még, nyájas Olvasó, arra a nem is olyan letűnt korra, amikor egy hasonlóan illusztris személyiség érkezett Kolozsvárra, és a fogadási előkészületek során többek között földet szórtak az aszfaltra, gyümölcsfákat ültettek be, almákat aggattak a haldokló ágakra, meg más hasonló Potemkin-csodákat alkottak. Persze ma már másvilágot élünk. Tisztelt adófizető, itt van az Ön pénze. A perverzió a dologban éppen az, hogy igencsak elkel a szépülés Kolozsváron. De ehhez szemmel láthatóan kell a Merkel faktor is. A baj csak az, hogy az ilyen machinációk láttán az embernek elmegy a kedve az adózástól. Na de hadd legyek konstruktív. Oké. Benne vagyok. Szépítsük a várost csakis akkor, ha ideszalad valahonnan egy díszdoktor-jelölt pinty. De könyörgöm, nem lehetne, tudomisén, havonta hívni egyet? Hiszen annyi pinty van a világon. S ki ne örülne egy díszdoktori címnek? Ha például Apostu polgármester kitenne egy listát a polgármesteri hivatal elé, ahol bárki elolvashatná, milyen pintyek várhatók az elkövetkező ötéves tervben, én bizonyisten többletadót fizetnék. Ha ez a városszépítés ára, ám legyen. Ja! Tisztelt Bürgermajszter Úr, ajánlanám figyelmébe mindjárt Nicolas Sarkozy pintyet. Mert akkor ripsz-ropsz, kipucoltathatná, például a Patarétet. Egyébként meg eszembe jut Hajnóczy Péter novellája, A hangya és a tücsök. Szívesen lefordítom Önnek, Bürgermajszter úr, ha esetleg nem értené. Az utolsó mondatban pedig, legyen olyan kedves, és La Fontaine nevét helyettesítse a sajátjával.Csak úgy, a történettől teljesen függetlenül. Köszönöm!

Advertisements