Drága Nagyi!

Itt mindenki jól van. És meleg. Tegnapelőtt a határon túlra kellett utaznom. Egész pontosan Magyarországra, gondolom, emlékszel még rá. A határon túli magyar főváros Tisztelt Bírósága szeretettel meghívott, hogy tanúként részt vegyek egy tárgyaláson. A meghíváshoz mindjárt csatolta a meg nem jelenésem esetén kiróható pénzbírságok összegét, illetve a büntetés kiszabásának jogalapját indokló törvényparagrafusokat. Gondolhatod, nem reszkíroztam. Meg egyébként is, ha valaki ilyen kedvesen meghív valahova, azt nem lehet visszautasítani.

Útra keltem hát, és baj nélkül meg is érkeztem. Egy kedves ismerősömnél szálltam meg. Persze elmehettem volna szállodába is, de nem akartam a Tisztelt Bíróság terhére lenni. A meghívó tartalmazott ugyanis egy olyan kitételt, miszerint szállás- és utazási költségeimet megtérítik, ha kérem.

Határon túli magyar idő szerint reggel kilenckor kezdődött a tárgyalás. Emlékszel, milyen nehezen tudtam felébredni iskola előtt. Most sem volt könnyű, de a bírság gondolata időben fölriasztott. Látod, milyen könnyen nevelhető az ember? Egy szó mint száz, pontban kilenckor ott álltam a tárgyalóterem előtt. A várakozási idő az én esetemben két óra volt. Mint a fogorvosnál. Ügyvédek, ügyészek, bírók suhogtak el előttem díszes talárjaikban. Aztán jegyzők, tanúk, vádlók, vádlottak tarka összevisszasága. Jött néhány őrizetes is, őket már a sarok mögül hallani lehetett, csörgött a lábukon a lánc. Egy idő után kínzó nikotinéhség tört rám. Ne szidj, kérlek, hisz te is hatvanhárom évesen szoktál le a bagóról. Elhagyni nem mertem az épületet, mert hátha éppen akkor szólal meg a terem ajtaja fölé szerelt hangszóró, hogy kérik, fáradjak be. Találtam viszont egy másik ajtót, amelyre valaki egy papírt ragasztott, a következő felirattal: Dohányzásra kijelölt hely, ügyfeleink számára. Elővettem a meghívómat és beléptem. De nem ellenőrzött senki. Szerintem ez nagy hiba. Mert mi történik, ha nem vagyok ügyfél? És szabályt sértek, ráadásul pont a Törvény Nagytemplomában. Gondoltam, írok majd egy beadványt a Tisztelt Bíróságnak, amelyben kérem, hogy a szabályok tiszteletben tartása végett helyezzenek őrt a dohányzásra kijelölt helyre, aki ellenőrzi, hogy a belépő, dohányozni kívánó személy valóban ügyfél-e, vagy az illető helyiség használatára nem jogosult személy. A dohányzó falait botrányos feliratok díszítették, nem is merem őket leírni. Az egyik például orális szexre szólította fel az igazságszolgáltatást. Borzasztó. Mire kielégítettem káros szenvedélyemet, a Tisztelt Bíróság éppen szünetet tartott. A bírónő kedvesen megkérdezte, külföldről érkeztem-e. Döbbent arccal tekintettem rá. Hogy derítette ki? Hiszen soha nem találkoztunk. Töredelmesen bevallottam. Elégedetten bólintott, majd megkért, ugyan várjak még egy kicsit, mert egy helybéli tanú még hátra van. Nem mertem megkérdezni, mi következik, ha történetesen nem tudok még két órát várni. Szerinted jól tettem? Mindenesetre nem bántott senki. Letelt az idő, a bírónő kedvesen elbeszélgetett velem is, az ügyész nem volt kíváncsi semmire, ő már mindent tudott, az ügyvéd viszont előzékenyen feltett néhány kérdést. Az igazat és csak az igazat mondtam, ahogy tanítottál. (A Tisztelt Bíróság is felhívta a figyelmemet, hogy csak így szóljak, ahogy a nagymama oktatott, mert ha nem, a vádlottak padjára kerülhetek.) És ezzel meg is voltunk. Elhagytam a bíróság épületét, kevéske szomorúsággal szívemben, hogy immár nem vagyok jogosult a dohányzó használatára, hisz megszűntem ügyfélnek lenni.

A délutánt pihenéssel töltöttem, kedves ismerősöm otthonában. Este sétálni mentünk. Utunk során elsőként a határon túli magyar főváros legfőbb terét látogattuk meg, ahol éppen zenei rendezvény zajlott. Tudom, nem szereted a dzsesszt. Az ott játszó zenekart hallgatva, megértelek. A téren sok-sok határon túli magyar forradalmár biciklizett, görkorcsolyázott, sétált, ült, hevert. Gondolom, néhány határon túli ellenforradalmár is jelen volt, de beolvadtak a revolúciós háttérbe. Emlékszel arra a bélyegre, amin annak idején annyit nevettünk? Tudod, a katona, aki azt mondja: Te sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmár, reszkess! Na, ilyen katonát sem láttam. Bár az is lehet, hogy ott volt, csak civilben. A zene, no meg a meleg miatt egy idő után alaposan megszomjaztunk. Kedves ismerősöm elvitt a Most! nevű szórakozóhelyre. Tudom, nem helyesled az ilyen léha mulatságot, de hát tudod, hogy mindig is nagy önmérsékletről tettem tanúbizonyságot, ami a szeszes italok fogyasztását illeti. A Most! nevű szórakozóhely igen hangulatos volt. Sajnos, csak határon túli magyar idő szerinti este 11 óráig lehetett ülni a tetőteraszon, a szomszédok miatt. Kedves ismerősöm felajánlotta, hogy elvisz egy másik szórakozóhelyre, amely kora hajnalig nyitva tart. Fiatal volt még az este, beleegyeztem hát. A Tűzraktér igen érdekes hely, szerintem tetszene neked. Egy bérház udvarán található a „kerthelyiség”. Kedves ismerősöm tájékoztatott, hogy a környező lakásokban többnyire műtermek, színjátszóházak, egyebek vannak. Igaz ugyan, hogy az egyik oldalon egy kollégium található, de ez nem baj. A lokál tulajdonosai meghívják a kollégiumi feljelentésre kiszálló rendőröket, és kifizetik az úti- és fogyasztási költségeiket. Rendben van ez így. Nagyon tetszett nekem ez a kocsma. Hangosan ki is fejeztem tetszésemet, mire kedves ismerősöm felvilágosított, hogy nem kocsmában ülünk, hanem Kulturális Központban. Érdeklődtem, hogy miben látja ő a különbséget. Kifejtette, hogy tavaly, midőn az ellenforradalmi kormány a nyugdíjasok szavazatait igyekezett megszerezni, valaki előállt azzal az ötlettel, miszerint a határon túli magyar főváros központi kocsmáit este 10 órakor be kell zárni. Humánus dolog, szerintem te is egyetértettél volna vele. A sok dorbézoló nyikhaj ne zavarja a békés polgárok nyugalmát. Igen ám, de a találékony kocsmatulajdonosok sem maradtak adósok a válasszal. Egyik napról a másikra eltűntek a központi kocsmák, és megjelentek helyettük a kulturális központok. És mivel, ugye, tudod, a név számít, a rang kötelez, a kultúra pedig mindenek fölött, az ilyen jellegű helyeket muszáj hajnali négyig-ötig nyitva tartani, mert, ugye, a Múzsát nem lehet arra kötelezni, nagy összegű pénzbírság kilátásba helyezésével sem, hogy este tízig minden kultúrembert összecsókoljon. Hát így. Késő éjjel tértünk meg kedves ismerősöm otthonába. Az úton kevés emberrel találkoztunk, csak a svábbogarak integettek kókadtan.

Másnap hazautaztam. Eseménymentes volt az út. A határon innenre átkelve, Élesden, világító karácsonyfák és csengők fogadtak az utcai lámpaoszlopokon. Nagyon megható volt, ebben a melegben. Ezzel végzem is levelem, üdvözlök minden boldogult rokont, ismerőst, határon innenit, túlit.

Szerető unokád

Reklámok