Minden külön értesítés helyett: Clint Eastwood nyolcvanéves (most múlik pontosan, de sebaj). Nincs miért sokáig csűrni-csavarni a szót egy egyszerű életkori adat körül, főleg ha az ember már értekezett az ünnepeltről máshol, máskor; meg hát a spagettiwesternek névtelen idegenje vagy Piszkos Harry megformálója esetében nem az a meglepetés, hogy megérte a nyolcvanat, hanem, hogy a legcsekélyebb jelét sem mutatja, sem emberileg, sem szakmailag, hogy most már ideje lenne tisztes nyugdíjasként viselkedni. Gőzerővel dolgozik, bár állítólag kamera elé nem szándékszik állni többé, marad a rendezésnél, amit cseppet sem bánhatunk, bár „ne csinálj semmit, csak légy ott” típusú minimalista, eszköztelenített játéka hiányozni fog – azt hiszem, az ő esetében nyer leginkább értelmet a „színészi jelenlét” szóösszetétel.

Mert Clint Eastwood sohasem játszik, csak van. Hunyorog, megrándítja a szája szélét, összehúzza a szemöldökét, és minden megtörténik, aminek ott, abban a pillanatban meg kell történnie. Olyankor ott lovagol mögötte fél Amerika: az a félig kitalált, félig valóságos Amerika, amit – én legalábbis – a legjobban szeretek, bár közelébe még nem merészkedtem.

Markáns figura, minden tekintetben, és ha valaminek, hát következetlennek semmiképp sem nevezhető. Mintegy ötven éve tagja a Republikánus Pártnak, tökös libertárius-konzervatív, de a kellő – és a legtöbb filmjében is megnyilvánuló – öniróniával és derűs toleranciával; jó embere volt ő Eisenhowernek, Nixonnak és mindenekelőtt Reagannek (a Bush-dinasztiával nem volt felhőtlen a viszonya, de John McCaint már teljes erőbedobással támogatta). A liberális hollywoodi establishment keveseknek bocsátja ezt meg, őt valamiért mégis a tenyerén hordozza.

Talán mert úgy látja: a régi, klasszikus Hollywood összes letagadhatatlan erénye ma már leginkább őáltala él tovább. Mert a jó öreg, oldschool Eastwood tudja, amit már nagyon sokan nem, hogy semmiféle mozgóképi hívság nem pótolhatja a jól felépített történetet, az élő, lélegző karaktereket, emberi sorsokat. (Aki tehát még nem látta A törvényenkívüli Josey Wales-t, a Nincs bocsánatot, a Titokzatos folyót, az Ivo Dzsima-párfilmet vagy a Gran Torinót, nézze csak meg mihamarabb.)

Van az Eastwood-féle Piszkos Harry-figurának egy sokak által citált aranyköpése (még Reagan elnök is elsütötte egyszer), mielőtt kiosztaná a bűnözőket: Go ahead, make my day. Gyerünk, hadd legyen jó napom.

Clint mester, hadd legyen még sok jó napod. Szeretnélek majd köszönteni a kilencvenediken.

Advertisements