Nos, erre a kérdésre több válasz is adható. Van egyrészt, ugye, az államválasz. Ők (mindegy, kik, illetékesek) azt mondják, hogy felkészületlenül érte kis hazánkat az ár. Meg is indokolják. Hogyaszongya, ha a Tăriceanu-kabinet által gátépítésre kiutalt milliókat a Boc-kabinet nem utalta volna át más célra, akkor most állna a gát, és nem annyi lenne a baj, amennyi. De há’ micsináljunk mi is, ha ez a rablóbanda mindent pénzt lenyúl. Olyat is mondanak, hogy honnan pénz az árvízkárosultak megsegítésére, amikor az állam épp kölcsönből él. Genitális!

Aztán van a népválasz. Olvasom, hogy Galacnál több mint 1.400 csendőr, tűzoltó, rendőr és önkéntes dolgozott, dolgozik egy több kilométeres hevenyészett gát megépítésén, mintegy 7.000 galaci polgár otthona védelmében. Szép. És akkor hagyjuk is ki a számításból a csendőröket, tűzoltókat és rendőröket. Mert elvileg őket azért is fizetik, hogy az ehhez hasonló katasztrófahelyzetekben akcióba lépjenek, tehát ők a profik. Tekintsük csupán az önkénteseket. És nézzük, mit ír a Magyar értelmező erről a kifejezésről, egész pontosan a melléknévről. Aszongya: Aki önként jelentkezik valamilyen szolgálatra. Világos, hogy a szabad akaratnak jelen esetben valamilyen köze van a jelentkezéshez. Ebből fakadóan belátható, hogy az alany, aki az önkéntes kvalitással bír, a homo sapiens sapiens fajhoz tartozik, tekintettel arra, hogy például önkéntes vízilovat nem ismerünk, de önkéntes vízililiomot vagy kolerabacilust sem, s az indukció módszere útján arra a következtetésre jutunk, hogy a homo s. s.-en kívül más földi faj nem bír a szabad akarat kvalitásával, s ily módon az önkéntességre való készséggel sem. Na de menjünk tovább, és vizsgáljuk meg, mennyire szabad ez az akarat a galaci gát körül levő emberek esetében. Az ott dolgozó önkénteseket a szabad akarat foka szerint két csoportra osztanám. Vannak egyrészt azok az önkéntesek, akiknek semmilyen felfedezhető konkrét érdekük nem fűződik a gátépítéshez. Értsd, akik máshol élnek, nincsenek anyagi javaik, sem rokonaik a veszélyeztetett területen. Ha szabad e megtévesztő triviával élnem, ők az igazi önkéntesek. Aztán van a másik csoport, amely azokat az egyéneket tömöríti, akik tulajdonképpen önvédelmet gyakorolnak a gátépítés által. Könnyen belátható, hogy az ő esetükben az akarat nem annyira szabad, hiszen jól felfogott érdekük fűződik a védelmi akcióhoz. Nevezzük őket, kissé önkényesen és szintén megtévesztő módon, álönkénteseknek.

És itt kezdődik a problémám. Nem értem ugyanis, miképpen lehetséges, hogy a kevésbé szabad akaratúak, az álönkéntesek, a szó szoros értelmében vett érintettek egy része (vagyis, akiknek a házát, kertjét, ingóságait egy micc alatt elmoshatja a kiöntő Duna, hogy azokról ne is beszéljünk, akik nem tudnak úszni) nyugodtan ücsörög a kocsmateraszon, nézi a homokzsákoló profikat és igazi önkénteseket, közben pedig kapaszkodik a sörébe, nem baj hogyha fáj. Persze, elvileg a szabad akaratban benne foglaltatik az is, hogy az ember NE vegyen részt az akcióban. Akkor sem, hogyha másnap esetleg minden vagyona elúszik. Erre is van kifejezés, rengeteg. Pl. butaság, ostobaság, hülyeség, idiotizmus, baromarcúság, húgyagyúság, stb. De még ezen a kategórián belül is különbséget kell tennünk. Van ugyanis a simán hülye, aki csupán szemlélője a dolgoknak, amolyan innocent bystander. És aztán van a kártékony hülye. Az egyik megkérdezett azt mondta, hogy őt nem érdekli, ha jön a Duna, lerombolja a gátat. Hogy miért? Az ő háza a másik oldalon van, ahol nincs gát, azt tehát úgyis elviszi a víz. Szenvedjen hát a többi is. Ilyenkor érzem azt, hogy a velem született, illetve belém nevelt toleranciát elmossa az ár. Az ilyen kártékony hülyét vigye el a Duna, de gyorsan, oszt legyen belőle haleledel, mer’ attól hízik a makréla, és valahol fellendül valamelyik gazdasági mutató. Az esethez némileg kapcsolódó szolidaritás fogalmáról jobb, ha nem is értekezem. Azt megette a fene, meg a szabad akarat.

Advertisements