Pontosan egy éve távozott közülünk, a katolikus rézbőrűek örök vadászmezejére. Többször, többféleképpen írtam már róla, persze sosem eleget – az embernek mindig van újabb mondanivalója arról, ami évek, évtizedek alatt személyes ügyévé vált. Cseh Tamás hatása viszonylag későn ért, már jócskán kifelé a kamaszkorból, azóta kicsit másként látom a világot, csehtamásos hangsúlya van sok-sok elhangzott szónak. Azóta, mondhatni, gyakran meglátogat Valóság nagybátyám – nézzék hát el nekem, ha úgy beszélnék, mint egy szentimentális vén szamár, ami azért, remélem, még nem vagyok.

Írnom kéne tehát valamit, valami szépet, férfiasat, keserűt. Nemesen pátoszosat és kópésan csúfondárosat: egyszóval olyasmit, amilyen ő maga is volt.

Ehelyett inkább az jut eszembe, hogy egy kebelbéli cimborámmal, aki most a világ másik végén, valahol Fekete-Afrikában nézi a felhők vonulását, az vált a legfontosabb közös kulturális kódunkká, hogy alkalmankénti találkozásaink örömére menetrendszerűen végigdaloltuk a teljes Cseh Tamás-repertoárt, hajnalok hajnaláig.

És minden borom kifolyt, amíg új nap nem virradt ránk, azzal az asszonyi szóval, hogy jó reggelt, Balog Ádám, bársony süveges. S mi ráfelelénk: jó reggelt, hű Borbála, táncban az ügyes.

És ez szép, férfias és keserű dolog, úgy bizony. Nagyon magyar ügy, mellesleg.

És bőven elég az örökkévalósághoz. Nem nekünk, persze – neki.

Ebből a perspektívából nézve majdhogynem lényegtelen, hogy tavaly ilyenkor egy egész nemzet tekintette „saját halottjának”, világnézetre és pártállásra való tekintet nélkül, ámbár ő sosem tagadta, merre húz a szíve. Ilyen vasárnapi nép vagyunk, sok a saját halottunk, és hát tudjuk, hogy a jó indián a halott indián, még ha bakonyi is.

Hallgatom a Cseh Tamás emlékére készült hommàge-albumot, s az előadók sokszólamú kórusából kiválik egy karcos, szomorkás hang. Az ő saját hangja: Viszlát, szomszédom, Cseh Tamás,/vettem egy autót és elmegyek./Viszlát, szomszédom, Cseh Tamás,/kézben a bőrönd, már zárom az ajtót. (…) Hát viszlát, nem főzünk már teát,/esténként nincs okos csevegés./Hát viszlát, jó szomszéd, Cseh Tamás,/eltört a szívem, hazudnak itt.

Egy képre gondolok, tudod: két fiú és két lány, büszkén feszítünk Cseh Tamás oldalán. Valahol a Balaton partján, 1999-ben. Mit mondjak: rég volt, igaz se volt.

Néha azt gondolom, hogy ő maga sem.

Reklámok