Kezdjük néhány elvi közhellyel. Első: A gazdaság a nemzet motorja. Igaz ez? Úgy tűnik. Például az Amerikai Egyesült Államokban. És ez általánosítható a maga körében, véleményem szerint. Ha egy nemzet gazdasága nem dübörög, az illető nemzet szenved. Bizonyos tagjai persze nem. Második. A politika a nemzet motorja. Igaz ez? Úgy tűnik. Például a kelet-európai országokban. És ez is általánosítható a maga körében, véleményem szerint. Ha egy nemzet politikája nem dübörög, az illető nemzet szenved. Bizonyos tagjai persze nem. És akkor következzen az elvi kérdés: a kultúra* minek a motorja?

Nézzük, a vélhető egyszerűség kedvéért, a magyar kultúrát a jelenlegi helyzetre vonatkoztatva. A FIDESZ forradalminak tekintett választási győzelmét követően megjelent az a bizonyos Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata. A Nyilatkozat még a Mona Lisa szemében is (megjegyzem,  alaposan támogatott, ugyanakkor méltán világhírű kulturális termékről van szó) tartalmazza a következő mondatot: „A nemzeti együttműködés rendszere minden magyar számára nyitott, egyaránt részesei határon innen és túl élő magyarok.” A mondat arra enged következtetni, hogy minden magyar ember (és most tekintsük úgy, hogy túl vagyunk a bizonyításon) része a nemzeti együttműködés rendszerének. Vagyis eljött a pillanat, amelytől kezdve csavarja lehetek például én, vagy akár te is, akárhol élő nyájas magyar Olvasó, a Made in Hungary jelű Nagy Gépnek. Menjünk tovább. A fenti közhelyekre visszatérve, mindebből implicite az is következik, hogy elvileg bárki magyar hozzájárulhat a nemzetgazdaság és a nemzetpolitika alakításához. Lehetünk tehát a gazdasági és/vagy politikai motor csavarjai, hajlamunk és tehetségünk szerint. De továbbra is fennáll az elvi kérdés: a kultúra minek a motorja? Ha már vannak olyan magyarok, akik kultúrával foglalkoznak, esetleg ebből (is) élnek, jól-rosszul. A magam részéről úgy gondolom, hogy a kultúrának nem jut dobogós hely a Nagy Gép többmotoros szerkezetében. Helye viszont van, mint az utolsó befutónak is az olimpián, ez pedig akár önmagában is fontos. És akkor nézzük, hogyan tud működni. Nincs okunk azt feltételezni, hogy a kultúra önfenntartó, vagyis benzin nélkül megy. Példa rá a jobb-rosszabb módokon kialakított kultúratámogatási rendszerek összessége. Igaz ugyan, hogy egyszerűbb lenne a kultúra teremtőit, „fejüket mürrhával meghintve és gyapjúszalaggal ékesítve”, egy másik államba küldeni, de ezt még Platón és csapata sem tudta átültetni a gyakorlatba. A kultúra tehát volt, van és lesz. Mégpedig támogatott kis motor. (Más kérdés, hogy a gazdaság és a politika is támogatott, viszont nem föltétlenül azért, mert egyébként leállna.) A „Hogyan adagoljuk a kultúrába a benzint?” problémája viszont nagyon is időszerű, éppen a nemzeti együttműködés alapján. A közelmúltra visszatekintve ugyanis igaznak tekinthető, hogy a Magyarországról nézve határon túli magyar kultúrateremtőket határon túli magyarokként kezelték, a szó legszorosabb értelmében. Akiket támogatni kell, de nem CSAK úgy, ahogy a határon innenieket. Magyarán, működött a pozitív diszkrimináció. A határon túli magyar kultúrateremtők számukra elkülönített támogatásokra IS pályázhattak. Ami, érthető okokból, nem mindenkinek tetszett. Mostantól a helyzet gyökeresen változni látszik. Ha a logika vörös fonalát követjük, akkor az „egy nemzet” fogalmából értelemszerűen következik, hogy a közeli, még kissé talán homályos jövőben minden magyar kultúrateremtő ugyanolyan joggal pályázhat a nagy közös kalapban elhelyezett benzinre. Hiszen az egy nemzethez tartozó kultúrateremtőket nem lehet a továbbiakban külön kategóriákba sorolni, legalábbis a határhoz viszonyított helyzetük alapján. És máris jönnek a bajok. Mert habár úgy szép a logika, ha vas, mit ér, ha az ideák fényes világán túl nem érvényes. Legegyszerűbb, ha úgy képzeljük el a helyzetet, mint amikor a sok-sok ondósejt ott nyüzsög a hatalmas Ovulum körül, de mindenik tudja, érzi, hogy csak egyikükből lesz király. A modell ugyan kissé túlegyszerűsített és csak részleteiben fedi a valóságot, az azonban tény, hogy a nagy nemzeti versenyben sok kicsi bizony sose kerül fekundációs pozícióba. A másik tény, hogy a haszontalannak bizonyuló ondósejtek meghalnak. Tehát a vaslogika alapján feltételezett Közös Benzinkút üzemeltetőinek ezt érdemes lesz figyelembe venniük. Már ha nem akarják a kultúrateremtő csavarok nagy részét mürrhával és gyapjúszalaggal ékesítve egy másik államba küldeni. Ami egyébként szintén legalább két célpontot kínál. Az egyik a Tartarosz, úgyis mint állam. A másik, az én esetemben például, Románia. Ahol, például a közalapítvány mint fogalom, mind a mai napig ismeretlen (de javítson ki bárki, ha tévedek).

És ezzel ismét visszajutunk az elvi kérdéshez: minek a motorja a kultúra? Ha a nemzeté (bármilyen kevés lóerős is), akkor tessék, kérem, kitalálni az üzemanyag-ellátás más állagú logikán alapuló, hatékony módozatait. Ha nem a nemzeté, akkor végeredményben mindegy. A kérdés fölösleges.

* A kultúra jelentése adott esetben az, amit a különböző, köz- illetve magánpénzeket osztó szervek, személyek tulajdonítanak neki

Advertisements