Úgy kellett a román tömegmédiának és politikai osztálynak ebben az uborkaszezonális nyári kánikulában Tőkés László „Koszovó-botránya”, mint egyszeri tusványosi táborlakónak a pohár jéghideg sör. Az eset lassan egészen szürreális fordulatokat vesz, mindannyiunk őszinte mulatságára; ha jól láttam, a legújabb fejlemény az, hogy a nagyon-nagyon toleráns és européer Nemzeti Liberális Párt azt követeli Traian Băsescu elnöktől (az elmúlt hónapok vérfagyasztó PNL-s ámokfutásának betetőzéseképpen), vonja vissza a Tőkésnek korábban adományozott Románia Csillaga érdemrendet, a legmagasabb román állami kitüntetést. Sajnálatos, hogy nem jutott eszükbe ez hamarább, az államelnök és az EP-alelnök megbeszélhették volna a problémát szombati találkozójukon, kötetlen kvaterkázás keretében. Még szegény Cristian Preda, az illuminátus elmékben nem kifejezetten bővelkedő Demokrata Liberális Párt – számomra legalábbis – egyik legrokonszenvesebb (mert művelt és józan) figurája is magyarázkodni kényszerült Néppárt-társa kijelentése miatt. A még kelet-európai posztkomcsi mércével is rendkívül gennyes, PSD fedőnevű társaság egyenesen bűnvádi feljelentést tesz Tőkés ellen. A meghatározhatatlan eszmei állagú, tisztán szabadpiaci szempontok alapján verbuválódott (ha tetszik érteni), egykori „függetlenek” pártja számára – a nevük hirtelen nem jut eszembe – pedig eljött végre a pillanat, amikor sztentori hangon bizonygathatják, hogy képesek megvédeni a hazát.

Kár, hogy nem teljesen világos, mitől.

Arra ugyanis senki sem vette a fáradságot, hogy elmagyarázza, mitől is olyan rettenetes a tőkési kijelentés és miért tarthatatlan az állítólagos „Koszovó-párhuzam” – nálunk elégséges argumentációnak számít feljajdulni amiatt, mert a „Koszovó” és az „autonómia” szavak egyazon mondatban fordulnak elő. Pedig ha a borzadozó román politikusok, elemzők és újságírók, rosszul felfogott önérdekből, nem tettetnék magukat funkcionális analfabétának, akkor könnyen beláthatóvá válna, hogy itt nem történt semmi rendkívüli. Annak ellenére, hogy még egyes túlbuzgó RMDSZ-funkcik is siettek eljátszani az elhatárolódás nevű társasjátékot. Mert mit is mondott Tőkés? Ha a volt szerb tartomány albán lakosságának sikerült kiharcolnia a függetlenséget, miért ne sikerülne a székelyeknek – akik nem akarnak elszakadást – kivívniuk az ennél sokkal szerényebb célkitűzésnek számító területi autonómiát. Kissé sikamlós példával: amennyiben én kijelentem, hogy ha Brad Pittnek sikerült elcsábítania az isteni Angelina Jolie-t, akkor ejszen nekem is van némi esélyem a szomszéd Marikánál, ezzel egyáltalán nem hasonlítottam Marikát Jolie kisasszonyhoz. Sőt, implicit módon azt állítottam, hogy Angelinánál ugyan nem sok esélyem lenne, mivel nem vagyok egy Brad Pitt, ám a visszafogottabb bájakkal rendelkező Marikánál még bevágódhatok, mert ő meg nem kifejezetten egy Brad Pittre számít. Az alapképlet persze hasonló, de ennyiben ki is merült az állítólagos párhuzam. Ennyit a szövegértési képességekről.

Az afölötti kellemes borzongás, hogy Tőkés úgymond „utcára hívta a székelyeket”, különösen pikáns. Tekintsünk el attól, hogy a vitatott kijelentés – minden jel szerint – nem Tőkéstől, hanem Toró T. Tibortól származik, és összpontosítsunk a lényegre. Föl nem foghatom, hogy demokratikus jogállamban mitől olyan különleges, ha a lakosság bizonyos csoportjai utcai tüntetéseket szerveznek, különféle célok elérése érdekében – manapság, válságidőben szinte mindennaposak a demonstrációk, de eddig még nem hallottam, hogy az állami alkalmazottak, pedagógusok vagy rendőrök tiltakozó gyűlései alkotmányellenesek lennének, akár egyetértünk a céljaikkal, követeléseikkel, akár nem. Így sikerül démonizálni egy demokratikus alapjogot, a gyülekezés szabadságát. Van olyan ország Európában, ahol másfélmillió ember vonul utcára, Catalunya is not Spain felirattal, mégsem dől össze a világ. Ja, az más. Katalónia is, meg Koszovó is. Hogy miért? Hát… mert messze vannak. És mert ott lőnek. Lőttek. Persze, nem lőttek ott se mindig. Koszovóban például úgy kezdődött (a legújabb fejezet legalábbis), hogy a szerbek elkezdték mutogatni a muszklijukat, pusztán a miheztartás végett, hogy lássák a nyomoronc albánok, ki az úr a házban. Azóta bőven volt alkalmuk elmerengeni, vajon megérte-e mindenáron bizonygatni az erősebb kutya baszik tétel igazságát – első ránézésre ugyanis nem mindig egyértelmű, melyik az erősebb kutya.

Olvasom, hogy a Tusványos záró-nagygyűlésén, mikor Tőkés azt fejtegette, hogy az erdélyi magyarok nem akarnak elszakadni Romániától, egy székely atyafi beszólt, imígyen: „Elég baj a’.’’

Mert – ha tréfa, legyen vaskos – igény az lenne rá.

Advertisements