Jobbára akkor hallgatok rádiót, amikor autózom. Újabban a Realitatea FM a nyerő. Nem tehetek róla, úgy hallom, jobb a sztetoszkópjuk, már ami a mioritikus élet szívhangjait illeti, mint bármi hazai magyar rádiónak. Szóval, ma is autóztam egyet, közben ment a Románia beszél. Ja, Robert Turcescu a király, aki szeruszol a néppel, és lehet neki mondani a tutit. A mai téma, hogyaszongya: Mitől is félnek a románok. Röhécseltem magamban, hogy valaki biztos bevágja a magyar ászt, de nem. Lehangolóbb a kép ennél, nyájas Olvasó.

A románok ma, 2010 június 29-én, kedden inflációtól, 6-lej-az-eurótól, 5 százalékos ÁFA-emeléstől, kirúgástól, munkanélküliségtől, fizetéslevonástól, csődtől, fizetésképtelenségtől, vagyonelkobzástól, ilyesmiktől rettegnek. Egyvalamit nem említett egyetlen betelefonáló, beíró sem. Gondoltam is, hogy majd én. De aztán elsodort a zélet. A félelem azonban most is itt csücsül, a bal vállamon. Aszongyák az agyfürkészek, ha félsz, oszd meg valakivel. Hát akkor tessék, nyájas olvasó: én a Kormánytól félek. Mit félek, reszketek, mint a nyárfalevél, ha a nevezett (dez)organizmus feltűnik valamely képernyőn. Ettől a Kormánytól, melynek fejetlen feje nemrég még kolozsvári bíró volt, nem is a legrosszabb. (Na ja, Funarhoz képest nem is volt olyan nehéz jónak lenni.) Amely Kormánynak mellesleg az RMDSZ is szerves része, ha teccik neki, ha nem. És hogy miért félek ettől a kormánytól? Mert úgy viselkedik, mint, teszem azt, egy ki- és beszámíthatatlan csobán. Egyik percben cudarul normális módon legelteti nyáját, fújja furulyáját, hó végén megfeji a bandát, aztán meg váratlanul baltával támad a jószágra. Hogy is volt jó másfél hónappal ezelőtt? Jött a Nemzetközi Valutaalap, és aszondta a Kormánynak, hogy nana, nincs több kölcsön, ha nem tömitek be az államkincstáron tátongó likakat. A Kormány teátrálisan a fejéhez kapott, hogy jé, tényleg, nincs kőccség. Hibás sincs, persze. Így jártunk. Na de akkor most majd megmutatjuk, hogy… Az Alapos ökonómusok csendben jelezték, hogy talán jó lenne, mondjuk, a sok rossz közül, némi adót emelni, például kicsit a jövedelemadón, kicsit az ÁFÁ-n. Ők ugyan az istenért sem parancsolnának ránk, csak úgy mondják. A Kormány ekkor acélosan, keményen lekommunikálta országgal-világgal-néppel, hogy nem. Ennél rosszabb megoldás nincs. Ez a megoldások LEGROSSZABBIKA. Nem rúgjuk seggbe a gazdaságot. Inkább jól levonjuk az állami alkalmazottak bérét, és a nyugdíjasok nyugdíját. Jöttek ugyan némely elemzők, és jelezték, hogy a közalkalmazottak bérlevonása problémás ugyan, de működik, ellentétben a nyugdíjlevonással, amely egyszerűen alkotmányellenes. A Vaskormány azonban kötötte magát a remeknek vélt ötlethez, mi több, felelősséget is vállalt érte, és ment előre, zászlóra tűzve a nyáj kurtítását. No persze az ellenzék sem volt rest, beadott egy bizalmatlansági indítványt. Pedig nem kellett volna fáradnia vele. Szavazással nem mindig sikerül kormányt buktatni. Igazából ez az interludus arra utal (véleményem szerint, no de hát nem vagyok politikai elemző), hogy az ellenzék célja valójában nem is a bérek, nyugdíjak levonásának megakadályozása volt, hanem egy diszkrét hatalomátvételi kísérlet. Okké, nem ment, nem ment, mit csináljunk mi is, mondta az ellenzék, és kínjában a Törvényhez fordult. Van ilyen is. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta az ügyet, és döntött: a bérlevonás lényegében mehet, a nyugdíjlevonás viszont pü-pü, nem jár. A kutyaúristenit, kiáltott fel az ellenzék, két légy egy csapásra! Megszereztük a nyugdíjasok jövendőbeli szavazatait, és mindjárt 15%-os nyugdíjemelést is kijártunk nekik. Na de mit tett a Vaskormány? A talárosok döntését követő napon, szombaton (víkendben, figyeljük az üzenetet, nehéz idők járnak, de a Jó Pásztor dolgozik) elhatározta, hogy ha nem nyúlhat hozzá a nyugdíjakhoz, sebaj, 5 százalékkal emeli az ÁFÁ-t. És ez UGYANAZ a Kormány, amelyik korábban kijelentette, hogy az adóemelés a LEGROSSZABB megoldás. Vagyis, magyarán, a Kormány a LEGROSSZABB megoldást választotta. Tényleg nehezemre esik elhinni, hogy egy állam vezető szerve ennyire szervetlen tud lenni. Ha már őrült módjára beszél, cselekszik, legalább legyen benne rendszer. A kommunikáció ily mértékű zavarodottsága két dologra utalhat, lázálmaim szerint. Az egyik, hogy a Kormány elvesztette maga fölött az uralmat. Tetszetős lenne, emberi, túlságosan is emberi. De nem hinném. A másik, hogy a Kormány úgy gondolja, hogy ezzel a nyájjal ezt is megteheti. Kapkodhat, foroghat, mint a köpönyeg, béreket csökkenthet, adókat emelhet, és még a döntések hiteles kommunikációja sem szükséges. És én ettől, nyájas Olvasó, félek! Bizonyisten.

A Kormány fölött álló Elnökről szándékosan nem szóltam. Eszembe jutott ugyan valamelyik percen egy névrokona, bizonyos Traianus. Aki többek közt arról volt nevezetes, hogy az uralkodása alatti egyik hadjárat során szinte teljes mértékben kiirtott egy kis népet. Bizony, a dákokról van szó.

Advertisements