forog, csak forog a fazekas korongja, mellette ugrál a zöld gumilovacska

– ismeretlen eredetű szövegtöredék egy, a 28. században, az ősi Csiangce (Khoront) település romjai közül kiásott égetett agyagtáblán –

.

Egy zöld, macis gumilabdát vásároltam a hétvégén hároméves lányomnak. Korondon. Korábban ugyanott, az útszéli standok valamelyikénél vettem egy kis xilofont. Made in China, akárcsak a gumilabda. De vásárolhattam volna vietnami rizsszalma-kalapot, kínai gumilovacskát, tajvani zenélő mütyürt, baseball-ütőt, Wass Albert-kötetet vagy eredeti Angelli áfonyalikőrt. Mert az is van. Korondi kerámia, mázas kancsó, tál, csupor? Az es van.

Isten hozott a székely hiperrealitásba, ahol Csaba királyfi a marketingigazgató.

Korondon elképesztően jó üzletemberek laknak. Miután évszázados munkával sikerült rendkívül biztos lábakra felépíteni a korondi kerámiabrandet, néhány éve egy magabiztos huszárvágással a korondi CEO-k, marketingesek és termékmenedzserek irányt váltottak, és elkezdték megvalósítani az újabb bombabiztos projektet.

Adott több raklapnyi távol-keleti gumiáru, kalap, szélharang, gyékény, műanyagjáték, BMW-emblémás, giccsnaplementés törülköző, baseball-ütő. Mindez merészen elegyítve néhány valóban mázas, valóban cserép hamutartóval és kancsóval, cserzett báránybőrrel, kézzel faragott fatállal, divat- és kultúrtörténetileg meghatározatlan eredetű női ruhákkal. Szilvapálinka, áfonyapálinka, havasi méz az udvarban – hirdetik a csergékre tűzött kartonlapok. Wass Albert-kötetek kaphatók – áll az élénk színű műnapraforgó szárára tűzött papírlapon.

Az utóbbiak mentik, húzzák, lényegítik át a hagyományos Korond-brandet a konténerárura. Fura szimbiózis ez, amelynek egyik fele a cserépedény, a másik a gumilovacska. Egyidejűleg történik meg az, hogy a kerámia súlyossá, komollyá, minőségivé, elsajátítandóvá teszi a gumilovat, amaz pedig modernné, barátságossá, könnyeddé avatja a kerámiát. A házilag felcímkézett házi áfonyapálinkás üveg mellett vásárlásra kínált eredeti Angelli áfonyalikőrben pedig már olyan extatikus eggyé fonódik össze ez a kettősség, hogy a belebotló potenciális vásárló a kezdeti döbbent értetlenség után szinte restelli a saját felszabadult hahotázásának őszinteségét.

Két, látszólag össze nem illő világ találkozik itt – a közös teret pedig beborítja, valósággal megszenteli egy olyan jelentéselegy, amelyet az ősi-magyar-szittya-székely-stb. tartalmakat (feliratok, ábrák)  megjelenítő pólók, címerek, zászlók, kitűzők, szobrok, faragványok hoznak létre, súlytalanítanak, és áru-sítanak újra és újra.

Ez a székelyföldi magyar hiperrealitás, amelyet Korondon adnak-vesznek a leginkább, de erőteljesen jelen van a Székelyföld más részein is, főleg a magyarországi turistákat fogadó településeken. Van például Hétvezér panzió, Turul panzió, Árpád-ház panzió, de más vendégfogadó „ketyerék” is, amelyek ügyesen adagolják a hiperrealitás-infúziót a lelkes fogyasztóknak: lovaglás, íjazás, méz, áfonya, hegyipisztráng- és szalonnasütés, házikenyér, házipálinka, háziszőttes, háziáldás.

És a projekt működik. A korondi útszéli boltokba ugyanis folyamatosan és nagy számban betérnek a vásárlók. Megveszik a kerámiakancsót és a fatálat, de megveszik a festett agyag-Chaplint és a neonrózsaszín műanyag hulahopp-karikát is. Működik, mert Korondról mindenkinek az jut eszébe, hogy cserépedény, kék-fehér, zöld-fehér mázzal, hagyományok, tiszta, egyszerű, egészséges falusi élet, maga a tapintható Székelyföld. Működik, mert bekapcsolnak a valahol a sejtek mélyén (?) rejtőző szittya gének, és a turistabusz akkor is megáll Korondon (fontos toposz ez a magyarországi autenticitás-turizmusban), ha utasainak a tavaly és tavalyelőtt is a gumilovacska gumifülei bólogattak köszöntésképpen a kerámiabolt bejárata előtt.

Advertisements