Ritka pillanata volt a magyar politikának a január másodikai, hétfői este. Az a politikai erőtér, amely politikusok, civilek, tüntetők és más „szubkulturális előadóművészek” révén láthatóvá tette magát az Opera belső és külső tere között, ahhoz hasonlítható élménnyel jutalmazta meg megfigyelőit, amilyennel – például – a Smithsonian Intézetben részesülhetnek, mikor valamelyik muzeális értékű technikai berendezés működését követhetik nem üzemszerű, de mindenki számára láthatóvá tett „in vitro” (szemléltető) működtetés révén.
A politikai flaszter minden valóságossága ellenére nevezném in vitro folyamatnak azt, ami az Operaház környékén történt. Mert modellszerűen, a szemléltetés erényeivel mutatta meg, hogy miképp alakul ki egy szavazótábor, és hogyan történik az a politikai kísérletezgetés, amellyel az ilyen alakuló táborok politikai lepárlása végbemegy majd. Legfőbbképpen pedig megmutatta azt, hogy igazi starthelyzet van abban a versenyben, amely eldönti, ki hasznosítja majd legsikeresebben a most képződő szavazótábort.
A szavazótáborok alakulásáról, működéséről általában keveset tudni. A szavazótáborok a népakarat illékony és szervezett állapotai, a fikció és valóság között foglalnak helyet. És mint a népakarat, önmagukban formátlanok, szétszórtak, ezért formálásra szorulnak. Előzetes formázásuk rákérdezéssel veszi kezdetét, a népakarat ugyanis válasz jellegű, tehát feltett, mások, nyilvános aktorok által megfogalmazott kérdésekre van utalva. A szavazótáborok annyival többek az egyszeri válaszok azonosságában megragadható, pillanatnyi népakaratnál, hogy folyamatosan jelenlevő kérdezőket és folyamatos rákérdezéseket igényelnek. Ehhez viszont elfogadott kérdezők kellenek.
A 2010-es magyarországi választásokat követően a magyar baloldal elvesztette rákérdező hitelét, szavazótábora szétesett. Most, az Operaháznál alighanem egy új kezdet tanúi lehettünk: emberek sokasága jött rá, hogy egy tiltakozó táborba tartozhatnak, és megkezdődött a politikai aktorok helyezkedése is a rákérdezés monopóliumáért.
Az új tábor sok-sok negatív érzületi tömb egybeérleléséből, komposztolásából kezd kialakulni. Hogy a különböző csoportok sornyi igazságaihoz milyen nehéz megtalálni azt az ölelkező rímet, amelyben a törekvések látszategysége ígéretként megvillan, azt nagyon jól jelzi a „nemtetszikarendszer” blődlije. De egyelőre nincs, nem lehet más, mert csak ebben tud valami közös hitet magára forszírozni az „egymilliós” csoportokból (… a sajtószabadságért, … a demokráciáért, … az új alkotmány ellen stb.), a Magyar Fokhagymafrontból, a bazmeg-ritmusképletű szubkultúra híveiből álló, szüretlen arcvonal. Lehet – s valószínűleg lesz is – belőle egységes szavazótábor, de az azzá komposztálás az első néhány tüntetés után már politikai formázást is igényel. Addig viszont marad a pittoreszk tüntetéses utcaszínház, amelynek megvan az a kétségtelen haszna, hogy segít kialakítani a „nyugati színvonalú a magyarországi balos tüntetési kultúrát”.
Már csupán ironikus adalék mindehhez, hogy amiképp a magyar baloldal sajtója éveken át mucsaizva gúnyolta a Fidesz polgárikörös hátterének megannyi vidéki, rovásírást oktató, barantázó etc. civil szervezetét, úgy kapja vissza ezt most a jobboldali blogvilágból a szaporodó politikai utcabálok részvevőinek elmés kicikizéseiben.
Nem kevésbé izgalmas a rákérdezés monopóliumáért, sőt, a baloldal Nagy Desztillátorának szerepéért kibontakozó verseny sem. Induló van bőven: az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az LMP, de az ötletből még ki nem nőtt 4K és más kezdeményezések is közéjük gondolhatóak. A stratégiai küzdelemnek két fő kérdése van: 1. hogyan szakítsunk a baloldal súlyos, hitelességdeficitet újratermelő múltjával? (az LMP-nél ez az antigyurcsányizmusban kapott választ, az MSZP-nél pedig az akut megújulásosdiban, a Lendvaival, Szekeressel végrehajtandó ideológiai Aufhebungban kerestetik a megoldás) 2. ki kerüljön a nagy egyesítő, illetve – hétfő óta – a Nagy Desztillátor szerepébe?
Nehéz kérdések ezek a talpon maradást önmaguk részére megelőlegező baloldali-ellenzéki politikusok számára, és ez látszott a másodikai tüntetésen való téblábolásukban is. Azt látszólag elfogadták, hogy közös fellépés kell, azt is belátták, hogy az ellenzéki komposztba most nem vihető be az MSZP és a Demokratikus Koalíció hitelességi deficitje. Az is látható, hogy az elmúlt napok kezdeményezéseiben az LMP előnyre tett szert, de az élreállás csatája igazából csak most kezdődik.
Nem igazán tudni, hogy az Opera belső teréből távozó kormánypártiakat mennyire mélyen gondolkodtatta meg a tüntetés. A Fidesznek a belső folyamatain mért reakcióideje mindig kiszámíthatatlan volt. Annyi bizonyos, hogy amiként az ellenzéki komposztból újraépül a magyar baloldal – vélhetőleg komoly generációváltással –, akként, abban a ritmusban kényszerül rá a Fidesz, hogy elfogadja: kanonizált – eddig választási és népszerűségi előnyt biztosító – világlátását komoly kihívás éri.
2012. január 4. at 08:52
A hatalom birtokosát mindig kihívások veszik körül. A Fideszt a megoldandó feladatok kihívásai gyötrik, és talán még mindig erősítik. A térre csődültek még nem látnak át a kerítésen. A lyukat keresgélik, de még nem találtak rá.Nincs lyukfúrójuk,de fúrókezelőjük se. A lendvaikra és a szekeresekre szerintem nem alternatívák a schifferek. A ködben csak a köd látszik.
2012. január 4. at 09:28
Megítélésem szerint jelen esetben a “nagy rákérdező” nem az ellenzéki pártok valamelyike, hanem a Fidesz. Azáltal, hogy a magyar kormánypárt rekord idő alatt és kivételesen otrombán lebontotta a jogállamiságot és szétverte a demokratikus intézményrendszert, akaratlanul is létrehozta az ideológiailag és társadalmi indíttatás tekintetében is heterogén civil ellenállást. Ez persze nem zárja ki, hogy ezt a mozgalmat a politikai pártok megpróbálják majd a saját szavazóbázisukba becsatlakoztatni, de ezideig a Fidesz a legerőteljesebb mozgatója a tüntetéseknek (éhségsztrájknak, kritikai blogbejegyzéseknek stb.)
2012. január 5. at 02:43
Na nem. A rákérdezésen azt értettem, hogy ki/kik lesznek azok, akik mondataikkal, ígéreteikkel, majd téziseikkel úgy “kérdezik le” ezt a most még szedett-vedett tábort, hogy abból magát politikai közösségnek érező szavazótábor alakuljon ki. A Fidesz ennek a tábornak már egyértelműen “ellenség”, bármit mondhat, az rossz. De ahhoz, hogy politikai közösség legyen ebből az utcabáli népségből, “barát” is kell, aki megszólítja, akinek szavait elfogadják. Minden politikai közösség, ugyebár, ott kezdődik, hogy el tudja helyezni magát egy barát-ellenség-relációban. Itt viszont a “hiányzó barát” (az autentikus megszólító, “rákérdező”) tragikomédiáját láttuk. Én ezért tartom érdekes látványnak ezt (na persze, politológiailag)…
2012. január 4. at 13:37
Számomra azért volt különösen tanulságos ez az egész, mert azt hozta a felszínre elemi erővel, ami a leglátványosabban visszataszító mindkét politikai táborban (az egyszerűség kedvéért és a politikai szembenállás kényszerlogikáját követve beszélek kettőről, nyilván több van). Bent az Operaházban: a magyar jobboldal legrosszabb hagyománya, az öntömjénező provinciális fesztivizmus, a Kerényi-féle neoromantikus teatralitásban testet öltő állami giccs (a NENYI, az alaptörvény asztala, az ásatag tablófestészet világa); mindaz, ami miatt néha egy normális fiatalnak kényelmetlen érzés konzervatívnak lenni. Kint az utcán: a szerintem ugyanannyira vérciki progresszív-köztársasági pátosz, a bródyjánosok álmatag emberjogista-demokráciaféltő aktivizmusával, a republikánus műétosz, ami nemcsak azért ellenszenves számomra, mert – ugyan nem vagyok kifejezetten monarchista, de – őszinte tisztelettel viseltetem a királyság magyar tradíciója iránt, hanem azért is, mert mondvacsinált (nincs valós történelmi-társadalmi beágyazottsága) és okafogyott (senki, a kormányzó jobboldal sem akarja bántani a köztársaság értékeit). Arról nem beszélve, hogy az a tömeg, amelyben ott vonulnak a gyurcsányizmus szószólói és a szocialisták, számomra nem az a közeg, ahol a legcsekélyebb mértékben is otthon érezhetném magam. Viszont “bévülre” sem kívánkoznék semmi pénzért, mert – a fentebb vázolt okokból – attól is émelyedem.
2012. január 5. at 21:17
Hogy-hogy nincs beágyazottsága? Rengetegen vagyunk “nyugatosok” az országban: akik kiszámítható viszonyok között, becsületes életet akarunk élni. A kormányzó jobboldal nagyon is bántja a hatalom megosztás, a társadalmi kontroll intézményeit és szűkíti a az érdekvédő egyének, intézmények lehetőségeit. Úgy érzem, h nincs alapod a tüntetés “leszólására”. A Majtényi által oly plasztikusan kifejezett elemi felháborodás mindezek felett jogos. Kisebb hangsúlyt kaptak a pénzügyi összeomlás, a gazdasági gondok és az egyenlőtlenség növekedése: a szegények tovább szegényedése, a középréteg alsó rétegének gyors és látványos elszegényedése. De mindez együtt jár a Horthy rendszerrel való folyamatosságra utazó politikával: a Horthy érában is büdös volt a baloldal az úri népnek – ma egyszerűen kiiktatták a folyamatokból, mint “nem beágyazottat” – és bűnös a velejéig liberális Budapest.
2012. január 5. at 23:45
Kedves Pásztor Erzsi, azt hiszem, kollegám nem az “emberek”, hanem a hagyományok beágyazottságáról beszélt. Persze, ha hagyományokat minősítünk, akkor volens-nolens embereket is sérthetünk identitásukban, ezért – elfogadom – óvatosan kell bánnunk az ilyen minősítésekkel. Mindenekelőtt, kerülnünk kell a szimplista egyszerűsítéseket, mert a történelem jóval összetettebb, mint ahogy ezekben a klisékben megjelenik. Ez a legnagyobb baj, ez az ősbűn, amibe a magyar politika nyilvános vitázói folyamatosan visszaesnek. De ezzel nagyon banális dolgot mondok, ezt már nagyon sokan megfogalmazták. Jómagam például nagyon sajnálom, hogy az új alkotmány preambulumába nem kerültek be az 1848-as hagyományok (Kossuth republikanizmusa), mert ezzel integrálóbb lett volna az alaptörvény történeti értékalapzata. Viszont kerülni kell az ilyen utalásokat, hogy “Horthy rendszerrel való folyamatosságra utazó politikával”, és persze azokat is – a másik oldalról -, amelyek például démonizálják Károlyi kormányát. (Politikusok jó vagy hibás döntéseiről könnyebb dialogizálni, mint angyalok és ördögök szembenállásáról…)
Tudom, hogy jámbor óhaj ez, nem tüntetésre menendőknek lehet ilyesmivel felvértezni, de ez egy ilyen felület, mi itt így szeretünk/-nénk vitatkozni.
2012. január 6. at 00:07
Miért kell kerülnünk “a Horthy rendszerrel való folytonosságra utazó politika kifejezést”? A kérdés komoly: persze nem szakszerű, mert se történész, se politológus nem vagyok, csak egy természettudományt oktató érdeklődő. Komolyan úgy gondolom, hogy az Orbán által forradalminak nevezett változás lényege a baloldal és a liberálisok jelentette akadály “kiiktatásával”, létezésük negligálásával egy olyan értékrend ráeröltetése az országra, amelyről igencsak kétséges, hogy a többség értékrendje. Ezért ugrottam a beágyazottságra. Kossuth-ot, mint példát nagyon köszönöm, egészen kiváló liberális, felvilágosult politikus volt, igaz ezt nem tudja az a rengeteg ember, aki Kossuth utcában lakik ebben az országban. De attól tartok, h Horthyról sem tud sokkal többet, mert nem gondolta, h valaha is köze lehet hozzá az életének.
2012. január 6. at 02:14
Kedves Pásztor Erzsi, illő tisztelettel arra kell kérnem, hogy olvasson figyelmesebben, mielőtt vagdalkozna. Azt, hogy nincs történelmi-társadalmi beágyazottsága, a köztársasági eszmére értettem (Magyarországon, nyilván), és akkor is fenntartom, ha önt ez esetleg dühíti. Az a republikánus pátosz, amely ma elárasztja a magyar baloldalt, mondvacsinált: a köztársasági gondolat nem része olyan módon a magyar nemzeti öntudatnak, mint a franciának vagy az amerikainak. Nem ismerek reprezentatív felméréseket a témában, de meg vagyok győződve róla, hogy a polgárok jelentős részét egyszerűen hidegen hagyja az államforma kérdése. Értem én, hogy ebből – a politikai marketing részeként – valamiféle összetartó étoszt lehet kreálni a baloldal szellemi “újjászületéséhez”, de engedje meg számomra, hogy ezt némi iróniával figyeljem. Afölött persze lazán elsiklott a figyelme, hogy közben a kormányzó jobboldal agresszív és provinciális fesztivizmusát is bíráltam. Nos, nekem épp ebből az egydimenziós látásmódból van elegem, de nagyon. És még valami: én is “nyugatos” vagyok, és nem venném túlzottan jó néven, ha ezt elvitatná tőlem.
2012. január 6. at 08:02
Kedves Attila!
Nem szokásom vagdalkozni és ha jól megnézi senkit se támadtam személyében. Dühös pedig egyáltalán nem vagyok, inkább elkeseredett. Valóban túl gyorsan reagáltam, de mégiscsak lényegi kérdésre vonatkozik a reakcióm, amit a válasza is alátámaszt. Közben megnéztem, hogy Önök mit írnak Magukról a honlapon, látom, h kolozsváriak s azt is, h miközben jelentösen különbözik a világhnézetünk, talán érdemes szót váltani – érdemben kommunikálhatunk. Nagyon örülök, hogy egyetértünk abban, hogy az operaházi ünneplés és a Kerényi féle kiállítás a jobboldal legrosszabb hagyományait követi. Ezt nevezem én Horthysta hagyománynak. Ez inkorrekt?
Egy civil megmozdulást disszonánsnak érzek a “politikai marketing” keretében tárgyalni. A megmozdulás fő szervezője a Szolidaritás, pénze sincs megfizetni egy marketingest, ami ott történt, azt a résztvevők “spontán” hozták össze, s nem a baloldal politikai újjászervezése céljából.
Abban is egyetértünk, hogy a köztársaság eszméje nem játszik lényegi szerepet a közgondolkozásban. A 48-as trónfosztás, mint a nemzeti ellenállás része viszont igen, s ettől valahogy “magától értetődő”-nek tekintetik, hogy nincs királyság. Én nem hallottam magyarokat arról vitatkozni,hogy a királyság jobb-e vagy a köztársaság, mint államforma, az egyetlen royalista, akivel találkoztam lengyel volt.
Viszont a tüntetés természetesen nem erről szólt, hanem a diktatúráról/demokráciáról, ami viszont nagyonis beágyazott probléma a magyar közéletbe. Majtényi beszéde szerintem sokáig meghatározó lesz, mert egy korábbi ombudsman tette nyilvánvalóvá, hogy az ország diktatúra felé sodródik. Nem tudom, hogy ebben egyet értünk-e.
Magyarország számára és hangsúlyozottan Magyarország és nem a magyar nemzet számára lényegi kérdés, hogy hogyan lehet egy gazdasági recessziót indukáló, ráadásul konzultációkra nem hajlandó, 2/3-os parlamenti többséggel rendelkező, még mindíg sokak által támogatott kormányt leváltatni. Maguk Erdélyből nem érzik közvetlenül a bőrükön a nyomort, amit ez a politika elmélyít és kiszélesít. A Szolidaritást a nyomor fokozódása és terjedése miatt jöhetett létre és emiatt növekszik gyorsan a mozgalomhoz csatlakozók létszáma. Mivel az Operában az alaptörvényt ünnepelték, az utcán sem a nyomorról volt szó elsősorban, hanem az alkotmányunkról. A “Lesz még Magyar köztársaság” azért válhatott központi szlogenné, mert az ország átnevezése ugyanúgy hatalmi eszközökkel történt, mint az alkotmány lecserélése, s ezek a folyamatok integráns részei az ország lecsúszásának és elnyomorodásának.
Mit gondolnak erről?
2012. január 6. at 15:33
Kedves Erzsi!
Örvendek, hogy – annak ellenére, hogy világnézetileg szemlátomást nem állunk túlságosan közel egymáshoz – párbeszédképesnek tart. Ne haragudjon, de számomra ez a világ legtermészetesebb dolga, nem is értem, miért kell ezt külön kihangsúlyozni (persze értem: a magyarországi politikai légkör súlyos patológiás tünetekkel terhelt; az “erdélyi örökséghez” viszont szerencsére az is hozzátartozik, hogy azzal is le tudunk ülni egy sörre, akivel nagyon nem értünk egyet).
Megpróbálok sorjában válaszolni a felvetéseire.
1. A – tágabban értett – politikai marketing kérdésében azért nem mélyülnék el, mert egyrészt nemigen értek hozzá, másrészt Bakk Miklós kollégám cikke részben épp erről szól.
2. A “horthysta hagyományt” azért nem tartom szerencsésnek emlegetni, mert világos beskatulyázási kísérletet takar: jelentése, hogy az egész magyar jobboldal, cakkumpakk, szélsőjobboldali, innentől már nem is szorul magyarázatra a bírálata. Ez egyrészt így, ebben a formában nem igaz – a provincializmus és a fesztivizmus nem Horthy-korspecifikus jelenség –, másrészt a magyar jobboldalnak ez egy hangos, de nem kizárólagos irányzata, harmadrészt én a Horthy-korszakot is árnyaltabban (hangsúlyozom: nem egyértelműen pozitívan, hanem árnyaltabban, a leegyszerűsítés csapdáit igyekezvén elkerülni) ítélem meg, mint (valószínűleg) ön.
3. 1848-tól magától értetődőnek tekintetik, hogy nincs királyság? – hát ebben bizony nem értünk egyet. A dualizmus korszaka már nevében (Osztrák-Magyar Monarchia) is a monarchiához kötődik, és történetesen ez volt a magyar történelem egyik legvirágzóbb időszaka. (Hiányos) eszmetörténeti ismereteim szerint Magyarországon a republikanizmus nem volt általános jelenség, és ha megnézzük a huszadik század köztársasági hagyományait (Károlyitól a legsötétebb kommunizmusig), hát, legalábbis ellentmondásosak. Ne értsen félre, nem vagyok a királyság restaurálásának híve, de nem azért, mintha a monarchikus berendezkedést jottányival is alacsonyabbrendűnek találnám, mint a köztársaságit (próbálná ezt bizonygatni valaki egy britnek vagy egy norvégnak), hanem azért, mert a kommunizmus fél évszázada olyan mértékben alakította át a társadalomszerkezetet, hogy a monarchikus hagyományhoz való visszatérés gyakorlatilag lehetetlenné vált. Nem kívánom önt meggyőzni az igazamról, csak arra kérem, fontolja meg, érdemes-e ezer év monarchikus tradícióját lesöpörni ideológiai okokból.
4. Nem értünk egyet abban sem, hogy Magyarországon diktatúra-közeli állapot van. Az Orbán-kormány tevékenységét én is egyre kevésbé megértően figyelem, de mindig elképedek, amikor azt látom, hogy úgy kezelik, mintha itt valami obskurus paramilitáris junta került volna hatalomra államcsínnyel (amit “lehetőleg demokratikus úton, de ha nem lehet, másként”, copyright by Charles Gati, el kell távolítani), nem pedig egy elsöprő többséggel, demokratikus úton megválasztott európai néppárt. Nos, ha valami, ez antidemokratikus hozzáállás – és ezzel nem akarom menteni a kormány kétségtelen hibáit, csak tartózkodnék a fellengzősségtől. Többek közt azért, mert – bár nem túl hosszú ideig – éltem valódi diktatúrában, és emlékszem rá, milyen volt.
5. Azt a feltételezését, hogy mivel mi Kolozsváron élünk, nem ítélhetjük meg kellőképpen a magyarországi helyzetet, csendesen, de határozottan vissza kell utasítanom. Nem szeretném a hivalkodás látszatát kelteni, de kollégáimmal együtt meglehetősen napirenden vagyunk az anyaországi történésekkel, folyamatokkal, annyira bizonyosan, mint egy ottani átlagpolgár (ezért is voltak álságosak a kettős állampolgársággal és választójoggal szembeni baloldali érvek). Rengeteg magyarországi ismerősünk, rokonunk van, olvassuk a magyar internetes médiát, követjük az eseményeket és járunk Magyarországra – Erdély nem egy információ nélküli zárvány. A nyomorral kapcsolatban pedig: ne felejtse el, mi Romániában élünk, és ez az ország – minden ellenkező híresztelés dacára – még mindig sokkal rosszabb állapotban van, mint Magyarország.
Huhh, egyelőre ennyi, de természetesen állok a további párbeszéd elébe. Látja, így is lehet, pontosabban csak így érdemes.
2012. január 6. at 17:08
Kedves Attila!
A végén kezdeném: tudom, hogy sokkal rosszabb volt és még mindíg rosszabb az életszínvonal Erdélyben, mint Magyarországon. Azt is láttam, hogy mennyire másképp viszonyulnak a nehéz sorshoz, mint itt. nem panaszkodni akartam, csak arra utalni, hogy közvetlenül valószínűleg nem érinti magukat az, hogy a kormány elbaltázza a gazdaság politikát. A közvetlen szomszédaikat nem érinti, nem kell emiatt élelmiszert venni a nekik Karácsonykor, nem ütköznek naponta féltucat hajléktalanba, nem utaznak nap, mint nap a körúton a villamoson, s ezért talán nem érzékelik a bőrükön a változásokat.
Az állításom az, h ez az elbaltázás ideológiai alapon történik, történt. Óriási szerepe van benne, hogy a gazdasági folyamatokra nem tudományosan tekintenek: nem valami olyasmire, ami csak részben befolyásolható, részben számíthatóak ki az intézkedések hatásai, s amiben vannak tapasztalati összefüggések, amiknek a létét nem figyelembe venni oda vezet, ahol most vagyunk. Tehát én a regnáló kormány másfél év alatt elkövetett hiba sorozatának tulajdonítom a jelenlegi helyzetet. Ha megnézi Oszkó Péter elemzését a hvg-ben, akkor erről szakértői véleményt olvashat. Attól tartok egyébként, h pl.Varga Mihály és a jobboldali közgazdászok többsége is osztozik a véleményemben. A kormányfő azonban befolyásolhatatlan volt Matolcsy kompetenciáinak megitélése ügyében. A mai video felvétel töredéken a sajtótájékoztatóról úgy látom, h az összeomlás határán van. Remélem, h revidiálja az álláspontját Matolcsyval kapcsolatban. A tények makacs dolgok.
A Horthy korszakot nem azonosítom a vészkorszakkal, a nyilasokkal, azaz a szélső jobbal, pusztán a konzervatív jobboldallal.
Egyetértek azzal, h a köztársaság eszméje nem játszott – játszik központi, fontos szerepet, a republikanizmus nem volt általános jelenség. Azt próbáltam mondani, hogy azért nem, mert a Habsburg uralkodókhoz való viszony volt a központi probléma aminek a megoldása szorosan kötődik a magyar király és osztrák császár szétválasztáshoz (rég olvastam erről, vszínűleg nem pontosan fogalmazok). Szóval el tudom fogadni, amit erről ír. Viszont azt is próbáltam mondani, h a M. Köztársaság-Magyarország probléma központba kerülése egyéb dolgoknak köszönhető: a parlamenti demokrácia korlátozásának (házszabály módosítások, amik ellehetetlenítik még a kormánypártok kontrollját is (sic!), a parlamenti ellenzék semmibe vétele, nyilvános lekezelése, nem nyilvános gúnyolása), a media eluralásának (hír manipuláció, központi tematizálás, ellenszegülők eltávolítása), a keresztény Magyarország eszméjének alkotmányba emelése és ennek következményei miatt, a felgyorsított törvénykezés tucatnyi hibája miatt, a szakszervezetek jogainak, lehetőségeinek korlátozása miatt, szerzett jogok eltörlése, magánnyugdíj pénztár felszámolása, megtakarítások bekényszerítése az államkincstárba, a választókerületek határainak optimalizálása a FIDESZ szempontjából, hirtelen ezek jutnak eszembe.
Mindez, mintha magának nem lenne fontos, hisz a válasza olyan részkérdésekre irányul, amik szerintem kevésbé lényegesek, illetve karikírozza az ellenzéki álláspontot: tudjuk, h Orbán választásokkal került hatalomra, s legitim a kormány. Az új választási törvény azonban – nem várt hatásként – együttműködésre szoríthatja az ellenzéki erőket. Ez az egyetlen reményünk: végre megtanulja az ország, hogy az egyeztetés, együttműködés nem úri huncutság, hanem eszköz egy élhetőbb, jobb hangulatú ország létrehozására.
2012. január 6. at 18:46
Kedves Erzsi, szerintem a Magyarország-M.Köztársaság kérdésnek semmi köze az Ön által jelzett politikai gyakorlathoz és hibákhoz. A Magyarország országnév és az alkotmány preambuluma épp az előbb jelzett hagyomány-kérdésre megoldás. A köztársasági berendezkedés húsz éves, a magyar királyság közjogi eszméje viszont ezeréves. Épp az új alkotmány ad történelmi kiegyezést erre: a név és a preambulum az ezeréves Magyarországé (azt elfogadom, lehetett – sőt: kellett – volna ezt másképp megírni), a közjogi berendezkedés pedig a rendszerváltás utáni. Az a Fidesz hibája, valóban, hogy ezt a kérdést nem ilyen kompromisszumként exponálta. Erről kellett volna világosan beszélni egy alkotmányozási vitában.
Mellékesen megjegyzem – mielőtt ezt a kérdést elkulturkampfosítanánk -, hogy jónéhány európai köztársaság az alkotmányában szintén a saját történeti nevén nevezi meg országát (igaz, ezek közül a többen a Köztársaságot használják a hivatalos nevükben), mások azonban a hivatalos névhasználatban is rövid országnév mellett maradtak (jó példa erre Románia, amely virulens republikanizmusa ellenére is – a román királyt a kilencvenes években be sem engedték az ország területére – alkotmányában a Románia hivatalos névről rendelkezik). A kereszténység megemlítése sem (horribile dictu !) ördögtől való: az Istenre való hivatkozás szerepel a német, a lengyel, az ír alkotmány preambulumában például (a görögöt, a máltait most nem említem). Az egyházak tekintetében is sok furcsaság van: a katolikus egyház Olaszországban, a lutheránus Dániában államegyház – az alkotmány szerint.
Egyszóval: e sajátos, sokszor “furcsa” megoldásokat nem gyakorlatok forrásaként, hanem a politikai közösség fennmaradásához szükséges szimbolikus javakként kell tekinteni. Persze, ahol a politikai közösség megosztott, ott olyan megoldást kell találni, amelyik mindegyik közösség (rész) számára nyújt valamit.
2012. január 4. at 13:54
Az alaptörvényben tételesen rögzített köztársaságért és a demokráciáért tüntettek a legnagyobb szabadságban különböző homoszexuális szervezetek az érdektelenségbe fulladást műbalhékkal megelőzni óhajtó LMP, a gyülekezési jogot 8 évig következetesen lábbal tipró MSZP és a minősítésre sem érdemes Gyurcsány-asztaltársaság részvételével. Ja, és ott volt az SZDSZ, nyilván egy autóval jöttek, többen nincsenek. És ott volt az a néhány tízezer agyhalott, akik a homokos felvonuláson vagy május elsején a Ligetben is ott szoktak csápolni.
Nagyon beszédes, hogy ezek a “demokraták” még soha, egyetlenegy alkalommal sem emelték fel a szavukat a szlovák állam paranoid magyarüldözése ellen, miként a legutóbbi temerini magyarverések is hidegen hagyták őket. Csak a Klubrádió éri el az ingerküszöbüket. Ez minősíti őket.
2012. január 6. at 00:14
Össze nem függő dolgok. Ez meg végképp üres: “És ott volt az a néhány tízezer agyhalott, akik a homokos felvonuláson vagy május elsején a Ligetben is ott szoktak csápolni.” – csakis agyhalott mehet meleg tüntetésre? vagy május elsejére? Az ország egyik vezető biológusa (tudományos eredmények szerint) minden tüntetésen ott van az utóbbi másfél évben. Egy pártnak sem tagja. Ő is agyhalott? Ne uszulj légy szíves.
2012. január 4. at 13:55
A magyarországi baloldal minden árnyalata minden korban legjobb esetben is nemzetsemleges volt, de leginkább nyíltan nemzetellenes, nem véletlen, hogy most is azért drukkolnak, hogy Magyarországot kivéreztesse a nemzetközi bankrendszer. Ez a hazaárulás minősített esete. Valódi háborúban ezért statáriális ítélkezés jár.
2012. január 5. at 21:21
Jaj ne!. Kikérem magamnak. Baloldali vagyok, internacionalista de semmilyen értelemben nem vagyok nemzetellenes. Hogy jössz ehhez a minősítéshez???? Nincs háború. Nem is lesz. Magyarországot pedig a saját kormánya vérezteti ki az elképesztően szakszerűtlen, rossz gazdaságpolitikájával, mértékvesztésével, a realitások tudomásul nem vételével.
2012. január 7. at 13:17
A baloldali internacionalizmus jegyében sziveskedjék elolvasni az alábbi linket. http://www.erdely.ma/publicisztika.php?id=107840&cim=tortenelem
2012. január 4. at 13:57
Valóbana Fidesz a legnagyobb mozgatója az efféle csörömpölésnek, miután sok évtizedes hitbizományokat igyekszik kicsavarni a magyarellenes erők kezéből. Persze hogy hörögnek. A harcot meg kell vívni, és végleg le kell győzni őket. Ami azt illeti, szerintem túlságosan is puhán dolgozik a kormány.
2012. január 4. at 14:02
Ezzel a cirkusszal egyébként a komopsztálóban nyüzsgő dögbogarak nem lesznek komoly politikai tényezők. Az embereket ugyanis nem érdeklik az olyan virtuális ügyek, mint a militáns, magamutogató homoszexuális kékharisnyák (avagy kék cicanadrágok) nyafogása vagy pláne a demokráciáért vívott nevetséges harc, ez ugyanis demokráciában merőben fölösleges. Ellenben a törlesztőrészletek, a megélhetés költségei, a család, a gyermekek jövője, a munka, a föld, a rezsi kifizetése – nos, a valóságban ezek érdeklik az embereket. És ezekre a kérdésekre a baloldalnak nincs és soha nem is volt válasza. Szóval nyugodtan ugathatnak, néhány tízezer meggyőződéses agyhalottnál többen már nem figyelnek rájuk.
2012. január 4. at 16:47
Kapcsolódó:
http://hircsarda.blog.hu/2012/01/04/orban_viktorrol_nevezik_el_az_operahaz_hatso_ajtajat
2012. január 4. at 17:13
Csak igy tovabb ,Hajra Magyarorszag
2012. január 4. at 23:29
Parakomment a kommentemre:
http://manna.ro/velemeny/a-skizo-vege-2012-01-04.html
Egy kicsit furcsa, hogy szerzője, Szigeti L. Péter azért elemez politikai elemzéseket, hogy megmondja, az ilyesmire nincs szükség. Csak natúr tömeg van, meg demokrácia (vagy nincs). A “szalonpolitikai részletek” nem érdekesek. Azt kell mondanom, sajnos érdekesek. Hogy van-e demokrácia vagy nincs, azt ugyan lehet érzületi kérdésként kezelni, és erről gyors döntést hozni, de azért mégis összetettebb dologgal van dolgunk…
2012. január 5. at 00:15
Engem most már határozottan kezd érdekelni a Szigeti L. Péter nicknevű szerző kiléte. Elég kellemetlen érzés, hogy – most már talán másodjára – olyanok vitatkoznak velünk, akiknek a valódi identitását nem ismerjük.
2012. január 10. at 21:47
2012 január ötödikén a főtitkár úr saját falán nekimegyen TTT-nek,
kilencedikén megszigetelik a mannán,
délután már be is borókázzák a linket a főtitkári falon.
Valóságos bermudai háromszög, vagy csak kétszög?
Nemhiába hívják főtitkárnak sok titkok tudóját…
(http://manna.ro/velemeny/de-ki-fonnyassza-a-tulipant-2012-01-09.html)
2012. január 5. at 13:36
Téblábolás a komposztálóban…
Most, az Operaháznál alighanem egy új kezdet tanúi lehettünk: emberek sokasága jött rá, hogy egy tiltakozó táborba tartozhatnak….
2012. január 6. at 15:22
[...] Téblábolás a komposztálóban – „Ritka pillanata volt a magyar politikának a január másodikai, hétfői este. Az a [...]